Mi nyíltan Ukrajna mellett állunk
A béke pártján Ukrajna áll. A háborút az oroszok indították, és ma is ők háborúznak egy másik ország területén. A béke nem azt jelenti, hogy Ukrajnának meg kell adnia magát, a háborús szándék pedig nem az, hogy megvédik magukat és nem kapitulálnak a hódítók, a tömeggyilkos orosz horda előtt. A békét az oroszok rúgták fel, a háborút ők tartják fenn.
Zelenszkij (aki igazi nemzeti hős) igazat mondott, hogy Orbán már csak egyetlen dolgot nem tett ellenük: nem bombázta őket és nem támadta meg a katonáival Ukrajnát. Ezen kívül Orbán minden eszközt bevetett, hogy az oroszokat győzelemre segítse. Ezért vásárol orosz energiát, megvétóz minden támogatást, hitelt, gyűlöletpropagandát folytat ellenük.
Amikor Orbán útonálló banditák módjára megtámadta az ukrán állam pénzszállítmányát, és elrabolta az ukránok pénzét, nemcsak gengsztertámadást hajtott végre, hanem háborús bűncselekményt követett el. Zelenszkijnek igaza volt, amikor azt mondta, a katonáit elküldi ahhoz, aki visszatartja a fegyverekre adott pénzt. Keressék rajta.
Amit Orbán Ukrajnával szemben művel nemcsak hazug, igazságtalan és erkölcstelen, de a jelenlegi helyzetben háborús cselekmény is, mert ezzel beavatkozik a háborúba az orosz hadsereg oldalán. Ukrajnának igaza van nemcsak az oroszokkal, hanem Orbánnal szemben is. Felháborító hadi cselekménynek minősül az ukránellenes primitív gyűlöletpropaganda is.
Ezért elfogadhatatlan, hogy Magyarország hallgat, nem tiltakozik a háborús uszítás ellen. Még inkább minősíthetetlen, hogy Magyar Péter és szavazói nemcsak hallgatnak, hanem Orbán mellé álltak. Szótlanul tűrik, hogy Magyar az EP-ben az ukránok ellen és Orbánnal szavaz, s nem állnak ki az igazság és Ukrajna mellett.
A katonák utcára küldésével Orbán saját népét fenyegeti
Miután Orbán és az oroszok a felelősök, hogy Magyarország energiabiztonsága veszélybe került, Orbán ezt az ukránok nyakába varrja. Azt a hamis látszatot kelti, mintha ukrán támadás fenyegetné a magyarországi energetikai létesítményeket. Nem létező veszélyből akar politikai hasznot húzni, s ezért nem drága neki, hogy háborús pszichózist keltsen.
Orbán a magyar nép és a magyar emberek ellensége, amikor semmibe veszi, becsapja és megfélemlíti őket, hogy megszerezze a szavazatukat. Miközben Ukrajnával is ok nélkül és szándékosan ő élezte a feszültséget, ő intéz Ukrajna ellen minden szinten diplomáciai és politikai támadást, sérti az ukránok uniós csatlakozáshoz és védekezéshez való jogát.
Orbán úgy kelti a háborús veszély látszatát, hogy tudja, annak semmilyen kockázata nincs. Ukrajna nem fogja katonailag megtámadni az EU-tag és NATO-tag Magyarországot. Csak orosz támadástól lehetne tartani, de az oroszokat az ukránok hősiesen megállították, távol tartják a magyar határtól. Orbán ezért bolondot csinál a magyarokból.
A választásokhoz közeledve, amely egy fideszes maffiaháborúvá silányult, s amelyben az Orbán-ellenes szavazók a Fidesz-maffiából kidobott Magyar Péter mellé álltak, láthatóan a legsúlyosabb eszközök is megengedettek. Nem lehet tudni, hogy a választási győzelemért Orbán még milyen háborús akciókat szimulál.
Miután a határ mentén drónrepülési tilalmat rendelt el, nem alaptalan a feltételezés, hogy hamis zászlós (kék-sárga felségjelű) dróntámadást indítson Magyarország ellen, amit majd ő hősiesen elhárít. Orbán háborúellenes propagandával kampányol, de magatartásával akár valódi háborús konfliktust is generálhat, minden valós ok nélkül. Ez háborús készülődés.
A Medián mindent egy lapra tett fel
Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője, kezdettől fogva nem rejtette véka alá, hogy Magyar Péterben ő is a "messiást" látja. Teljesen egy hullámhosszon mozgott...
Üres mozikban játsszák a Melania Trumpról szóló filmet
Amit a film akaratán kívül bemutat, az érdekes és leleplező: az udvari propaganda sivár mechanizmusa, a hatalom kegyének megvásárlása, a politikai esztétika üressége és az önmagukat kínáló történelmi párhuzamok Hamvas Béla világát idézik. Csak a díszletek változnak, a karakterek ugyanazok. A néző úgy érzi, gyanús, nincs-e mégis reinkarnáció?
Jeff Bezos, az Amazon alapítója Trump beiktatása előtt már 40 millió dollárt költött arra, hogy megvásárolja Trump kegyeit egy Melaniáról szóló "dokumentumfilmmel", ahogy a New York Times fogalmazott, ami semmit nem dokumentál, mert nincs mit. Valójában a szándék fordítva sült el, mert az ellenkezőjét sikerült bemutatni, mint amit szerettek volna.
Ha Bezos le akarta volna járatni Trumpot és feleségét, akinek Trump néha kedvében próbál járni, hogy valamilyen figyelmet vagy emberi gesztust előhozzon belőle (minden próbálkozás sikertelen), akkor sem tudott volna ennél lejáratóbb filmet készíteni, amit az erősít leginkább, hogy ezt népszerűsítésnek szánták, és ennyit lehetett kihozni belőle.
A film műfaját tekintve a legsilányabb propaganda, de akaratán kívül mégis dokumentál valamit: azt a hideg, rideg, embertelen és szívtelen világot, amit Trump környezete jelent. A narráció próbálja elmondani, hogy milyennek szerették volna a First Lady-t ábrázolni, amit dokumentálni kellett volna, ha abból bármi is létezne.
Melania már a második elnöki beiktatáson is feltűnő Zorro kalapjában jelent meg, azóta is gyakran viseli, elrejtőzve mögé. Ha nem készül róla egy film, amely leleplezi a valóságot, beleképzelhettünk volna egy igazi Zorrót a Fehér Házban, aki a háttérben harcol férjével a jó ügyekért, az emberségért. De a Zorro kalap az ürességet rejti el, a semmit.
Magyar Péter hangszórókon terjeszti Lázár János rasszista kijelentését
Azok a romák, akik ezt hallják, megszégyenülnek a környezetükben. Újra átélik a traumát, s már nemcsak a négy fal között, hanem nyilvánosan, hangosbemondóval. Ezt a módszert Adolf Hitler is megirigyelhetné. A párhuzam adja a kérdést: vajon Hitler leleplezése lenne, ha az antiszemita beszédeit hangszórókon játszanák az utcán a zsidó közösség tagjainak a saját lakókörnyezetükben, nem zsidó (esetleg antiszemita) honfitársaik előtt?
Nemcsak Lázár János beszéde volt rasszista, hanem Magyar Péter terjesztése is rasszista. Ha Lázár gyűlöletbeszéde bűncselekmény, akkor a terjesztése is az. De ha bűncselekmény nem állapítható meg, az emberi méltóságot és a közerkölcsöt sérti. Ha Lázár ezt egyszer követte el, akkor Magyar Péter most többezerszer követi el ugyanazt (egy kistelepülésen nyilván lejátsszák egymás után többször is). Ez többezer rendbeli rasszista uszítás.
Ez kollektív megalázás politikai cél érdekében. Mert Magyart nem a cigányság védelme vezérli, hanem a politikai haszonszerzés: így akarja megszerezni a romák szavazatait. Lázár a szaros WC-k takarítására használná fel a cigányokat, mint "belső tartalékokat", Magyar a szavazataikért tárgyiasítja őket. Mindkettő lealacsonyítás és eszközzé tétel. Magyar nem gyógyítani akar, hanem feltépni a sebeket és hergelni.
Az sem számít, hogy ezzel etnikai konfliktust szít a kistelepüléseken, ahol a cigányokkal szembeni előítélet és rasszizmus jelen lehet. Ezekre a helyekre akarja bejátszani, hogy a cigányság az aranytartalék a szaros WC-k takarítására. Ezt kell hallaniuk a gyerekeknek az utcákon. Cinikus kampánycélból. Magyar ezt a rasszista nyelvet legitimálja. Nem is fogják érteni, hogy Lázár fideszes, a Magyar pedig tiszás. A Tisza is ezt terjesztette.
Még az erkölcstelen szándék is kontraproduktív lehet, mert Lázár szövege úgy megtetszik egyes helyeken, hogy még többen szavaznak a Fideszre, s megörülnek, hogy végre lehet a cigányokat gyalázni, mert a hangszórón is bemondták. A roma közösséget célponttá teszi. A hangszórók és a szórólapok hatására elszaporodhatnak a romákkal szembeni támadások. Magyar erre majd azt mondja, hogy Lázár János idézte elő. De nem, ezt ő idézi elő.
Hann Endre hazudott, de az már nem hír
Magyar Péter propagandasajtója (amely egykor függetlennek nevezte magát, de ma már ugyanolyan a Tisza Párt mellett, mint a Fidesz lakájsajtója) ezt mind egy szálig lehozta, a 444.hu Hann nevetős fotójával, gúnyt űzve a tehetetlen ellenfelekből, akiket ez a Medián mérés gyakorlatilag kivégez, s minden bizonnyal ez is volt a célja. De a cáfolatot nem.
Molnár Csaba a Facebookon válaszul bemutatott egy Hann Endrétől származó emailt, amely ellentmond Hann állításainak. A Medián vezetője azt írta: "Durván minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és/vagy állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit".
Ez éppen ellenkezője annak, amit Hann korábban állított. Az elhallgatott emailben tesz ajánlatot egy kutatásra, amihez előre jelzi, hogy a megkérdezettek 25 százaléka mondja magát baloldalinak, annak ellenére, hogy az ellenzékinek mondott messiás is jobboldali. A remélt megrendelésért azt sejteti, hogy ez a minta előnyös lehet a DK-nak.
Ehhez képest mértek néhány hónap múlva 1 százalékot a DK-nak miután nem rendelt a Mediántól felmérést.
Ez az email erősen megkérdőjelezi a Medián közvéleménykutatásának megbízhatóságát és a cég hitelességét. Súlyos kérdéseket vet fel a közvélemény befolyásával kapcsolatban. Azt is figyelembe véve, hogy Molnár Csaba szerint a HVG és a Medián azonos cégcsoporthoz tartozik, így házon belül rendeli a "kutatást" a HVG, amely nyíltan Tisza-kampányt folytat.
A Bors propagandakiadványának előzetes betiltása veszélyes precedens a sajtószabadságra
Márpedig a bizonyíthatósági teszt a tények és a vélemények elhatárolásának alapja. Csak azt tekinthetjük ténynek, ami bizonyítható vagy cáfolható. A Bors propagandakiadványnak a jövőre vonatkozó állításai nem bizonyíthatóak és nem cáfolhatóak, nem tényállítások. Az nem valótlan tényállítás, hogy a Tisza Párt emelne adót vagy nem, mert nem tudható. Ez még akkor is igaz, ha a kampányban azt állítja, hogy nem emelne adót.
Ebből a tény mindössze annyi, hogy ezt mondta. Ezért a Bors tartalmának csak azon része esik a személyiségi jogok, a jó hírnév védelme alá, ami már megtörtént és valótlan állítás. Ilyen valótlan állítás, hogy a 600 oldalas dokumentum a Tisza Párt terve, mert azt a Tisza Párt cáfolta, szakértők szerint mesterséges intelligenciával készített hamisítvány. Ezért ezt vélhetően a Tisza Párt bizonyítani is tudja. Ez az állítás egy valótlan tényállítás.
A bíróság azt is feltételezheti, hogy ez a tényállítás sértené a Tisza Párt érdekeit, de itt az a kérdés merül fel, hogy a személyiségi jog által védett jó hírnév azonos-e az érdekkel. Mert egy párt jó hírnevét nem biztos, hogy az adóemelés vagy gazdasági megszorítás rombolja, mert sok esetben egy párt adóemelésre, az ország érdekében megszorításokra kényszerül. Az vitatható, hogy ez jó hírnevet sértő valótlan tényállítás-e, ami még be sem következett.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Bors által a jövőre előre vetített ijesztgetés nem minősül valótlan tényállításnak, mert nem bizonyítható, hogy az megtörtént vagy nem történik meg. Másrészt, az adóemelés előrejelzése egy másik párt propagandája részéről nem a jó hírnév sérelmét jelenti, hanem egy negatív kampányt. Ezen az alapon a legtöbb hirdetést, amely az ellenfél várható magatartásával riogat, előre be lehetne tiltani.
Ez jogilag megalapozatlan, még akkor is, ha nem szép és nem tisztességes a negatív kampány. Emellett rossz precedenst teremt, mert ezen a jogcímen betilthatnak olyan előrejelzéseket is, amelyek valós veszélyekre hívják fel a szavazók figyelmét, amiről a választóknak a tájékozott döntésükhöz tudniuk kell. Ha ma betiltják a Borsot, holnap betilthatják a Tisza vagy valamely demokratikus párt kiadványát.
Magyar propagandára használja a Szőlő utcai áldozatokat
Magyar "Puskás Gábor" Péter későn futott, neki csak a füle jutott, de azért egy haknival megpróbálta ellopni az ügyet, s politikai érdekből propagandára felhasználni az áldozatok szenvedését, megaláztatását és semmibe vételét. Ez az akció is felér egy megalázással és semmibe vétellel, amikor Magyar Péter úgy tett, mintha érdekelné, mi történt itt.
Magyar az európai parlamenti képviselői státuszát használta fel ezúttal is arra a célra, hogy azt a látszatot keltse, mintha őt ebben a minőségében zárnák ki egy intézményből. Magyar az Európai Parlamentbe nem jár, ott effektív munkát nem végez. Képviselői mandátumát is csupán ilyen helyzetekre és mentelmi jogával a bűnügyei eltussolására használja.
Ez a betrappolás nem egy európai parlamenti képviselő látogatása, hanem egy Facebook-influenszer propagandavideójának felvétele volt, láthatóan futtában egy következő program előtt. Magyarnak ennyit ért a történet, ennyire érdekelte őszintén a gyermekek sorsa, és a velük szemben elkövetett bestiális bűncselekmények sokasága.
Egy európai parlamenti képviselő nem így érkezik meg egy látogatásra, borotválatlanul az ágyból kikelve, félúton egy másik programra. Hanem levelet ír, bejelentkezik, időpontot kér, esetleg hoz magával más európai parlamenti képviselőket. Felkészül, tájékozódik, magával viszi a dokumentációt. Magyar ezzel szemben "betörni" próbált a gyermekintézménybe.
A felvételből látható, hogy Magyar nem is akart bemenni, mindent el is követett, hogy ne engedjék be. Videóstábbal érkezett, hogy propagandavideót készítsen a kampányába. Azt sem szégyellte, hogy miután eljátszotta, hogy őt európai parlamenti képviselőként nem engedték be, előadta a rivális párt által lelkiismeretes munkával feltát tényeket sajátjaként.
Orbán csak egy évre kapott mentességet az amerikai szankciók alól
Ez ellentmond Orbán és a kormánypropaganda állításainak, amelyek eltitkolták, hogy ez a mentesség csak egy évre szól. Orbán meghamisította a szóbeli megállapodást, mintha az örök időkre szólna. De az egy év sem biztos, Trump akkor változtatja meg, amikor akarja.
Orbán ugyanilyen hamis színben tüntette fel az egész találkozót. Igyekezett úgy tálalni a washingtoni látogatást, mintha az jelentős diplomáciai és gazdasági esemény lenne. Egy hadsereg politikust, újságírót, üzletembert vitt magával, mintha jelentős megállapodások születnének. De semmi ilyen nem történt. Minden csak látszat és hazug propaganda.
Ennyi idő alatt nem is lehet előkészíteni ilyen megállapodásokat. Amiről Orbán beszámolt, az nem más, mint a magyar ötletek és javaslatok, amelyeket előadtak Washingtonban, ahol udvariasan meghallgatták azokat, s nem zárkóztak el a további tárgyalások elől. Ennyi. Az összes előadott hazugságnak itt van vége.
Fontos hangsúlyozni, hogy az elmondott témák közül egyetlen esetben sem történt érdemi megállapodás, semmiféle államközi szerződés aláírására nem került sor. A magyar sajtóban az sem kapott visszhangot, hogy a "munkaebéd" a legalacsonyabb szintű találkozó.
Egy "munkaebéd" nem hivatalos diplomáciai esemény, inkább politikai gesztus. A protokoll szerint ez alacsony szintű találkozó, amely nem jár sem állami ceremóniával, sem közös nyilatkozattal. Ez a típusú találkozás a legalacsonyabb szintű diplomáciai aktus. Egy ebéd.
Erre is Trump elnökségének 11 hónapjában került sor, amikor már mindenki megfordult a Fehér Házban. De Orbán washingtoni látogatása nem fért be az MSNBC címoldalára, a CNN azt ecsetelte, hogy Orbán hamisan tünteti fel az orosz energiától való függőséget.
Magyar utolérte a rogáni propagandát
Magyar egyszemélyes üzleti vállalkozása, a "Tisza Párt", kétszázezer szimpatizáns adatait kezelte felelőtlenül, amelynek következtében a magyarista hívek adatai nyilvánosságra kerültek. Magyar a felelőtlenségét, a...
Megfogták Magyart az AI-videókkal, látványosan akasztják a hóhért
Döcőgösen indult a régimódi Fidesz digitális átállítása, de nem állt meg harcos nagymama trollkommandók szintjén. Egyre ügyesebben használják a mesterséges intelligenciát abban, amit mindig...
A Kreml a Hit Gyülekezetét használta Lavrov interjújához
A Lavrov-interjú nem olyasmi volt, mint amikor Messi aláír egy mezt egy rajongó kisfiúnak, hanem a Kreml (vélhetően az orosz titkosszolgálattal) az Ultrahangot, a Hit Gyülekezetét használta, hogy riporteri kérdések nélkül, interjúnak álcázva, közölje az orosz háborús bűnös állam direktíváit Ukrajnáról és a háborúról az Európai Unióban.
Európában nem lett volna egyetlen sajtóorgánum, amely az orosz propagandát ellenvetés nélkül közvetíti, amelyben Lavrov "ukrán nácikról", valamint Oroszországnak "járó" ukrán területekről beszélhet, amelyet az Európai Unióban megjelent interjú részeként idézhetnek az orosz állami lapok, s azok nyomán a világ hírügynökségei.
Ez azt jelenti, hogy Lavrov nem megajándékozta Németh Sándor és a Hit Gyülekezete emberét egy "baráti" interjúval, hanem a népirtást folytató orosz állam és titkosszolgálata használta fel a Fideszt támogató kisegyházat a saját céljai számára. S ez még a jóhiszemű feltételezés, mert az sem kizárt, hogy előre letárgyalt titkosszolgálati akcióról van szó.
A felvetés cseppet sem alaptalan, miután az ultra (szélsőséges) csatornán a legsúlyosabb konspirációs elméletek terjesztői (mint Drábik János) mellett olyan oroszbarát, kémgyanús személyek jelennek meg, mint Nógrádi György vagy az orosz titkosszolgálattal nyíltan is összefüggésbe hozott George Spöttle, aki szoros kapcsolatot ápolt a GRU egyik tisztjével.
A Hit Gyülekezete médiabirodalmának (Cseszkó) Király Tamás nevén futó szélsőjobboldali csatornája a legdurvább orosz propagandát terjeszti, ami elképzelhetetlen titkosszolgálati orosz kapcsolatok és befolyás nélkül, akár tudnak róla, akár nem. De Németh Sándor nem az a naiv ember, akinek a titkos társaságok és a titkosszolgálatok nem jutnak eszébe.
Magyar csupán a remény hamis jelképe, de nem lehet megszabadulni tőle
Magyar Péter nem alulról építette fel politikai karrierjét, nem kiérdemelte politikai szerepét, hanem az első perctől kezdve Orbán leváltásának reményét testesítette meg. Nem azért,...
A Tisza is vidékről utaztat, mint Orbán, Budapesten nincs elég ember
Majd csont nélkül közölték Magyar állítását, hogy a vidéki busztársaságokat megfenyegette a Fidesz, de amikor a 444.hu emlékezve az újságírás egykori szabályaira, ellenőrizni akarta a tényeket, tudomásul vette, hogy Magyar üzleti vállalkozása nem szolgáltat bizonyítékot.
Méghozzá arra hivatkozva, hogy a "Tisza Párt" védi a busztársaságokat: "a cégek védelme érdekében nem küldte el nekünk az érintett vállalatok listáját, így nem tudjuk ellenőrizni állításuk valóságtartalmát". Arra már nem emlékezett a 444, hogy akkor nincs cikk.
A sajtó nem közölhet bizonyíték és ellenőrizhető tények nélküli állításokat. Ha Magyar nem tud egyetlen céget sem megnevezni, akkor bizonyíték nélküli hazugságot sajtó nem közöl. A 444.hu, ha valódi sajtó lenne, ilyenkor Magyarnak megmondja, hogy bizonyíték nélkül ezt nem terjesztjük.
Annál is inkább, mert nyilvánvaló bullshit a magyarázat: a "Tisza" nem fedezhet cégeket, melyek megtagadják, hogy üzleti alapon szolgáltatást nyújtsanak. Mit véd Magyar az ilyen cégeken? Ez nevetséges. Ebből inkább az következik, hogy az egész egy nagy hazugság.
Ami pedig azt jelenti, hogy Magyar még vidékről sem tud elég embert mozgósítani. Még a buszoztatás sem segít a Medián nevű, közvéleménykutatónak álcázott propagandacégen, amely hatalmas támogatottságot mutat ki, mert a buszokra kell fogni az érdektelenséget.




