/

Orbán lábon lőtte magát az újabb szankciók megszavazásával

A szankciókról indított „nemzeti konzultációra” készülő Orbán egy pisszenés, ellenvetés és egyetlen szó nélkül megszavazta az Európai Unió új szankciós csomagját. A nyolcadik szankciós csomag még tovább bővítette mindazokat a szankciókat, amelyeket az előző hét tartalmazott, benne energiára vonatkozó megkötéseket is. Ennyire

/

Az ellenzék kirekeszti az előválasztásból az orbánellenes nyugati magyarokat

Az ellenzék nem vesz tudomást 800 ezer potenciális nyugati ellenzéki szavazóról, megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy beleszóljanak a miniszterelnök-jelölt kiválasztásába. Ez ugyanolyan kirekesztés, diszkrimináció, mint amit Orbán csinál velük, csak Orbán tudja, hogy ezek NER-ellenes szavazók, de az ellenzék nem törődik

A republikánus párt eljutott a szélsőjobb módszereihez, korlátozzák azokat, akik nem rájuk szavaznának

Minden antidemokratikus párt ugyanazt az utat járja be, egyes lépéseiről az állapítható meg, hol tart a „fasizálódás” útján. Az amerikai republikánus párt, miután elveszített több „csatatér” államot, amelyeket ők nyertek meg korábban, elkezdte megváltoztatni a választási szabályokat, hogy akadályokat gördítsen azok elé,

Választás 2020: szavazás New Jerseyben. Kérdések és válaszok

Colleen O’Dea, az NJ Spotlight News vezető munkatársa, NJ Decides 2020 New Jersey-ben hibrid választásokat tartanak november 3-án a folyamatos COVID-19 járvány miatt. A szavazók választhatnak, hogy postai úton történő szavazást használnak, vagy személyesen szavaznak egy nyílt szavazóhelyen. Körülbelül 4 millió szavazólap

Amerikai zsidó szervezetek antiszemitának nevezték Trumpot

Tekintélyes amerikai zsidó szervezetek megdöbbentek Trump legutóbbi kijelentésén, miszerint minden amerikai zsidó, aki nem rá szavaz, hanem a demokratákra, tudatlanságot és nagy hűtlenséget mutatnak. Ez az antiszemiták egyik ismert vádja a zsidókkal szemben. Tudni kell, hogy a legutóbbi 2018-as kongresszusi képviselőválasztáson az