Igazi egyházban a pásztor (lelkész), a vezető szolgál. Az egyház feje Jézus Krisztus, aki a legfőbb szolga, a szolgálat legmagasabb szintjének megvalósítója, aki az életét adja a juhokért. A vallási szekta vezetője nem szolga, hanem úr, nem szolgál, hanem uralkodik, neki vannak szolgái, és mások adják az életüket érte. Az igazinak mindenben ellentéte.
Az igazi pártban az elnök (vezető) szintén szolgál. Szolgálja a pártot, az ügyet, amiért a párt létrejött. Az elvek mindenki felett állnak, az elnök felett is, és az eszméhez, az elvek követéséhez legközelebb álló ember a vezető. Senki nem áll az eszme és az elvek felett. A tagok az elvekhez hűségesek, nem a személyekhez. Elvekért lelkesednek, nem emberért.
A politikai szektában is minden megfordul. A vezér lesz maga az elv, aki/ami mindenek fölött áll. A politikában használatos istenkirályság fogalma nem véletlen, a politikai vezető kiválasztott, elhívott. Mindenki felett áll, isteni ranggal és tekintéllyel bíró bálvány. Az elvet is ő mondja meg, felette nem áll senki és semmi. Ezért leválthatatlan. A személye szent.
Az Atmedia felel többek között a közmédia reklámfelületeiért, és ez a cég kezeli a TV2-csoport csatornáinak reklámidejét is. Az Atmedia látja el hirdetésekkel az ATV-t is, ami egyértelműen burkolt kormánytámogatást jelent. Az ATV, amelynek Orbánt kellene "megbuktatnia", Orbántól kapja a pénzt, Orbán tartja el. Milyen ellenzéki televízió az, amit az állítólagos ellenfele tart fenn és finanszíroz?
Ez a magyar sajtószabadság. Ez a NER, Orbán önmaga ellenzéke is.
Az ATV feladata, hogy kontroll alatt tartsa az ellenzéki pártokat, az ellenzéki értelmiséget és manipulálja az ellenzéki nézőket. Gondosan ügyel arra, hogy ne jelenhessen meg olyan ellenzéki hang, amely képes megszólítani az embereket és alapjaiban kérdőjelezi meg az Orbán-rendszert. Amikor az ellenzéki előválasztás első fordulója előtt megjelentek azok a vélemények, hogy az alaptörvény semmis, a rendszer törvénytelen, az ATV azonnal színre lépett, Hack Péter és mások polgárháborúval fenyegették meg az ellenzéki jogászokat.
A 2022-es népszámlálási adatok és az 1 százalékos egyházi felajánlások legnagyobb vesztese a Hit Gyülekezete. A népszámlálás adatai felérnek egy atomcsapással, mert abból egyértelműen...
Érdekes bejegyzés jelent meg a tatabányai Hit Gyülekezete Facebook oldalán. A gyülekezet bevallotta, hogy ők üldözték el azokat, akik elmentek tőlük. Ez azért meglepő,...
Nem lehet elmenni szótlanul amellett, hogy Orbán Viktor rendezvényei, gyűlései, megbeszélései, nyilvános programjai és médiaszereplései megdöbbentő módon és kísértetiesen hasonlítanak a vallási szekták és...
Orbán drámai szavakkal festette le hallgatóságának a veszélyt, amit a normális, nyitott, szabad és demokratikus társadalom jelent. Magyarországot térdre akarják kényszeríteni ellenfelei, akik el akarják venni hazánk szuverenitását. Miután Orbán Viktor új neve Magyarország, ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor nem tehet azt, amit akar. Orbán Viktor (értsd: a hazánk) a nyugati demokráciák szabad és önkéntes közösségében, amely a jogállamiság és a polgári szabadság értékeire épül, nem éptíthet a liberális demokráciák pénzén egy fasiszta államot, amelyben minden az övé és Ráhelé.
Ennek megfelelően a Fidesz nem egy politikai párt, hanem egy hamis egyház. Az Orbán-rendszer nem egy politikai rendszer, hanem egy vallási mozgalom. Mindez szembetűnő mindenkinek, aki valaha huzamosabb időt eltöltött a Hit Gyülekezetében és ismeri Németh Sándor tevékenységét és vezetési módszereit. Orbán tusványosi, kötcsei és egyéb találkozói tökéletes megfelelői Németh Sándor vidéki találkozóinak, amelyeket a Club Tihanyban és más helyeken tartottak. Pártoknak ilyen rendezvényeik nincsenek, ahol a vezető eszkatológikus előadásokat tart, csak egyházakban.
Miután Szabó Tímea sérelmezte az ATV és a riporter elfogadhatatlan álláspontját, amivel gyerekek szexuális bántalmazásaiért felelős papot megvédett, cinikusan relativizálva a pedofíliát, az ATV a sajtóban elfogadhatatlan, s csupán a Hit Gyülekezetében megszokott durva stílusban támadott saját interjúalanyára, amiben mégcsak nem is volt igaza, amelyben hazugnak és uszítónak nevezte a parlamenti képviselőt, aki a bántalmazott és megerőszakolt gyerekek védelmében egy korrekt nyilatkozatot adott ki. Ilyen stílusban egy televízió nem beszélhet egy képviselővel, aki interjút adott.
Az Armani papucsban való keresztelkedés nem mutatja még a szív túlzott megváltozását, de ha Kis Grófo Orbán barátja, híres és gazdag, erre nincs is szükség. A vezető lelkész sem szegény ember. Csak a hívek azok, akiket lefosztanak. Kis Grófo-nak abban is szerencséje van, hogy a Hit Gyülekezetében nem sokra becsülik a nőket, ezért semmi baj nincs a dalával, hogy "mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását száz aranyért nem adnám". Így tekintenek a nőkre, ahogy a marhákat kóstálják az állatpiacon.
A konkrét esetben azt tartotta fontosnak leírni a csöppet sem szektás és demagóg ATV, hogy a meggyilkolt áldozat édesapja a börtönben gyászolja a fiát. Ezzel azt sugallja, hogy az áldozat és annak családja nem vétlen abban, hogy a 18 éves fiút meggyilkolták. Így járnak az ilyenek, akiknek nincs egy vaddisznó, állat "erőskezű" apa az életükben, mert már az is a börtönben van. Mindenkinek egy Németh Sándort kellene adni "apafigurának", és akkor majd nem szúrnák le.
Zala megye bűvölködik szélhámos sarlatánokban, ál-jézusokban, álprófétákban és állelkészekben. T. Miklós, az egyik zalai ál-jézus, most állt a bíróság elé, miközben kollégája, N. Sándor...
A Hit Gyülekezete vezető "lelkésze" a Kúria - számára kedvező - ítélete esetén attól tart, hogy ha előbb végrehajtja a jogerős ítéletet, és bocsánatot kér, de a Kúria szerint nem kellett volna, akkor jóvátehetetlen kár éri azzal, hogy "keresztény lelkészként" az általa elkövetett jogsértésért mégis bocsánatot kért. Mert nem arról van szó, hogy nem lenne rá oka, mert nem követett el jogsértést, hanem arról, hogy ha a Kúria nem állapítaná meg, hogy köteles bocsánatot kérni, akkor Némethet nagy kár érné, mint "keresztény lelkészt", hogy az elkövetett jogsértésért mégis bocsánatot kért.
Hadházy Ákos osztotta meg a Facebookon "Gyűlölethadjárat a tanárok ellen" címmel Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetőjének "prédikációját", amelyben azt állítja, hogy a tanárok...
Ez azt jelenti, hogy jelentősége van a szavaknak, ezért az ítélet végrehajtásának csak olyan közlemény felel meg, amelyben Németh Sándor, a Hetek és Szlazsánszky Ferenc külön-külön bocsánatot kér Bartus Lászlótól, a sajnálkozásást fejezi ki azért, amit tett, s amilyen sérelmet és kárt ezzel okozott, és megköveti ezért a sértettet. Ezeket a szavakat és kijelentéseket kell tartalmaznia Németh Sándor és társai bocsánatkéréseinek.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.