Tag: sztálinizmus

Fauci kongresszusi meghallgatása a sztálinizmus legsötétebb napjait idézi

Már ha azt a lincsgyűlést "meghallgatásnak" lehet nevezni, amit a republikánusok a Szenátus Belbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottságában tartottak. A meghallgatás célja, hogy Fauci bármit mond, valamilyen hamis indokkal a Kongresszus előtti "hamis tanúzással" vádolhassák meg, amivel a Bidentől kapott kegyelemtől függetlenül börtönbe lehet juttatni. Ezért Fauci ügyvédei javaslatára azt választotta, hogy az Alkotmány ötödik kiegészítése által biztosított jogával él, mely szerint nem köteles maga ellen tanúskodni. Ez nem azt jelenti, hogy amikor nem válaszol, akkor olyat kellene mondania, ami alapján elítélhetik, hanem azt, hogy nem lehet ő a vád tanúja önmaga ellen. Bizonyítson a vádló. A vádlónak, jelen esetben a republikánus szenátusi többségnek, nincs semmiféle bizonyítéka, csak ostoba és légből kapott összeesküvéselméletei vannak, és azokkal folytatnak egy koncepciós eljárást. Fauci következetesen megtagadta a válaszokat az ötödik alkotmánykiegészítésben biztosított alkotmányos joga alapján, amitől a tetemre gyűlt, éhes vadállatként viselkedő republikánusok tomboltak. Fauci azért is megtagadhatta volna a válaszokat, mert Trump emberei Dr. ’Mengele’ Fauci-nak nevezték, a náci koncentrációs táborok emberkísérleteket végző tömeggyilkosához hasonlították, miközben Fauci csak életeket mentett, egyebek mellett a vádlói életét is. Ez méltatlan az amerikai szenátushoz. Mivel nekik maguknak bizonyítékuk nincs, Fauci pedig nem beszélt, a koncepciós eljárás (egyelőre, ki tudja, mit találnak még ki) kudarccal végződött. Maga a "meghallgatás" a legsötétebb disztópiákat idézte, ilyen eljárások csak fasiszta és náci rezsimekben vannak. Fauci ügyvédje szólni akart, de nem engedték, s a biztonsági szolgálattal kivezettették a teremből. Fauci egyedül maradt védő nélkül. Így támadták. Az egyik republikánus azt állította, hogy "becsületes ember" nem hivatkozik az ötödik alkotmánykiegészítésre. Erre az amerikai sajtó emlékeztetett arra, hogy Trump egyetlen meghallgatásán, amikor a bizonyítékokkal tele Trump Organization-ügyben meghallgatták, 440-szer hivatkozott az ötödik alkotmánykiegészítésre. Nem beszélve a cég alkalmazottairól és Trump gyerekeiről. De más bizonyítékok alapján Trumpot elítélték az ügyben. A meghallgatás úgy végződött, hogy a kudarctól őrjöngő Rand Paul "következményekkel" fenyegette meg Faucit, amiért alkotmányos jogaira hivatkozott a meghallgatás során. Amerika egyik nagy problémája, hogy túl nagy, túl sok minden történik egyszerre, ezért sok minden elsikkad. Mert ha valaki ezt a csürhe gyűlést megnézte volna, saját hazája mibenlétét tekintve súlyos kérdésekkel szembesült volna. Mert ilyen "meghallgatások" csak a sztálini Szovjetunióban voltak, a különbség mindössze annyi, hogy Faucit még nem vitték el a földön húzva minden bizonyíték nélkül kivégezni, koholt vádak alapján, miután amerikaiak millióinak életét mentette meg, egyebek mellett az oltásokkal is. Így él egymás mellett egy jogállam maradéka a legsötétebb fasiszta diktatúrával. Most mindenki a novemberi félidős választásokat várja, és hazaszerető amerikai azért szurkol, hogy a demokraták nyerjenek, ha lehet, a Kongresszus mindkét házában. Ezzel még nem múlna el minden veszély, mert Trump harmadik ciklusára készül, az iráni háborút még bármire felhasználhatja. Ez a meghallgatás egy rémálom volt. Az amerikai sajtóban a Kongresszus legsötétebb napjának nevezték. Most már bent is olyanok vannak, mint akik 2021. január 6-án kívülről megrohamozták a Capitoliumot.

A sztálinista Magyar Péter-imádat, ahogy még nem láttad

Ezek a dalok a "Magyar-jelenség" lényegét fejezik ki. A szöveg elképesztő, de a hívek lelkivilágát tükrözik. Magyar híveinek semmi túlzás nincs abban, hogy a dalok szerint ilyen politikus csak minden ezer évben születik. Nem akadnak fel olyanokon, hogy nem vagyunk méltóak hozzá, és kezet kell csókolni neki. Nem jelez nekik a csengő, hogy itt valami nincs rendben. A meggyőződésüket fejezi ki. Ez pedig már nemcsak a kollektív elhülyülés bizonyítéka, hanem ijesztő. A kommentek között őszinte rajongás található, egyes kommentek pontosan olyanok, mint a dalok, "Magyar Péter értünk áldozta eddigi életét". Ha a szerző szándéka szerint gúnyolt volna, akkor is annyira eltalálta, hogy a valóságot írta le. Ezt igazolják a kommentek. Ez maga a "Magyar-jelenség". Két hónap alatt egymillió honfitársunk bolondult meg, benne a magyar értelmiség jelentős részével, színe-virágával, akik a nevüket adják ehhez, ami itt látható és hallható. Nem elemzik a jelenséget, hanem ideológiába csomagolják és védik.

Verset írtak Magyarnak, itt az évtized sztálinista cikke

A "Veszprémben verset mondtak Magyar Péternek, és a tömeg összekapaszkodva emelte égnek a kezét" című riport a műfaj legjobbjai közé tartozik, amit a szerző őszinte érzelmi kifakadásai és pátosszal kevert elérzékenyülése tesz még hitelesebbé. Ha valaki idegenként látja meg ezt a giccsparádét, azt gondolja, valami erkölcsi nagyság érkezett a városba. Nem tudjuk, mivel tudnánk segíteni a Telex hiánypótló munkáját, miután a Szabad Nép és a hungarista Összetartás, mint Rákosi és Szálasi személyi kultuszának őrei megszűntek, de talán lehetnének cserkészek vagy úttörők, akik virágot adnak át, vagy népviseletbe öltözött lányok táncolnak neki, s feltétlen ki kell vinni a búza mezőre, ahol ellenőrizheti a termést. Nem szaporítjuk a szót, inkább átadjuk a hamis és hazug pátosz koronázatlan királyának, a Telex szerzőjének a szót, hogy ő maga győzzön meg mindenkit arról, hogy ilyen borzalom már az ötvenes évek óta nem volt Magyarországon, ami biztos jele annak, hogy Magyarból igazán kiváló fasiszta/nemzetiszocialista diktátor lesz, bárki meglássa.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSztálinizmus