2024, december19, csütörtök

Tag: támogatás

Magyar máris Orbán mellett szavaz az EP-ben

Gratulálunk annak az 1,3 millió magyar ellenzéki szavazónak, akik Magyar Péterre adták a szavazatukat, aki az első alkalommal szembefordult az Európai Néppárt Ukrajnát támogató...

Orbán semmibe vette a nemzeti konzultációt, a „népakarattal” szemben szavazott

A nemzeti konzultációról mindenki tudhatja, milyen célt szolgál, sugalmazott kérdései az elvárt válaszokat is tartalmazzák, a hazug állításokra csak egyféleképpen lejet szavazni. Orbánt hivatalosan nem köti a konzultáció eredménye, de elvileg azt a célt szolgálja, hogy az általa eldöntött kérdésekben az önkénye mögé a népakarat látszatát állítsa. A hamis cél az, hogy leplezze az önkényt, legitimációt adjon önmagának, saját diktatórikus döntéseit a nép akaratának állítsa be, ami őt kötelezi. Most kiderült, ami eddig is tudható volt, hogy nemcsak átláthatatlan a "konzultáció" kiértékelése, Orbán ezt is semmibe veszi. A nemzeti konzultációkra tízmilliárdokat költenek el, miközben a kórházi ellátás akadozik. Alig egy héttel azután, hogy kihirdették az állítólagos "konzultáció" végeredményét, amely 99 százalékos többséggel nyilvánította ki az ukrán segéllyel szembeni "népakaratot", Orbán az EU-csúcson minden fenntartás és ellentételezés nélkül megszavazta az Ukrajnának szánt uniós segélyt, amiről a "magyar emberek" azt mondták: ne kapjanak pénzt az ukránok, amíg Magyarország meg nem kapja a neki járó teljes összeget. Ez pedig nem történt meg. Orbán másfélmillió Fidesz-szavazó akaratát vette semmibe, mert a nem fideszes szavazók kukába dobták a konzultációs levelet, mivel tisztában vannak a funkciójával. Ez bizonyítja, hogy Orbán semmibe veszi saját szavazóit és támogatóit is, eszköznek használja őket saját játékaihoz. Magyarországot privát tulajdonaként kezeli, amivel azt csinál, amit akar. Ez a szavazás nemcsak a nemzeti konzultációt leplezte le, hanem azt is, hogy Orbán diktátor.

Ukrajna veresége világháborúval fenyeget

Nincs hova hátrálni. Ukrajnának át kell adni a legmodernebb fegyvereket, fel kell szerelni a leghatékonyabb technikával, és minden támogatást meg kell adni nekik, hogy az oroszokat legyőzzék és Ukrajnából kisöpörjék, mert ha az oroszok erőre kapnak és Ukrajna elesik, az oroszok által kikényszerített "béke", a nyílt katonai harmadik világháborúval fenyeget. Komolyabban kell venni az Orbán-féle oroszpárti uszítók aknamunkáját is, és az oroszokkal szembeni szankciókat sokkal erősebbé kellene tenni. Fel kellene ismerni, hogy nem elég az eddigi támogatás, és nem elég az oroszokkal szembeni ellenállás. Az ukránokat nem lehet magukra hagyni, mert ma ők védik a nyugati szabad világot. Ha elesnek, a világnak annyi. Ebben az esetben elkerülhetetlen a világháború, mert az oroszokat akkor már csak a NATO állíthatja meg, amíg van, s amíg nem lesz Trump Amerika elnöke és nem bénítja le, amíg nem hagyja magára az európaiakat. Orbánt az oroszok mellé kell sorolni, mert hozzájuk tartozik, és meg kell szüntetni azt, hogy akadályozni tudja Ukrajna és a világ védelmét.

Orbán játszik az ellenzékkel, mint macska az egérrel

Orbánnak fontos, hogy minél nagyobb győzelmeket demonstráljon. Nemcsak pszichopata beteg lelke kívánja ezt, hanem a világnak akarja mutatni, hogy az életképtelen rendszere életképes. A hatalmas támogatottságát úgy, hogy megkötözi az ellenfelei kezét-lábát. Így szeret győzni a nagyhasú sportember, aki sprinterként szakítja át a célszalagot, ahol csak megkötözött lábú futók indulhatnak.  Most az is fontos neki, hogy az Európai Parlamentben minél nagyobb fasiszta frakciója legyen. Akkora frakcióra van szüksége, amely képes megakadályozni a demokratikus normák számonkérését, a fasizmust legális alternatívaként tudja eladni, hosszútávon pedig a szélsőjobboldal győzelmével az egész Európai Uniót saját ocsmány képére formálni. Az nem rajta múlik, hogy ez sikerül vagy nem, hanem attól, milyen messze van a világvége.

Orbán számolta fel Magyarország szuverenitását

Azok a demokratikus pártok, szervezetek és szabad sajtó, amelyek külföldi támogatásokat kapnak, nem a pénz miatt lesznek a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok harcosai, hanem attól függetlenül azok, a támogatás a saját tevékenységüket segíti az önkénnyel szemben, amely anyagilag ellehetetleníti őket. Az orosz ügynöktövény célja a demokratikus pártok, szervezetek és a szabad sajtó anyagi forrásainak felszámolása, hogy csak annyi pénzhez juthassanak, amit Orbán a látszat fenntartása érdekében megenged. Magyarország ettől nem szuverén, hanem még inkább fasiszta ország lesz. Magyarország a szuverenitását már régen elvesztette akkor, amikor Orbán eladta magát és az országot az oroszoknak és a kínaiaknak, legújabban már a törököknek is, mert a "türk" bohóckodás az Erdogan és a törökök biznisze és szervezete. Orbán törvénytelen módon használja a pártja céljaira a közvagyont, amely korlátlanul áll rendelkezésére, és abszolút hatalmánál fogva a tőle független, demokratikus szerveződéseket kiéhezteti és a létezési minimumon tartja. Végezetül, az ország önrendelkezése és szuverenitása szempontjából a költségvetési pénzek pártcélra történő felhasználása jelenti az igazi veszélyt, mert lehetetlenné teszi a népakarat érvényesülését, ha a hatalom birtokosai korlátlanul használhatják fel az állami pénzeket a hatalmuk megtartására, míg az ellenzéket és a szabad sajtót elzárják minden pénzügyi forrástól, ha közpénzen a közszolgálati médiát pártpropagandára használják, s a hatalom kizárólagos birtoklóit nem lehet törvényes úton leváltani. Ez sérti Magyarország szuverenitását.

A független újságírást az egész világon támogatják, a szabad sajtó nem sérti a szuverenitást

A szabad sajtó nem az ország szuverenitását, hanem a hatalmon levő diktatúra érdekeit sérti, mert a szabad sajtó elvégzi a hatalom ellenőrzésének munkáját.

Nem a pénz a baj, hanem az, ha Karácsony Gergely nem mond igazat

De egy ellenzéki politikus ezt nem teheti meg. Ellenzéki politikus nem lehet olyan, mint a fasiszta Fidesz, mert akkor arra kényszerítené a támogatóit, hogy meghasonuljanak, és olyanná váljanak, mint Orbán és a Fidesz. Ez viszont rosszabb, mintha valakit 24 órán át kibeleznének. Olyannak lenni, mint egy fideszes, az rosszabb, mint a pokol, az egyet jelent az emberség elvesztésével. Ezért egy igazi ellenzéki demokratát nem lehet rávenni olyan kompromisszumokra, amelyek a Fideszre és Orbánra emlékeztetnek. Orbán ezt szeretné leginkább, hogy mindenki az ő szintjére süllyedjen.

Magyarországi gazdagok állhatnak a „guruló dollárok” mögött

Az Európai Unióban dolgozó magyar állampolgárok esetében is kizártnak tartjuk, hogy egy Amerikában bejegyzett alapítványt támogassanak, amikor ezt megtehetik közvetlenül is, ha akarják. A 4 milliárd forintos támogatás mögött ezért nyilvánvalóan néhány gazdag magyarországi adományozó áll, akik érthető okokból a bosszúálló és gyűlölködő Orbán előtt nem kívánják felfedni kilétüket, mert valószínűleg Magyarországon élnek. A rejtőzködésük miatt csináltak egy amerikai alapítványt, ahova befizethették a pénzt titokban, de Orbán titkosszolgálatának nem sikerült azt felderítenie.

Karácsonyi adománygyűjtő akció, támogassa az Amerikai Népszavát

Kérjük, ha teheti, az év végén legalább egyszer támogassa lapunkat és a sajtószabadság érdekében végzett munkánkat. Ha Ön rendszeres támogatónk, amit nagyon köszönünk, kérjük, az év végén tiszteljen meg bennünket egyszeri nagyobb karácsonyi adománnyal is.

A Nemzet Veje eddig egymilliárd uniós pénzt kapott csak erdősítésre, ilyenek miatt esik el Magyarország 3000 milliárdtól

Amikor egy magyar ember éhezik és fázik, amikor bezárt intézményeket lát, amikor pokrócba takarózik a munkahelyén, amikor elveszíti a munkáját, a vállalkozását, a lakását, ezekre a milliárdokra gondoljon, amelyeket ezek elloptak, és aminek a tetején ülnek, vagy a nagyját már régen kilopták Marbellára, esetleg beépítették az Orbán-család hatvanpusztai hercegi kastélyába. Ez járjon az eszében, amikor naponta többet fizet az alapvető élelmiszerekért, ami csak Orbánnak egyenlő a pálinkával, neki a kenyér, a tej, meg a csirkeszárny. Ők meg isznak a magyarok bőrére.

Ha sikkasztás miatt is nyomoznak Márki-Zay és mozgalma ellen, akkor a gyanú szerint lopás is történhetett

Hamis színben tünteti fel a nem kormánypárti média azt a rendőrségi nyomozást, amit sikkasztás és pénzmosás gyanújával indított a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ezek a...

Orbánnak nem sikerült kizsarolnia a visszatartott uniós pénzeket, az EU nem engedett

Orbán nem tudta megakadályozni a Putyinnal szembeni uniós olajembargót, de emellett elszenvedett egy másik vereséget is. Azt akarta, hogy ha már úgysem tudja megakadályozni...

Az amerikai elnök köszöntötte az Amerikai Népszavát, mert harcol a magyar demokráciáért

Az alábbiakban bemutatunk néhány címlapot az Amerikai Magyar Népszava Szabadság történetéből, amelyek bepillantást nyújtanak ennek az 1891-ben alapított történelmi újságnak a gazdag mútjába. Az...

Karácsonyi adománygyűjtést indít az Amerikai Népszava

Hagyományainkhoz híven, egy évben egyszer, a karácsonyi ünnepek és év vége előtt, adománygyűjtést indítunk az Amerikai Népszava javára. Aki szereti lapunkat és fontosnak tartja a működését, a fennmaradását, kérjük, hogy az év végéhez és karácsonyhoz közeledve gondoljon ránk is, és küldjön egyszeri támogatást az újságunknak. Kérjük, hogy ha teheti, használja ki ezt a lehetőséget, és legalább egy évben egy alkalommal küldjön támogatást nekünk. Vagy ha egyébként is támogatónk vagy előfizetünk, kérjük, karácsonykor küldjön egyszeri nagyobb összeget, ha módjában áll.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTámogatás