2024, december18, szerda

Tag: Telex

A Telex ellenségesen számolt be az Iványi Gábor melletti tiltakozásról

A Telex beszámolójának végtelenül cinikus, gúnyos, ellenséges és tisztességtelen stílusa és hangneme méltatlan az újságíráshoz, a pártatlan tájékoztatáshoz, s a sajtó által védendő emberi értékekhez, az alapvető humanizmushoz. Ezt a rendezvényt civilek és jószándékú amatőrök rendezték, nem volt mögötte a NER-ben szerzett lopott közpénz és profizmus. A "tudósítás" ellenséges és cinikus hangnemére példa: "Bródy János dalolt egyet, majd idézett az ENSZ alapokmányából, aztán feltette a kérdést: 'Mit tegyünk, ha valaki elveszti az eszét és elnémítja a lelkiismeretét? A testvéri szellem Iványi Gáborban és egyházában lakozik' – adta meg a választ üstöllést. Itt technikai malőr következett." Üstöllést. A Telex mindent "idézőjelbe" helyezett, burkoltan leszólta és kigúnyolta a résztvevőket, kiemelte a kevésbé fésült szövegrészeket, amivel igyekezett lejáratni a rendezvényt, a résztvevőket és a támogatókat. Pedig a rendezvény éppen ettől volt emberi, a Dankó utca hangulatát idézően őszinte és emberséges, ahol szintén nem slim-fit nadrág a divat.

A 444 és a Telex nem számolt be arról, hogy Magyar első ténykedése az EP-ben Ukrajna támogatásának elutasítása és Orbán megvédése volt

A magát "függetlennek" tekintő egykori indexes hírportálok mélyen hallgatnak arról, hogy Magyar Péter az EP-ben első ténykedéseként az Európai Néppárt ellen szavazott Ukrajna támogatását...

A 444.hu példátlan háborút folytat egy párt ellen

Amit a 444.hu csinál, annak semmi köze a sajtóhoz, az újságíráshoz, nem legitim, aljas és hazug. Nem igaz, hogy Gyurcsány kritikája azonos lenne Trump, Orbán és Magyar otromba sajtóellenes támadásaival. Egy demokratikus párt jogos ellenállását próbálják ők egy sorba állítani címeres fasisztákkal, akik a tisztességes sajtót akarják elpusztítani. A 444.hu nem tisztességes sajtó. Gyurcsány pedig nem illeszkedik a demokratikus sajtó elleni támadások "világtrendjébe". Nehogy elhiggyék maguknak, hogy ők olyanok, mint a New York Times vagy a Washington Post. Gyurcsány pedig nem Trump, nem Orbán, s főleg nem Magyar, akivel szemben ennek ellenére semmi problémájuk nincs. Már abból is a gyűlölet árad, hogy Gyurcsány "felkapaszkodott" volna Trump, Orbán és Magyar mellé, amivel azt sugallják, hogy még fasiszták közé is felkapaszkodnia kell. Ezzel szemben a pőre valóság az, hogy a volt Indexből osztódással szaporodott és az egész magyar sajtót megfertőző társaságnak nem sikerült a sajtó szintjére felkapaszkodnia. A 444.hu megfordítja a szerepeket, a DK-ról állítja, hogy a velük szembeni ellenállása egy stragégia, mintha ők lennének a megtámadott fél, akikből bűnbakot csinálnak. Az Indextől a mai napig tartó mocskolódó hadjáratuk után arról beszélnek, hogy Gyurcsány csinál belőlük ellenségképet és nem fordítva. Ez már klasszikus fasiszta technika.

Bartus László: Az Index-banda felel az Orbán-rendszerért

Újságírók jól körülhatárolható köre akarja eldönteni, kinek van helye a politikában, kinek nincs. Nem tűrik, hogy nem mond le az, akit ők le akarnak mondatni. Azt képzelik, bármit megtehetnek, bárkit eltaposhatnak, falhoz állíthatnak. Ők akarnak dönteni, ki vezetheti az országot, kinek kell eltűnni, s ezt a fél országgal elhitetik. Lincshangulatot gerjesztenek, és célpontokat jelölnek ki. A közélet szereplőit, akiket ők nem akarnak látni, minden eszközzel démonizálják. Ezt nem a Fidesz találta ki, ezt az egykori Index indította el. Most minden azért történt, mert a 444.hu szerette volna lemondatni Gyurcsányt, mert már nagy körültekintéssel kiválasztottak egy fideszes nárcisztikus pszichopatát, egy potenciális diktátort új messiásnak. Pontosan ugyanazt teszik, ahogy Orbánból is diktátort csináltak, mert a NER nem jött volna létre nélkülük. Magyart felépítették, sztárolták, az olvasóikat megvezették, de az ellenségük nem hajlandó se lemondani, se a pártját megszüntetni. Aki ezt merészeli, azt megsemmisíti ez a banda. Ezért ömlesztették rá a náci stílusú szennyet. Magyar azért "új" messiás, mert volt másik messiásuk, amikor még ugyanez a társaság az Indexet írta. Akkor Orbán Viktort segítették hatalomra. Pontosan így hiszterizálták a sajtó útján a közvéleményt. Elsöpörtek, kigúnyoltak, megaláztak mindenkit, aki figyelmeztetett, hogy veszélyben a demokrácia. Ha húsz elmebeteg összejött egy harmincezres városnak a főterén, arról naponta adtak hisztérikus beszámolókat. A demokratikus pártokat a földbe döngölték, a demokratikus normák védelmét elutasították, bagatellizálták és relativizálták.

Így hazudik a Telex és a „független” sajtó

Most azt mutatjuk be, hogyan hazudik a magát "függetlennek" tartó, de a független sajtó kritériumainak a legkisebb mértékben sem megfelelő sajtó. A Telex beszámolt...

Tudni akarja, miért nem jutott az ellenzék semmire?

Két okból: egyrészt azért, mert nem ismerte fel (vagy letagadja) hogy az Orbán-rendszert nem lehet Orbán feltételei között választáson legyőzni, s nem lépett ki...

Magyar már kirobbantotta az ellenzéken belüli sajtóháborút, elindult a hajsza

Az Amerikai Népszavát nem vádolhatják elfogultsággal, mert mi 2013-ban megírtuk, hogy ez a tehetetlen vergődés lesz, ha részt vesz az ellenzék a csaló választásokon és bemegy a díszletparlamentbe, ahova most éppen Magyar is készül. Mi nem cinikus és gúnyos cikkeket írtunk, hanem elemzéseket, hogy ennek mi lesz a következménye. De most, amikor ezt az ellenzéket, amelyet mi tíz éve nevezünk kollaboránsnak, fideszes gyűlölettel gyalázza egy potenciális másik fasiszta, és ellenük uszít, akkor mi megvédjük őket, mert amikor gyurcsányoznak, nemcsak Gyurcsányt és néhány politikusát gyalázzák, hanem a magyar demokratikus ellenzék legnagyobb közösségét, magyar embereket. Magyar Péter egy mocsok fideszes volt világ életében, és láthatóan az is maradt, amikor ezek az emberek már demokraták voltak, a hazájukért aggódtak, szenvedtek ezektől az aljas és mocskos emberektől, mint amilyen Magyar Péter, aki az ellenzéket is becsapta, mert semmit nem hozott ki, amit ígért, ti pedig mögé álltok, felépítitek, és támogatjátok.

Miért hazugság a Telex állítása, hogy nem lophatják el a lakosság pénzét?

Hogy tíz év múlva ki mennyit lát a pénzéből, az nagy kérdés. Orbán mindenesetre még tíz évet kért a "tervei" megvalósításához. A Telex cikke végén még megadja a kegyelemdöfést: azt állítja, hogy csak azok járhatnak rosszul, akik a tíz év előtt vissza akarják kérni előbb a pénzüket, mert annak bármikor romolhatnak a feltételei. Ez önbeteljesítő jóslatnak is felfogható. Olyan körülményeket teremtenek, hogy senki ne akarja tíz évnél előbb visszakapni a pénzét. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek csak tíz év múlva fog kiderülni, hogy a pénzét már tíz évvel ezelőtt ellopták.

Márki-Zay Pétert szorongatja a Telex, hogy bizonyítsa Orbán grazi útjait

A Telex nem elégszik meg Márki-Zay Péter magyarázkodásával, amivel igyekszik megint úgy tenni, mintha nem mondott volna semmit, vagy nem azt mondta volna, amit mondott. Továbbra is várja, hogy Márki-Zay Péter számoljon el azzal, amit mondott, bizonyítsa be, hogy Orbán Viktort egy grazi magánklinikán kezelik: "Mindenesetre most újból rákérdeztünk, hogy van-e grazi utakról konkrét tudomásuk, amint újbóli válasz érkezik, megírjuk." Így működik a sajtó, és ez nem azt jelenti, hogy "Orbán szekerét tolják", "Orbánt akarják".

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTelex