Tag: Toroczkai

Bartus László: A Szent Koronára tett eskü a köztársaság megtagadása

Magyar tehát – a Mi Hazánk javaslatára – egy horthysta alkotmányos doktrínát vezetne be szimbolikusan. Ez nem véletlen és nem ártatlan gesztus. A korona nem egy díszlet, hanem az 1848 előtti alkotmányos rend alapja. Ez nem a köztársaság helyreállítása, hanem visszatérés a Magyar Királyságba. Orbán is használta a koronát, mint az identitás egy kellékét, a keresztény-nemzeti állam jelképeként, de nem arra esküdtek fel. Orbán nem tette a politikai hűség és a hatalom legitimitásának alapjává. Itt ez történik. Ez nem a múltról szól, hanem a jövőről. Ez egy folyamat első lépése. Először jelképes, aztán természetes, végül megkérdőjelezhetetlen. Így épülnek fel azok a rendszerek, ahol a politikai közösség már nem polgárokból áll, hanem alattvalókból. A köztársaságban a nép van fölül, a nép a hatalom forrása. A korona által szimbolizált királyságban a nép alulra kerül. A hatalom birtokosa nem a népet szolgálja, hanem a nép fölött uralkodik. Ha Magyar a korona előtt tesz esküt, s ebbe az irányba indul el, akkor ez a célja. A Mi Hazánk javaslatának támogatása azt jelzi, hogy Magyar közeledik a szélsőjobboldalhoz. Kész engedményeket tenni nekik, mert belevág az alkotmányjogi terveibe. Nem szorul rá a támogatásukra (kevesebben vannak, mint Hófehérke törpéi, mint tudjuk), ezért a javaslatot azért fogadja el, mert egyetért vele. Ez azonban nemcsak normalizálja a Mi Hazánkat, hanem szélsőjobboldalivá teszi a "Tiszát". Magyar jelképesen a királyság nélküli királyságot alapítja meg az eskütételkor. Orbán alaptörvénye visszahelyezte a Szent Koronát az alaptörvény preambulumába és az alkotmányos szimbolikába. Már ez is antidemokratikus lépés volt. Magyar most ennél is továbbmegy: ez már nemcsak szimbolika, a koronára tett eskü nagyon súlyos alkotmányellenes cselekedet, ez már több, mint a NER megalapítása. A köztársaság szimbolikus felváltása egy középkori dinasztikus jelképpel nem hagyomány-tisztelet, hanem a demokratikus köztársaság felszámolásának első aktusa. Elveszik a hatalmat a néptől. Ez egy ellenforradalom. 1848 éppen a Szent Korona-tan ellen volt forradalom, abban az értelemben, hogy a népszuverenitást helyezte a dinasztikus legitimitás fölé. Kossuth és a reformerek azt mondták ki, hogy a hatalom nem a koronától, nem a Habsburgoktól, nem egy transzcendens jelképtől ered, hanem a néptől.  Az áprilisi törvények pontosan ezt rögzítették: parlamentáris kormányzás, népképviselet, felelős minisztérium. Ez volt a magyar alkotmányos forradalom lényege. 1848 ellenfele a Szent Szövetség volt. Magyar Péter – aki a "rendszerváltást" és a demokratikus megújulást hirdeti – most egy olyan esküt vezet be, amely az 1848 előtti állapotot idézi. A Szent Korona előtti eskü azt mondja ki, hogy a képviselők nem a népnek tartoznak felelősséggel, hanem Szent Koronának, és amit az jelent. Ez nem 1848 szelleme. Ez annak tagadása. Magyar március 15-én eljátszotta az 1848-as forradalmárt, majd két hónappal később esküt tesz arra a jelképre, amely ellen 1848-ban kitört a forradalom és a szabadságharc.

Még Toroczkaiban is több tisztesség van, mint Magyarban

Toroczkai László, a Fidesz farvizén hajózó náci párt, a Mi Hazánk elnöke, tartotta a szavát, lemondott az elnyert EP mandátumáról, s átadta azt Borvendég...

A Mihazánk mondja ki, amit Orbán és a Fidesz akar

A Mihazánk a Fidesz nyilas ifjúsági szervezete, amelynek feladata, hogy törje az utat a Fidesz előtt, kimondja azt, amit Orbán nem mond ki, de ugyanazt gondolja, amivel kezdik puhítani, előkészíteni és hozzászoktatni a magyar közvéleményt a terveikhez. A Mihazánk és a Fidesz programja azonos, a különbség a nyíltságban van. Orbán pávatáncolva akar eljutni oda, ahova Toroczkai a maga terrorista módszereivel, de a lényegben nincs különbség. Orbán csak eltakarja, hogy a Fidesz a Mihazánkkal azonos náci, nyilas párt, amelynek azonos az ideológiája, a programja, azonosak a céljai, s azonosak a keleti tömeggyilkos "barátai", csak a közös célhoz használt eszközök nem azonosak. Orbán lépésről lépésre és kódolva szoktatja a magyarokat és az európaiakat a fasizmushoz. A második világháborús tragédiát készül megismételni, amelyhez van egy nyilas terrorista rohambrigádja, amit a Fidesz juttatott be a parlamentbe. Magyarország másodszor készül belépni ugyanabba a folyóba, Csak Hitlert most Putyinnak, Horthyt Orbánnak hívják.

Ha a „Mi Hazánk” így folytatja, újabb romagyilkosságokat készíthet elő

emmiféle külső erők nem támogatnak semmiféle új nemzet létrehozását, ahogy maguk a romák sem akarnak új nemzetet létrehoznak, hanem csak békében és megkülönböztetés nélkül akarnak élni Magyarországon, amely éppen olyan hazájuk, mint Toroczkainak, és amelyben őket éppen annyi jog illeti meg, mint Toroczkait. Toroczkai viszont ugyanazt a bűncselekményt súlyosabban büntetné, ha az elkövető roma, vagy bizonyos bűncselekményeket súlyosabban büntetne, amit ők tipikusan cigányok által elkövetett bűncselekménynek tartanak.

Az első „ellenzéki” párt, amellyel szót ért Orbán, az antiszemita „Mi Hazánk”, a hitlerista náci párt

Ennek alapja pedig az, hogy Orbán maga is egy fasiszta, náci, az ún. "pártja", a Fidesz, egy fasiszta és náci párt, ezért Toroczkaival azonos ideológiai alapon állnak. A két náci párt közötti különbség a "csomagolásban" van. Orbánnak mindig szüksége volt egy nála még szélsőségesebb náci szatellitpártra, amely behozza a holdudvarba a legdurváb nácikat is, és a stílusa miatt elkendőzi Orbán és a Fidesz fasiszta, antiszemita és náci jellegét. Orbán most nyilvánosan megadta az új náci párt programját és a támogatásuk feltételeit. Immár összenőtt, ami összetartozik.

A Jobbikban puccs készül Vona ellen

A Jobbik vezetői, emblematikus figurái és támogatói kőkemény neonácik, akiknek nem kell a jobbközép szavazata azon az áron, hogy a "magyarnak" nevezett neonáci identitásáról lemondjon.

Ásotthalom, a magáról megfeledkezett vadászkutya

Érdemes odafigyelni a fővároson kívüli eseményekre, akkor is, ha egy kicsi csongrádi településről van szó, és akkor is, ha úgy tűnik, éppen megregulázzák a vezetőjét.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékToroczkai