/

Ha Márki-Zay megtartaná a TAO-t, hogyan vonnák felelősségre Orbánt a felcsúti adóforintokért?

Egy demokratikus kormány jogállamban az elsők között szüntené meg a TAO-rendszert, mint vesztegetési módszert és korrupciós modellt. Orbánt pedig vesztegetés és befolyással való üzérkedés miatt eljárás alá vonnák. A nyomozóknak csak azt kellene kideríteniük, hogy a legnagyobb Felcsút-támogatók milyen állami kedvezményekben és

Magyarország az oroszok után kínai kémközpont is lesz, amit Orbántól vesztegetéssel szereztek meg

A kínai kommunista diktatúra mindenhol ugyanazzal a technikával gyarmatosítja a világ országait, ahol talál korrupt vezetőket: vesztegetéssel. Az oroszok pedig zsarolással és fenyegetéssel, ahogyan az orosz maffia dolgozik, a jó KGB-s hagyományok alapján. Orbán személyében mindkét diktatúra megfelelő emberre talált, mert Orbán

/

Kínai gyarmat lesz Magyarország, Orbán eladta az országot a kínaiaknak (is)

Ha valaki olvasta Kína budapesti nagykövetének „A felvirágzó Hongkongért” című cikkét a Magyar Hírlapban, annak nem lehet kétsége a kínai kommunista diktatúra természetéről és céjairól. Kevés arcátlanabb irományt olvashattunk még Magyarországon is, ahol pedig a gátlástalan hazudozás alapkövetelmény a kormányzati tisztségviselők, különösen

/

Magyarország a kínai kommunista diktatúra trójai falova az Európai Unióban

Csúcspontra jutottak a kínai és a magyar diktatúra kapcsolatai, miután az Orbán-rezsim több korrupciógyanús és Magyarországnak kifejezetten hátrányos, többszáz milliárdos vesztegetéssket lehetővé tevő szerződést kötött a kínaiakkal. Budapestre költözik a kínai kommunista párt ideológiája és propagandája alá rendelt Fudan Egyetem, és vele

/

Szijjártó kormánytisztviselő sem lehetne a korrupt hajózás után, de miniszter lehet

Minden vesztegetés és korrupció „magánemberként” elfogadott ajándékokat jelent. Senkit nem úgy fizetnek el, hogy bemennek az irodájába egy táska pénzzel, hanem a lánya tanulmányait fizetik, a repülőjegyeit megvásárolják, vagy akár magánvadászatra viszik Svédországba és luxusjachtozásra az Adriára. Amikor egy miniszter bármilyen ajándékot

/

Csak a Felcsút miatt van TAO és mindenféle sporttámogatás

A TAO a vesztegetés és a hatalommal való visszaélés, a befolyással való üzérkedés tipikus esete és abszolút büntető jogi tényállása. Orbánnak azt kellett megoldania, hogy miután Felcsúton létrehoz egy NB-I-es klubot, megépít egy FIFA-stadiont, ami meghaladja a falu mérteit és teherbíró képességét,

/

Markó Beáta: 9000 forintért 3 év szabadságvesztés

A felcsúti nemzetvezető vezérkarának valószínűleg hosszas fejtörésébe került és még több munkájába kidolgozni a főnöktől érkezett „hogyan adjunk, hogy ne adjunk” utasítás részleteit. Mondanunk sem kell, hogy mint minden problémát, ezt is játszi könnyedséggel sikerült megoldaniuk. A feladat a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlása