A művészetben a boldogság nem ábrázolható. Nem lehet bemutatni még a példaértékű boldogságot sem. Boldogok, mert szeretik egymást, mert jó emberek; így élj, ha boldog akarsz lenni – ez se megy. Hogy egy ember, vagy egy szerelmespár, vagy egy család reggel boldogságra
(Fotó: Ideje véget vetni elmebeteg gyilkosok hamis romantikájának.) AN Franciaország és Európa ugyanabba a helyzetbe került, mint 2001. szeptember 11. után Amerika. A terrorizmus elleni háború frontvonalát át kell helyeznie Párizs belvárosából a terroristák földjére. S ebben nyilvánvalóan számíthatnak Amerika támogatására, sokkal
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyháza elnökének nyilatkozata a párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatban Mély megrendüléssel és felháborodással értesültünk a párizsi terroreseményekről. Együttérzünk az áldozatok hozzátartozóival és a francia néppel is. Elfogadhatatlannak tartjuk a terroristák és a mögöttük álló politikai erők szándékait. Nincs politikai, vallási,
AN Elmondta várva várt beszédét Vlagyimir Putyin az ENSZ-ben, és hirtelenjében úgy felmagasztalta az ENSZ-t, amely szerinte az ő országában született, mintha olyan sokat törődött volna az elmúlt években az Egyesült Nemzetek Szervezetével, s mintha olyan sokat járt volna az utóbbi időben az
Hamis beállítás, ahogyan az Index tálalja az EU-csúcsot, mintha hirtelen mindenki Orbánná változott volna, és a mi bolondunkról kiderült volna, hogy lángész. Az EU nem a gyűlölködést, az uszítást és a gyűlöletkeltést választotta, nem faji és vallási intoleranciáról beszélt, mint Orbán, hanem
AN Orbán mesterségesen idézte elő az összetűzést a szerb határon, tőrbe csalta a fegyvertelen és békés menekülteket, majd brutálisan megverette őket. Így kezdődött az összecsapás. Orbán provokálta ki, és ő szervezte meg a menekültekkel való véres konfliktust. Napok óta terjed a Facebookon
Log In or Sign Up to View See posts, photos and more on Facebook.
A szerb-magyar határon történt incidensekért a magyar kormány a felelős, mivel olyan helyzetet teremtett, amelyekkel a fizikai erőszakot – vélhetően szándékosan – előidézte. Magyarország megszegi az 1951-es menekültügyi egyezményt, amely meghatározza, hogy egy adott országban ki tekinthető menekültnek. Az egyezmény csupán arról szól,
(A képen egy fanatikus, másnapos alkoholista, elmebeteg látható, aki Magyarországot az iszlám terrorizmus egyik legfontosabb célpontjává tette.) AN Orbán Viktor háborút hirdetett az iszlám ellen, amikor világossá tette, hogy a menekültekre vonatkozó nemzetközi egyezményeket is kész felrúgni, hogy megakadályozza „Európa kulturális arculatának”
AN Elkezdődött, amit előre tudni lehetett, hiszen szándékos volt. Orbán kiprovokálta, hogy az elkeseredett, embertelen körülmények között a magyar határon várakozó menekültek megtámadják a kerítést. Célja, hogy a menekülteket veszélyes elemeknek és bűnözőknek állíthassa be, akik nem tartják be a törvényt. Orbán