/

Magyarországon csak a semmit nem tartalmazó magyar oltási igazolványt fogadják el, milyen alapon várják el fordítva az Unióban?

Hiába igyekezett Pfizerrel beoltatni magát a legtöbb ember, mert Orbán a magyarok jelentős részét elzárta a bizonyítottan védelmet jelentő nyugati vakcináktól. De ha valaki Pfizert kapott, azzal sem biztosította be azt, hogy Nyugatra utazhasson. Magyarország ugyanis szándékosan tüntette el a védettségi igazolványokról,

/

Markó Beáta: Élet-halál veszélyhelyzetben

A nemzet fővadásza tegnap éjjel ismét álmatlanul forgolódott az ágyában, majd éjfél előtt nem sokkal zihálva besietett a parlamentbe és benyújtotta a veszélyhelyzet őszig történő meghosszabbításáról szóló törvénymódosítását. Ezt a törvényt /Kormányrendeletek 478/2020. (XI. 3.) veszélyhelyzet kihirdetéséről/ 2020 november elején hozták 15

/

Nem merik teszteltetni a kínai vakcina hatékonyságát, mert abba belebukhat Orbán

Sarkadi Balázs akadémikus, orvos-biológus azt javasolta, hogy “Magyarországon sürgősséggel el kellene indítani egy kutatást a Sinopharm vakcinával oltott páciensek antitest-alapú és sejtes immunitásának vizsgálatára”. Magyarul: meg kell vizsgálni, mennyire hatékony az Orbánék által vásárolt kínai vakcina. Mekkora védettséget ad a tízszeres áron

/

Már ott tart a propaganda, hogy sok ezer ember életét mentették meg, világrekord halálozási adatokkal

Az orbáni propagandában szó sincs arról, hogy Magyarország a lakosságarányos halálozási számokat tekintve tartósan világelső lett, hanem arról beszélnek, hány ezer ember életét mentették meg. A hazug propaganda a világ legnagyobb halálozási rátája mellett győzelmet hirdet. Kásler emberminiszter Magyarország egyik legnagyobb sikeréről