2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarországOrbán a futball EB miatt halálba küldi a magyarokat a korai nyitással

Orbán a futball EB miatt halálba küldi a magyarokat a korai nyitással

-

Orbán Viktor a kommunista tevgazdaságnak megfelelően a 2,5 millió oltás után bejelentette a „részleges nyitást”, függetlenül a valós járványhelyzettől és az embereket fenyegető veszélytől. A 2,5 millió oltás volt a tervbe vett cél, a kommunista és a fasiszta diktatúrák pedig végrehajtják az ilyen célokat, ha újabb ezrek halnak bele, akkor is. A nyitás feltétele nem a hasra ütött számú 2,5 millió oltás lenne, hanem a vírus terjedésének, fertőzésének és a megbetegedések megállítása. Több százezer ember még csak most kapta meg az első oltást, az semmiféle védelmet nem jelent, a kínai vakcinák pedig nem védenek.

Nem a gazdaság beindítása teszi sürgőssé a korlátozások feloldását, hanem a közelő futball EB, amelynek csak olyan ország lehet házigazdája, amely beengedi a szurkolókat a stadionokba. Orbán pedig nem akar lemaradni az EB meccsek rendezéséről. Ezért képes a magyar embereket egy halálos világjárvány pusztításának kitenni, amikor néhány napja még lakosságarányosan a világ legtöbb halálos áldozatát Magyarország produkálta és csúcsokat döntögetett a napi halálozási szám. A húsvéti locsolkodásban fertőzöttek még csak ezután kerülnek kórházba, náluk még csak napok múlva jelentkeznek a tünetek.

Nemhogy oldani, hanem szigorítani kellene a korlátozásokat a hosszútávú célok és a lakosság életmentése érdekében. A pénzeket nem a strómanoknak, a Nemzet Vejének, a sportra és papoknak adni, hanem a szolgáltató szektornak, amely a lezárás miatt kritikus helyzetbe került. Át lehetne vészelni azt az időt, amíg a valódi vakcinák valódi oltásai hatni kezdenek, és kialakul egy nagyobb tömeg részére a védettség. De Orbán ahhoz, hogy a futball EB idejére megszűnjenek a korlátozások és ne essen egybe a nyitás az EB-vel, elkezdte a korai nyitást.

Ennek borzalmas tragédia lehet a vége, ha egyáltalán tragédiának tekintik Orbániában tízezrek halálát, mert nem úgy tűnik, hogy olyan nagyon megrendülne az ország. Mindenkinek csak egy-két rokona és ismerőse, boldogtalan őse hal meg, ezért nem érzékelik, hogy naponta egy kisebb falu lakosságának a fele meghal, kétnaponta egy-egy kisebb falu. Ez lehet még rosszabb is, ha a gyakorlatban kiderül, hogy a kínai vakcinák nemcsak az Egyesült Arab Emírségekben és Szerbiában (ahol mérték), hanem Magyarországon sem használnak, a második oltás után sem termelnek antitestet.

Emellett a boltok, üzletek, szolgáltatók, bevásárlóközpontok kinyitása, az este 10 óráig kitolt kijárási tilalom elszabadíthatja majd az újabb fertőzési hullámot, mert ez beindítja a régi reflexeket. Magyarországon a vírus pedig úgy terjed, mint kevés helyen a világon, a szűk terek, zsúfolt helyek, szűk utcák, folyosók és az emberek fegyelmezetlensége miatt, ami eddig is botrányos volt. Az egészségügy az összeomlás szélén áll, képtelen a halálozást csökkenteni. A kórházakba nem mernek beengedni senkit, mert katasztrofális állapotok uralkodnak, a betegek magukat gyógyítják.

De semmi nem olyan fontos, mint a futball EB. Elvileg ezért építette a magyar Führer a stadionokat, hogy nagy meccseket rendezzenek bennük, az pedig nem a Felcsút-Mezőkövesd meccs lesz. Most mehet a mennybe, most dicsőülhet meg Felcsút nagy fia, most jelenhet meg a VIP páholyba, most teljesülnek a gyerekkori álmok. Nem számít, hány magyar ember veszíti az életét, hány embert áldoz fel a Vezér, mert a futballimádat mindennél fontosabb. A magyarokat úgysem érdekli semmi. Eltemetik a halottakat, oszt jó napot! Meccset kihagyni nem lehet.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések