2024, október23, szerda

Tag: vita

A 444 szerint „nem nyugszik a köztévé”, mert megszólalási lehetőséget akar adni Magyarnak

A 444.hu felháborodásának adott hangot "Nem nyugszik a köztévé, új időpontot találtak Orbán Balázs és Magyar Péter vitájára" című cikkében, amiért a galád köztévé...

Magyart megfogta a Fidesz

Ez tökéletes bizonyítéka annak, hogy Magyar alkalmatlan, nem államférfi, hanem kötekedő troll, aki csak mocskolódni tud, gyalázni válogatás nélkül mindenkit, viszont alkalmatlan arra is, hogy egy nyilvános vitában helytálljon, az álláspontját megvédje, az ellenfeleinek alkalmat adjon arra, hogy az állításaira megfeleljenek, vagy neki kérdéseket tegyenek fel. Magyar Péter nem tárgyalóképes ember, mert olyan tárgyalásokon, ahol nem az van, amit ő akar, ahol neki ellent is lehet mondani, nem vesz részt. Márpedig demokratikus országok vezetői naponta kerülnek ebbe a helyzetbe, az ő attitüdjével csak olyan vezetők élnek meg, mint Kim Dzsongun. Az egykori ellenzékiek (ma újfideszesek) messiása gyáva diktátor. Gyávaságának alapja pedig az, hogy nem több, mint egy kocsmai hőzöngő, nem politikus, hanem egy önmutogató, nárcisztikus beteg ember, akire egy országot bízni nem szabad. A nemzetközi politikában sem alkalmas az ország képviseletére egy ilyen ember, aki csak ütni tud, tárgyalni, érvelni, értelmesen beszélni nem, mert nem tűr ellentmondást. Beteg.

Trump Orbánnal akarta igazolni a nemzetközi elfogadottságát

Trump nemzetközi elfogadottságának hiánya kapcsán hivatkozott Orbán Viktorra, mint egy istenre, hogy Orbán milyen nagyra tartja őt és milyen reményeket fűz hozzá. A vita során Harris több alkalommal nem kapott válaszadási lehetőséget, akkor sem, amikor Orbánról kellett volna elmondania, hogy kicsoda, amit mi különösen fájlalunk. De nem lehet kérdés senki előtt, hogy Orbánra hivatkozni, mint tekintélyre, nevetséges. Orbán senkit nem tesz hitelessé a nemzetközi politikában, mert ő is hiteltelen. Nem igazol semmit, mert a személyének nincs tekintélye. Orbánnak sincs nemzetközi súlya, Orbánt a demokratikus világban nem fogadják el, szemben áll az egész nyugati demokratikus világgal. Oroszpárti álláspontja az ellenség barátjává teszi, ő maga is egy diktátor, akinek semmi helye nem lenne sem az Európai Unióban, sem a NATO-ban. Trump a szélsőjobboldali összeesküvéselméleteivel, miszerint a Haitiről érkező illegális bevándorlók megeszik a helybeliek macskáit, olyan őrültségekkel keveredtek, minthogy Kamala Harris és a demokraták 9 hónapos terheseknél akarnak abortuszt, sőt megszületett gyerekeket is meg akarnak ölni. Erre a műsorvezetők is közbeszóltak, hogy ilyen nincs. Trump a spanyolokat ijesztgette, hogy Venezuela lenne Amerikából, ha Harris nyer.

Aggodalomra adott okot Biden fizikai állapota az első vitán

Az első Biden-Trump vita az első perctől kezdve a tartalom helyett Joe Biden elnök fizikai állapotára terelte a figyelmet. Biden bizonytalanul és zavartan érkezett...

A vita abszolút vesztese a várható győztes, Magyar súlytalan volt és a paneljeit ismételgette

Ahogy egy Magyar Péter-gyűlést bármikor meg lehetne tartani Magyar Péter nélkül is, ide is kár volt bemennie, beküldhetett volna maga helyett bárkit, aki papagáj módjára elismétli a szokásos paneleket, lózungokat. Ha az egy nyílt tekintetű, emberi arc, még jobban is járt volna, mert Magyar tekintete kerülte a nézőket (a kamerát), merev és nagyarcú volt. Ami feltűnő volt, hogy Magyar ezúttal kerülte a kényes témákat, nehogy el kelljen mondani azt, mit gondol Ukrajnáról, az oroszokról, a háború okáról, az amerikaiakról, a Nyugatról és az EU-ról, nehogy megossza a híveit, nehogy kiderüljön bármi, ami elgondolkoztat bárkit. A legfeltűnőbb az volt, hogy egy szót sem szólt a jogállamiságról. Magyar szövegében nem az volt a legérdekesebb, amit elmondott, hanem az, amit nem mondott el, amit elhallgatott. Amit elmondott, azt kívülről tudja mindenki, bárki felmondja, ezért Magyar végtelenül szürke, unalmas és semmitmondó volt. Így jár az, aki nem lehet őszinte, akinek titkolnia kell, mit gondol, akinek szövege kimerül a korrupcióban. Nyilván azért, mert a korrupciót mindenki elítéli. Ha összeadjuk azt, amit Magyar mondott, és amit elhallgatott, abból kirajzolódik a korrupciót és a rossz kormányzást felváltó Fidesz 2.0 képe, amelyet egy (még) kevésbé korrupt (14 évig elfogadta az ingyen pénz), fiatalabb Orbán vezet, akiből durvább diktátor lenne, mint Orbán, aki nála sokkal megfontoltabb.

Magyar hívei terrorizálnak mindenki mást, Magyar rendőröket hívna más ellenzékiekre

Magyar Péter megteremtette máris azt a politikai szörnyet, amelynek kovásza a Magyar által gerjesztett gyűlölet. Ezt bizonyítja a magyarista fanatikusok viselkedése a Várkert Bazár...

Magyar gyávasága és pökhendisége provokálta ki az MTVA csapdáját

Mindenki számára világos, hogy 11 ember 8 perces időkeretben nem tud vitázni egymással, a Karmelita csapdát állított a résztvevőknek: ha elfogadják, akkor a köztévé...

Magyar menekül a köztévés vita elől is

Magyar vélhetően erre hivatkozva kihúzza a nyakát a vitából, mert az egyértelműen látszik, hogy nem mer/akar vitázni, menekül a vita elől. Nevetséges hivatkozásai arról szóltak, hogy csak a köztévé után vitázik máshol, de a köztévébe sem akar elmenni. A fenti hivatkozás azért nevetséges, mert "valódi pártok" közötti vitát javasol, miközben a Tisza Párt a legkevésbé sem valódi párt, mert még tagsága nincs, párt jellegű struktúráról és működésről nem beszélve. A 8 perc valóban nem sok, de egy felelős és korrekt politikus minden lehetőséget kihasznál, s tiszteletben tartja a választókat és a versenytársait azzal, hogy résztvesz. Magyart a saját önértékelése alapján zavarja, hogy nem ő irányítja a világmindenséget, de ez van.

A két Fidesz maradt távol a vitától

Magyar Péterről mindent elmond, hogy amikor szüksége volt rá, használta a Partizánt, de amikor valódi vitára kerül sor, akkor távol marad. Soha egyetlen olyan interjút nem adott, ahol valódi kérdéseket tesznek fel, ahol ellentmondanak neki. Ahogy Orbán sem vesz részt semmilyen vitán, csak saját közönsége előtt mer megjelenni, nem áll igazi kérdések, ellenvetések és kritikák elé, úgy Deutsch, és az 1998-as Orbánként kampányoló Magyar sem képes vitára, párbeszédre, érvelésre. Képtelenek másokat eltűrni. Ezért a vita két abszolút vesztesét a kezdés előtt ki lehetett hirdetni Deutsch és Magyar személyében, mert aki nem áll ki egy vitára, az önmagát nyilvánította alkalmatlannak. Ez a választók semmibe vétele, megvetése, becsapása, önmaguk és hitelességük lenullázása.

Magyar gyáva nyúlként menekül a Partizán vitája elől

Magyar másik hivatkozása az, hogy azért nem megy a Partizánba, mert nem lesz ott a Fidesz képviselője, "akivel vitatkozni kellene arról, hogy 14 év alatt hogyan tették tönkre az országot. Minek akarunk külön ellenzéki vitát? Miért egymással akarunk vitatkozni?" Először is, Magyar nagyon hamar elfelejtette, hogy a 14 évet ő a Fideszben töltötte, maga is tevékenyen részt vett az ország tönkretételében. Ezzel neki is el kell számolni. Másrészt, mi az, hogy "egymással"? Magyar most úgy tesz, mintha ő összetartozna az ellenzékkel. Magyar egy párt neve alatt nemcsak a Fidesz ellen kampányol, hanem az ellenzéki pártok ellen is. Az EP-választáson az ellenzéki pártok is riválisai egymásnak. Ez a választás nem is arról szól, hogy ki hogyan tette tönkre az országot, ez a választás Európáról szól.

Márki-Zay belelépne másodszor is ugyanabba a folyóba

Márki-Zay Péter támogatná, hogy a 11 párt képviselője egyszerre vitázzon a köztévében, amivel megpróbál még egyszer belelépni ugyanabba a folyóba: 1 százalékos támogatottság mellett...

Magyar farol ki a köztévés vitából is

Miközben a háttérben nyilvánvalóan az áll, hogy menekül a vita elől. Csak kinyilatkoztatni szeret, nem tűr ellenvetést, ellentmondást, szembesítést. Képtelen uralkodni magán vita helyzetben, és kiderülnek a jobboldalnak és a baloldalnak is elfogadhatatlan gondolatai. A Fidesznek nem lesz könnyű megoldani, hogy Magyart vitára kényszerítse, mert láthatóan arra játszik, hogy valamilyen mondvacsinált ok miatt távolmaradjon. Magyar fél a vitától. Magyar és a magyarista csőcselék hazugsága az is, hogy ő kényszerítette ki a köztévében a vitát, mert Magyar ezt kibúvónak használta, ahogy most sem tartja a szavát, hogy ha lesz a köztévén vita, akkor elmegy máshova is vitatkozni. Akinek nincs titkolni valója, aki tiszta lapokkal játszik, az nem fél a vitától, hanem megragad minden lehetőséget, ahol beszélhet. Magyar helyett végül a DK küldött felszólítást a köztévének. Magyar el akarta játszani azt, hogy a köztévé tette lehetetlenné, hogy ő vitázzon, de túljártak az eszén. Nyilvánosság elé akarják állítani, mert nemcsak Magyar ismeri belülről a Fideszt, hanem a Fidesz is ismeri őt. Magyarnak pedig semmi nem árthat többet, mint az, ha láthatóvá válik, hogy kicsoda.

Magyar menekült a vita elől, de a Fidesz csőbe húzta

Most először nem az történik, amit ő akart. Kihúzták a lába alól a talajt. A Fideszben pontosan tudják, hogy Magyar mindenáron el akarta kerülni a vitát. Ez újabb hatalmas piros zászló (red flag), amely azt mutatja, hogy ez az ember csal, hazudik, manipulál, becsapja a követőit, titkolja azt, amit gondol, nem meri a nyilvánosság elé tárni. Magyar tudja, hogy a demokratikus érzelmű ellenzékieket nem tudja az EU-ellenes és az oroszpárti szövegekkel hitegetni, az orbánista fideszes propaganda sokaknál kiveri a biztosítékot. Ha Magyar igazi szélsőjobboldali meggyőződésével ellentétesen beszél, akkor a fideszesek fordulnak el tőle, mint baloldalitól, mint aki valójában gyurcsányista. Magyar csak abban bízhat, hogy a baloldali ellenzékiek mindent elnéznek neki, mert azt gondolják, hogy így tudja megnyerni a fideszeseket. De ez a butaság és jellemtelenség a pesti értelmiségiek egy részére jellemző, tömegesen nem fogják baloldaliak elnézni, hogy Magyar Orbán hazug propagandáját és gyűlöletbeszédét adja elő. Neki ez bukta.

Magyar Orbán módjára menekül az EP-listavezetői vita elől

A diktátorok felismerhetők arról, hogy csak kinyilatkoztatni szeretnek, nem vállalnak vitát. Még kényes interjúhelyzetbe sem mennek bele, ahol valódi kérdések hangzanak el. Orbán 2006...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékVita