////

Elhunyt Kertész Ákos író, az Amerikai Népszava volt munkatársa

A magyar nép prófétája volt

22 perc olvasási idő

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 91. évében, Montrealban elhunyt Kertész Ákos Kossuth-díjas író, dramaturg, publicista, az Amerikai Népszava volt munkatársa, akinek kanadai emigrációja is egyik, lapunkban megjelent írásához kapcsolódik. Kertész Ákos irodalmi munkásságát egyebek mellett Kossuth-díjjal, József Attila-díjjal, Arany János-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetéssel ismerték el, de legnagyobb elismerése olvasói szeretete volt.

Kertész Ákos Budapest díszpolgára volt, amelytől az ellene indult antiszemita, szélsőjobboldali támadás miatt politikai okokból megfosztották, az Amerikai Népszavában megjelent vitatott és az eredeti jelentéséből kiforgatott írása miatt. Kertész Ákos irodalmi jelentőségének értékelése és a magyar irodalomban való méltó elhelyezése még várat magára, de azt biztosan állíthatjuk, hogy az a tudomány és nem a politika feladata lesz. Mi nem is ennek a mély és gazdag életműnek az értékelésére és összefoglalására vállalkozunk, hanem Kertész Ákosra, az emberre emlékezünk.

Kertész Ákos vérbeli író volt, aki számos jelentős művet alkotott, csak a Makrát 12 nyelvre fordították le, de egész életében egyetlen regényt írt: minden regénye ugyanarról szólt. Ezt a regényt nem csupán tollal, hanem saját életével is írta. Kertész Ákos élete leginkább egy Kertész Ákos-regénybe illik. Kertész Ákos annyira azonos volt önmagával és olyannyira a szívéből írt mindent, hogy nem is tudott más életet élni, mint azok a hősei, akiket alkotott, és akik ugyanazzal a problémával küzdöttek: az identitás kérdésével, az autonóm egyéniség és az asszimiláció, a lázadás és a megfelelés konfliktusával.

Így élte meg saját zsidóságát is, aki magyarnak túl zsidó, zsidónak túl magyar volt, aki zsidóként az egyik legmagyarabb író, aki a magyar nyelv egyik legragyogóbb művelője és szerelmese, akiben a magyar költészet szó szerint élt, mert szinte a teljes magyar költészetet fejből, kívülről tudta. Magyarként arról a problémáról ír, hogyan lehet zsidóként magyarnak lenni, és magyarként zsidónak lenni, s ebben a “zsidó” konkrét származást is jelent, de átvitt értelemben mindenkit, aki úgy akar magyar lenni, hogy megőrzi önmagát, az egyéniségét, a másságát és a szabadságát.

Ebben a tekintetben minden magyar átvitt értelemben zsidó, aki nem tud és nem akar megfelelni a “hivatásos magyarság” elvárásának, az önfeladásnak és az alattvalói attitűd elfogadásának. Nem véletlenül buggyant ki Kertész Ákos szájából a fájdalmas kiáltás, hogy a “magyar genetikusan alattvaló”, mert egész életében ez ellen küzdött. Ebből csak igazi fajgyűlölők, tényleg genetikai alapon gondolkodó rasszisták olvashattak ki rasszizmust, hogy egy “zsidó” merte “gyalázni” a magyarokat.

Nem, nem egy zsidó, hanem egy magyar író József Attilából kiindulva marcangolta önmagát és önmaga magyarságát. József Attila ugyanaz ellen küzdött, egy ugyanolyan rendszerben.

Hogyan lehet megfelelni az elvárásoknak, kinyilvánítani az elkötelezettséget, az ízig-vérig magyarsághoz való tartozást, hogy ne kelljen feladni önmagunkat és ne kelljen alattvalónak lenni? Az identitásválság, amiről minden regénye és egész élete szól, ebből fakad: lehetsz-e még jó magyar, ha nem vagy alattvaló? Az ő válasza az, hogy csak akkor lehetsz jó magyar, ha nem vagy alattvaló. Ez a fő kérdés mozgatta azt az embert, aki minden erejével jó magyar akart lenni, de jó zsidó is, abban az értelemben, hogy nem lesz belőle önmagát is eláruló, a jellemét feladó alattvaló.

Ez pedig még élesebben merül fel, amikor egy diktatúrához kell viszonyulni, amelynek magyarkodó ideológiája testesíti meg az elvárást, hogy ha magyar vagy, akkor alattvalóvá kell lenned, el kell tűrnöd mindent, mindenhez alkalmazkodnod, asszimilálódnod kell, fel kell adnod önmagad, hogy ne lázadj. Mert ha lázadsz, nem vagy jó magyar, hanem zsidó vagy, sorosbérenc, akkor is ha nem vagy zsidó, mert a “zsidóság” az egyéniség, az autonómia, a szabadság és az emberi méltóság, a velünk született emberi jogok megőrzését jelenti. Aki ezt elárulja, akkor sem “zsidó”, ha tényleg az.

Kertész Ákos azt szerette volna, ha a magyar identitás ezzel lett volna azonos, ha jó magyarnak és jó zsidónak lenni ugyanazt jelentené. Ebben az értelemben volt ő eltökélten baloldali: ő nem egy párthoz, politikai irányzathoz, hanem az emberséghez, az emberhez méltó élethez, a szabadsághoz ragaszkodott, hogy senki ne nyomhasson el senkit, ne zsákmányolhasson ki senkit, se jogaiban, se lelkileg, se szellemileg, se anyagilag. Az Istenben nem hívő Kertész Ákos, a nyíltan ateista, így volt a legnagyobb hívő, aki soha nem tagadta meg se Mózest, se Jézust, mert az elveiket vallotta.

Ha nem akart volna Kertész Ákos mindenáron jó magyar lenni, ha nem azonosult volna a legteljesebb mértékben ezzel a néppel, akkor ez nem okozott volna problémát neki. De Kertész Ákos soha nem többes szám harmadik személyben érzett, gondolkodott és írt a magyarságról, hanem mindig többes szám első személyben: mindig “mi”, és soha nem “ők”. Miért nem lehet jó magyarnak lenni, anélkül, hogy alattvalók lennénk? Meg akart felelni mindennek, ami magyar, de nem akart alattvaló lenni, viszont ha nem az, akkor nem jó magyar. Nem jó magyar pedig nem akart lenni.

Azok a “nagy magyarok”, akik őt zsidózták, pocskondiázták, akik 12 éves korában a Duna-parton tudtára adták, hogy ő akkor sem magyar, ha mindenáron az akar lenni, és egészen addig nem tudott róla, hogy ő nem lehet igazi magyar, mert ő egy zsidó, soha nem jutottak el a magyarságról való töprengésnek, vívódásnak erre a szintjére. Kertész Ákos a magyar lét alapproblémáit feszegette, nem egy kívülállóként, hanem teljes mértékben magyarságával azonosulva, és boldogan ismerve fel magában az öreg pesti zsidót, az örök lázadót, aki szabad akar lenni, és a magyarságnak is ezt szánja.

Kevés olyan gyönyörű és felemelő, önostorozó szerelmes verset írtak még a magyarságnak, mint Kertész Ákos Amerikai Népszavában megjelent cikke, amelyben a genetikus (és nem genetikai) alattvalóság miatt korholja népét, mint egy ószövetségi próféta, próbálja felrázni és felébreszteni. Ha nem gondolta volna, hogy a magyar nép ennél jobb, különb, méltóbb, akkor soha nem írt volna ilyen szenvedélyes írásokat, hogy jobbik énjére emlékeztesse.

Mert Kertész Ákos megtalálta a magyarságot lealacsonyító hamis magyar identitást, mint a bajok okozóját, s ez sajnálatosan egybeesik a magyar jobboldaliság “keresztény-nemzeti” ideológiájával. Ezért sem igaz, hogy Kertész Ákos magyargyűlölő rasszista lett volna, aki a magyar faj génjeiben találta volna meg az alattvalói attitűdöt, és minden magyart ezzel azonosított volna, mert ő tudta és hirdette, hogy a szélsőjobboldali hivatásos magyarok ideológiájában van az elnyomás, és a magyar identitásnak az alattvalói jelleggel való azonosítása. A NER éppen ezért nevel alattvalókat.

Azok a nyilasok, hungaristák, fideszesek, orbánisták, közönséges antiszemiták, akik Kertész Ákost magyarellenesnek mondták és gyalázták, soha az életben nem voltak, és nem lesznek olyan jó magyarok, mint amilyen Kertész Ákos volt. Nyomába nem léphetnek a főállásban magyarok az “öreg pesti zsidónak”, a magyar nyelv, a magyar költészet, a magyar versek szerelmesének, a magyar nyelv egyik legcsodálatosabb művelőjének, a magyarság sorsa miatt aggódó és rágódó olyan hazafinak, amilyen Kertész Ákos volt. Ez ennek a népnek a tragédiája, hogy legkiválóbbjait üldözi el.

Mert Kertész Ákost elüldözték Magyarországról, kormányzati támogatást élvező gyűlöletpropagandát folytattak ellene, antiszemita uszításra használták a magyarságért és Magyarországért érzett felelősségét, fájdalmát, kiáltását. Kertész Ákos az elevenükbe talált: a legfontosabb igazságot mondta ki róluk, és ez dühítette fel őket. A legmagyarabb magyar író, egy öreg pesti zsidó szembesítette őket azzal, hogy amit ők képviselnek, hirdetnek, az nem kereszténység, hanem fasizmus, nem magyarság, hanem jogfosztás, nem hazafiság és “józanság”, hanem alattvalói magatartás.

Kertész Ákos a magyar nép prófétája volt, a próféták életét élte, és a próféták sorsa teljesedett be rajta.

Kertész Ákos azt hirdette és testesítette meg, hogy ő a magyar: zsidóságával együtt ő képviseli az igazi magyar értékeket, a humanizmust, az emberséget, a jóságot, a szolidaritást, az együttérzést, a szabadságot, a jogot, az emberi méltóságot, az emberhez méltó életet, a magyar kultúrát, a magyarság legjobbjait, a magyar jövőt. Ennek az antiszemita csőcseléknek, amely a magyarságával akarja leplezni hitványságát és aljasságát, az általuk üldözött, jogfosztott, deportált, legyilkolt zsidók a lelkiismeretük, a jobbik énjük, akik magyarságuk igazi értékeire és szépségeire figyelmeztetik őket.

Ez a botrány Magyarországon. Ezért kellett egy szerető szívű, a magyarságáért halni képes írónak 81 éves korában elmenekülnie Magyarországról, mert pokollá tették az életét, szitokszóvá tették a nevét, megkeserítették a mindennapjait és fizikailag fenyegették. Ez a magyar tragédia. Kertész Ákos tíz évet élt Kanadában, amely befogadta, menekültstátuszt adott neki, ahol megtalálta mindazt, amit Magyarországon hiába keresett, amiért Magyarországon reménytelenül harcolt. Ami kielégítette, de boldoggá soha nem tette, mert ő Magyarországon akarta volna ugyanezt.

De Magyarországon ennek az ellenkezője uralkodik, ahol a “fajkeveredéstől” óvja az országot a miniszterelnök, amit nem találnak rasszistának azok, akik Kertész Ákost rasszistának nevezték. Abba halt bele egy kicsit ez a látszólag törékeny, de belül a legkeményebb acélból levő kicsi ember, hogy ezzel teszik tönkre azt az országot, amit szeret, a népet, amelyhez tartozik, és ezt nem veszik észre. Mert az alattvalói létbe asszimilálódtak. Olvassanak több Kertész Ákost a magyarok, ha meg akarják tudni, mi okozza a történelmi tragédiáikat, a lelki, szellemi és anyagi nyomorukat.

Kertész Ákosnak annyira Magyarország volt az élete, hogy még halálakor is csak erről tudunk beszélni, ami neki fontos volt. Amikor Kanadába érkezett, a friss élmények hatása alatt azt tervezte, hogy ír majd új műveket ebben a környezetben. Semmi nem tartotta vissza ettől, csak egy dolog, hogy ő egy MAGYAR író, aki csak a magyar életről tud írni, mert nem érdekli más. Kertész Ákos mindazonáltal egy jókedélyű, kedves ember volt, akinek az arcberendezkedése az állandó mosoly volt: amikor mosolygott, az volt arcának alapállapota. Teli szeretettel ez a kis ember.

Kertész Ákos, hűséges és megbízható, jó barát volt. Kiszámítható, soha nem kellett csalódni benne. Mint az egyenes emberek. Az is jelképes, hogy gyógyíthatatlan tüdőbetegségével egyre inkább fogyott a levegője, ami a magyar zsidó és a zsidó magyar életet, a szabadságra vágyó ember mindennapjait szimbolizálta. Talán nem véletlen, hogy mostanra fogyott el a levegője, az egyébként minden más tekintetben makkegészséges kis embernek. Mintha megfojtották volna azok a gondok, vívódások, szenvedések, amelyek a lelkét őrölték szeretett hazája miatt.

Van egy rossz hírünk mindazoknak, akik nem szerették Kertész Ákost. Kertész Ákos fizikailag eltávozott, egy kanadai rabbi temette, aki “szellemi óriásnak” nevezte a környezetében, de nem tűnt el. Kertész Ákos itt maradt az olvasók, az emberek, az igazságra és szabadságra vágyó magyarok szívében, akiknek immár vezérgondolatukká váltak éppen azok a szavai, amelyekért elüldözték Kertész Ákost a hazájából. Már mindenki tudja, hogy mi az, ami magyarok legnagyobb problémája, és mi az, ami alattvalóvá teszi őket. Az, ami a NER ideológiája is.

S egyre többen nem akarnak alattvalók lenni/maradni. Ezért Kertész Ákos halálában még veszélyesebb a zsarnokokra, mint életében volt. Kertész Ákost elüldözték, de a szellemét nem üldözhették el. Az pedig maga a tűz. Ez vár azokra, akik alattvalóvá akarják tenni szeretett népét. Mindkettőt, ami neki egy.

*

Kedves Ákos, fájó szívvel búcsúzunk Tőled. Köszönünk mindent, köszönjük az írásaidat, köszönjük, hogy megerősítetted bennünk a hazaszeretetet, a szabadság szeretetét, megajándékoztál bennünket vidám természeteddel, a mosolyoddal, a verseiddel. Köszönjük, hogy velünk voltál az antifasiszta megemlékezéseken, a Kohányi Társasággal a Radnóti Meneteken. Azzal szeretnénk meghálálni Neked mindezt, hogy megpróbálunk olyan jó magyarok lenni, mint amilyen Te voltál, és megígérjük, soha nem leszünk alattvalók. Nem éltél hiába!

Az Amerikai Népszava szerkesztősége és olvasói nevében szeretettel búcsúzunk, soha nem felejtünk, nagyon sok szeretettel gondolunk Rád!

Bartus László

(Kertész Ákos 2022. december 7-én hunyt el, búcsúztatása és a család nyugalma érdekében, a család kérésére a halálhírét most adjuk közre.)

 

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A világjárvány az időseket érinti leginkább, Kaliforniában viszont a legkevésbé

Következő cikk

Karácsonyi adománygyűjtő akció, támogassa az Amerikai Népszavát