2024, október15, kedd
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor propagandája már azt terjeszti, hogy az ATV soha nem volt...

Németh Sándor propagandája már azt terjeszti, hogy az ATV soha nem volt a Hit Gyülekezete tulajdona

-

A Hit Gyülekezetében, az alternatív tények birodalmában, semmi problémát nem jelent, ha a vezető „lelkész” az ellenkezőjét mondja annak, amit tegnap állított, mert az egész szekta egy alternatív valóságban él, amit Németh Sándor rajzol köréjük. Ez legfeljebb csak a kívülállóknak lehet furcsa, akik még azon is képesek meglepődni, hogy Németh húsz évvel ezelőtt még esküdt ellensége volt az állam és az egyház összefonódásának, sátáninak nevezte a „keresztény államot”, és elítélte, hogy az állam képviseljen „keresztény” értékeket, ma pedig – milliárdokért – ennek legnagyobb híve.

Azt is kevesen tudják, hogy Németh Sándornak előbb volt hazugsággyára, és a goebbelsi propagandát előbb használta, mint Orbán Viktor, mert csak visszanyúlt a katolikus hagyományokhoz, maga Goebbels is a középkori keresztény egyháztól tanulta a karaktergyilkosságot és a később goebbelsi propagandaként megismert alapelveket. Németh mindig is azért akart médiát magának, hogy az embereket manipulálni, befolyásolni és irányítani tudja. Neki soha életében nem fordult meg a fejében az, hogy objektív tájékoztatásra használjon bármit, és az emberekre bízza, mit gondoljanak.

Németh a kimondott szó erejében hisz, pontosan tudja, hogy bárkivel bármit el lehet hitetni, a hit hallásból van. Isten is a kimondott szó által teremtett, a Sátán ereje is a hazugságban van. Németh ez utóbbi erőt használja, az Isten Igéjét pedig mágiaként ismételgeti, mint minden valamire való varázsló. Cseppet sem zavarja, hogy belehazudik a kamerába, az éterbe, hogy ellenkezőjét mondja ma, mint tegnap, hogy a legvadabb képtelenségeket állítja, mert hallgatósága naponta győzi meg arról, hogy az emberek képesek minden állatságot elhinni, elég csak a bólogató Hack Péterre nézni.

Mindezt a bevezetést azért kellett elmondani, hogy az olvasó megértse, hogyan tudja Németh Sándor letagadni, hogy az ATV a Hit Gyülekezete tulajdona volt, miközben csak két éve bukott le azon, hogy egy liechtensteini offshore cég mögé bújva a Hit Gyülekezete tulajdonában levő cégek többségi tulajdonát (ezzel a Hit Gyülekezete tulajdonát) átírta a saját nevére és ellopta a Hit Gyülekezete többmilliárdos vagyonát. Normális ember képtelen megérteni, hogyan tud valaki ilyen szemérmetlenül és gátlástalanul hazudni, miközben még lelkésznek is mondja magát, de lehet.

A Hetek, a Hit Gyülekezete egyik propagandakiadványa, feltűnően gyorsan reagált Hadházy Ákos videójára, amelyet Németh Sándor egyik lányának százmilliós villája felett készített, bemutatva, hogy Németh adózatlan többmilliárdos lelkészi vagyona (amelyből mind a négy gyerekének is jutott komoly ingatlan) milyen összefüggésben van azzal, hogy az ATV Orbán rendszerét szolgálja. A Hit Gyülekezete gyors reagálású hadtestének színre lépésén látszik, hogy Hadházy Ákos telibe találta az igazságot és rálépett Németh tyúkszemére.

A Hetekben megjelent cikk ötvenes éveket és a nyilas hatalomátvétel utáni korszakot idéző nyelvezete mutatja, hogy Németh Sándor kiborult és képtelen a gyűlöletét leplezni, s türtőztetni magát. Aki valaha megfordult a Hit Gyülekezetében Németh környezetében, az tudja, milyen ez az állapot. A Kulifai Máténak tollba mondott állítások, amelyek arra hivatottak, hogy Hadházy Ákost hazug embernek mutassák be, hemzsegnek a hazugságtól.

Íme, néhány: Hadházy Ákos nem mondta azt, hogy a százmilliós villa Németh Sándoré, hanem azt mondta, hogy a lányáé. Pontosabban a lánya nevén van, de nyilvánvaló, hogy nem a lánya és a férje által kemény munkával megkeresett pénzből, hanem az apja Hit Gyülekezetéből származó vagyonából épült. Az is Németh Sándorra vall, nem is ő lenne, ha nem így lenne, hogy a gyerekei részére épített nagyértékű ingatlanok soha nem a házaspárok, hanem csak a gyerekei nevén vannak, hogy minden a Németh-családban maradjon. Ha kitelik valaki ideje, üres zsebbel távozhat.

Ebből is látszik, kinek a pénze van benne, és az honnan származik.

Németh Sándor igenis kicsinylően beszélt mindig is a korrupcióról, mi még arra is emlékszünk, amikor a korrupciót szükséges dolognak nevezte (nyilván nem véletlenül nagy híve a korrupciónak). Németh soha nem hitt az egyenes utakban, mindig csak abban bízott, ha valamit korrupcióval, vagy kerülő utakon, valamilyen simlisséggel kellett elintézni. Nem is bízott soha senki másban, csak olyanokban, akik valamilyen alvilági módszerekkel keresték meg. Úgy gondolta, a „nagyok” mind így csinálják. Az pedig egyértelmű, hogy Orbán és a Fidesz mellett agitál, ez nem kérdés.

Németh Sándor legnagyobb hazugsága, amit ebben a rövid cikkben pendít meg először, hogy „az ATV sosem volt a Hit Gyülekezetéé, a tulajdonosi viszonyok mindig törvényes módon változtak”. Németh teljesen hülyének néz mindenkit, amikor azt képzeli, hogy ha valami nem a Hit Gyülekezete nevén van, hanem a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában álló vagyonkezelő cégének a nevén, akkor az nem a Hit Gyülekezete tulajdona. Azt hiszi, hogy ha a gyülekezet tulajdonában levő cégek kereszttulajdonlásával szándékosan „bonyolulttá tették”, attól az még nem átlátható.

Az ATV Zrt. fő részvényese, a legnagyobb tulajdonosa a Broadcast Project Kft., a másik tulajdonos a Hadar Gold Kft., míg a harmadik tulajdonos magánemberként Németh Sándor. A két cég, a Broadcast Project Kft. és a Hadar Gold Kft. a gyülekezet cégei voltak akkor (méghozzá mindkettő a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában volt, a Hit Gyülekezetét képviselő Új Spirit Kft.-n keresztül, ügyvezető Németh Alexandra, Németh Sándor lánya), amikor Németh Sándor előbb az offshore cégen keresztül, majd a saját nevén többségi tulajdonos lett.

Akit érdekelnek a részletek, itt látható lépésről lépésre, hogyan lopta el Németh Sándor az ATV-t a Hit Gyülekezetétől, itt nyomon követhetők a tulajdonosi viszonyok is. Németh pontosan tudja, hogy törvénytelenül szerezte meg a gyülekezete többmilliárdos vagyonát, amihez bűntársként a lánya, Németh Alexandra segédkezett. Ha Németh törvényes módon szerezte volna meg, akkor nem kellett volna egy lichtensteini cég mögé bújnia, tőkeemelésnek álcázva a többségi tulajdont először az offshore cégre, majd saját nevére íratni. A gyülekezet pénzén vásárolt papíron a gyülekezettől.

Az ellopott vagyont Németh Sándor nem megvásárolta, hanem tőkeemelésnek álcázott trükkel az egyházából kilopta, a saját nevére íratta, amely immár a Németh család tulajdona, amit majd a gyerekei örökölnek. Ezt a vagyont a Hit Gyülekezete tagjai hozták létre, az ő adományaikból származik, a Hit Gyülekezete egyház, mint jogi személy tulajdona volt, amelyet a hívők az egyházuk céljaira, nem a Németh-család eredeti tőkefelhalmozására adtak. Németh az a „pásztor”, aki nem táplálja, hanem meglopja a juhokat.

A Bibliában egy embert ismerünk, aki ellopta Jézus és tanítványai közös pénzét, Júdást. Ez a személy Németh Sándor analógiája és előképe, azzal a különbséggl, hogy Júdás hamar felismerte, elismerte és megbánta a tettét, visszaadta a lopott pénzt, de ettől még elkárhozott. Németh Sándor még Júdás szintjére sem jutott el.

Németh nemcsak tolvaj, hanem hazug is. Ezért a lopásért már régen a börtönben lenne egy jogállamban, vagy abban az esetben, ha az ATV nem Orbán szolgálatában állna, nem az Orbán-rendszer érdekeit védené. Nem beszélve arról a többmilliárdos mérhetetlen vagyonról, amit lelkészként felhalmozott, és amelynek csak a látható részei a villák, az erődítménynek beillő kastélyok, nyaralók. Ezeket Németh adómentesen szerezte, csak a látható többmilliárdos vagyona után nem fizetett adót. Az egyházi adómentesség viszont nem milliárdos profitra, hanem lelkészi fizetésre vonatkozik.

A Hit Gyülekezete klasszikus bizniszegyház, üzleti vállalkozás, amelynek tulajdonosa Németh Sándor, aki évente többszázmilliós adózatlan profitot vesz ki ebből a gazdasági vállalkozásból. Az áru, amit kínál, Jézus Krisztus vére, ebből csinálta ezt a hatalmas profitot. Az evangélium lényege az ingyenes kegyelem, a megigazulás ingyenes ajándéka, amit Isten ajándékoz az embereknek. Ezért a mindennél becsesebb ajándékért Isten a saját Fiát áldozta fel, de ingyen adja a benne hívőknek. A kufárok, akik ezen meggazdagodnak, azok Isten ingyen ajándékának vámszedői, pokolfajzatok.

Hadházy Ákos arra célzott, azzal is, hogy megmutatta Németh egyik lányának villaházát, hogy „ha az ATV olyan dolgot tenne, olyan dolgokról beszélne, amit a hatalom nem enged meg, vagy nem tenne meg olyan dolgokat, amit a hatalom kér, a propaganda már másnap megjelenne ezeknél az ingatlanoknál és hetekig a Németh család hihetetlen gazdagságáról ordibálna”. Ez azt jelenti, hogy Németh nemcsak az evangéliummal és Isten kegyelmével bánik becstelenül, hanem az ATV-vel is, amelyről azt hazudja, hogy ellenzéki televízió, közben az Orbán-rezsim propagandájának része.

Németh riasztotta a fiát, Németh S. Szilárdot, aki az ő bábjaként az ATV vezérigazgatója, aki a Pesti Srácok propagandistáinak szerepeltetéséről azt találta mondani, hogy az nem más, mint a sajtó szabadságának erősítése, az objektivitás szolgálata és a vélemények ütköztetése. Arcátlanabb és mocskosabb hazudozásra csak az apja képes ennek a gyereknek, volt kitől tanulnia. Németh Szilárd azt mondta: „nem kívánunk egyetlen politikai oldal szekértolója sem lenni”. Nem lesztek, hanem azok vagytok. Azóta, mióta apád lepaktált Orbánnal a 2010-es választások előtt, mert megijedt.

Hadházy Ákos a hazugságcunamira higgadtan és sebészi pontossággal válaszolt, amelyben különbséget tett az újságírás és a manipuláció, a rejtett propagandatevékenység között. Itt olvasható Hadházy Ákos válasza, amelyben helyére tette Németh Sándor hazudozó, NER-lovag, kézzel vezérelt fiacskáját:

Hadházy Ákos – Néhány megjegyzés a Hit Gyülekezetétől…

Néhány megjegyzés a Hit Gyülekezetétől kiprivatizált magánvállalkozás, az ATV igazgatójának nyilatkozatához- aki szerint ők „nem akarják egyik politikai…







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések