Az Országgyűlés döntése, miszerint őszre halasztja az úgynevezett „átláthatósági” törvény megszavazását, nem csupán taktikai húzás, hanem az Orbán-rendszer korlátainak, hatalmi mechanizmusainak lelepleződése. Az „Országgyűlés” ugyanis Orbánt jelenti.
A hivatalos indoklás szerint a halasztás célja a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelése. Aki ismeri az Orbán-rendszert, pontosan tudja, soha semmiféle javaslatokat nem vesznek figyelembe és nem mérlegelnek. A valóság az, hogy a törvénytervezet, amely a külföldről támogatott civil szervezetek és független sajtó működését korlátozná, komoly hazai és nemzetközi ellenállásba ütközött.
A jogszabálytervezet súlyos retorziós jogokat biztosítana a kormánynak, beleértve a sajtó maradék részének és civil szervezetek működésének felfüggesztését és vezetőik eltiltását. Nem véletlenül nevezték „ellehetetlenítési” törvénynek, mert ez valóban ellehetetleníti azokat, akiket Orbán el akar némítani.
A látszat szerint a Fidesz-frakción belül sem volt egyetértés a törvénytervezetet illetően. Kocsis Máté frakcióvezető például nem írta alá a javaslatot, és mások sem. Ezúttal is arra kell emlékeztetnünk, hogy a Fideszben ilyen nincs, az egyet nem értés nem engedélyezett.
Aki egy olyan dokumentumot, ami Orbánnak fontos, egyet nem értés miatt nem ír alá, azt pillanatokon belül eltávolítják, de erre nem is volt precedens. A Fidesz nem demokratikus párt, hanem Orbán kézzel vezérelt rohamcsapata, ahol nincs helye vitának.
Az inkább esetleges lehetett, hogy kivel íratták alá a javaslatot, vagy szándékosan keltette a Fidesz azt a látszatot, mintha nem mindenki állna mellé, holott ez náluk parancsra történik. Kocsis Máté nem véletlenül hangsúlyozta, hogy a sajtónak is átláthatónak kell lennie, ha a politikusok és bírák is azok. Ez egyértelműen a tervezet támogatása.
Mi lehet akkor mégis a meghátrálás oka?
Orbán Viktor politikai stratégiája a „puha diktatúra” eszköztárára épül. Nem nyílt elnyomás, hanem a fokozatos jogkorlátozás, a társadalom „megpuhítása” jellemzi. Ez a megközelítés különbözik a nyíltan autoriter vezetőktől, mint például Donald Trump, aki nyílt konfrontációt vállal, és nem áll tőle távol az erőszak sem. Orbánra ez nem jellemző.
Az „átláthatósági” törvény elhalasztása azt mutatja, hogy Orbán nem kívánja teljesen felszámolni a demokratikus látszatot. Inkább hajlítja a rendszert, mintsem töri, fenntartva ezzel a nemzetközi elfogadottság minimális szintjét, s a demokrácia hamis látszatát.
A törvénytervezet elhalasztása azt bizonyítja, hogy a civil társadalom és a független sajtó még képes hatást gyakorolni a politikai döntéshozatalra. A tiltakozások, nemzetközi kritikák és a társadalmi nyomás hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány visszavonulót fújjon.
Ez reményt ad arra, hogy a demokratikus értékek védelme még lehetséges, és az ellenállás nem hiábavaló. Mindez pedig cáfolja Magyar Péter állításait, miszerint nincs értelme annak, hogy az ellenzék az utcán tiltakozzon és elutasítsa a diktatórikus lépéseket. Bajba is került Magyar, amikor a civilek tiltakozásai nélküle meghátrálásra kényszerítették Orbánt.
Mint korábban megírtuk, Magyar két okból utasítja el a tiltakozásokat: egyrészt, ideológiai szempontból egyetért, cseppet sem bánja, ha a Pride-ot betiltják, vele a gyülekezési jogot korlátozzák, illetve kontroll alá helyezik a független sajtót, amelyet ő maga is támad.
Másrészt, Magyar senkivel nem hajlandó összefogni, közösséget vállalni, ezért nem vesz részt mások által szervezett megmozdulásokon, ahol nem ő a főszereplő, s nem ő áll a középpontban. Ezzel azonban támogatóit kikapcsolta a tiltakozásokból és gyengítette a tiltakozásokat és az ellenállást.
Ez mutatja, hogy őt önmagán és saját érdekein kívül semmi más nem érdekli, nem az ügy fontos számára, hanem a saját személye, karrierje és az így megszerezhető anyagi haszon. Emellett mutatja, hogy nem demokrata, hanem önmagán kívül mindenkit „halálra” ítél az ellenzéki oldalon.
A tiltakozásokból való tudatos kimaradása arra utal, hogy számára nem az ellenzéki közösség ereje és a demokratikus normák védelme a fontos, hanem az, hogy ő maradjon az egyetlen politikai alternatíva.
Az eset rámutat a politikai manipulációra, a tiltakozások elutasításának valódi okaira, és arra is, hogy Magyar miként gyengíti az ellenállást azzal, hogy önmagát kizárólagosként pozicionálja. Ennek felismerése nem „beszállás a fideszes karaktergyilkosságba”, hanem tárgyilagos leleplezés, valójában önleleplezés.
Orbán meghátrálása azt mutatja, hogy Hadházy Ákosnak, a Momentumnak és a DK-nak volt igaza, hogy érdemes ellenállni és tiltakozni, s az ellenzéknek kötelessége kiállni az emberi és polgári jogok, a demokratikus normák és az üldözöttek mellett. Emellett azt is mutatja Orbán meghátrálása, hogy van élet Magyar Péteren kívül is.
Ezt az életet pedig meg kell tartani, mert szükség van rá. Ha mindenki felszámolja önmagát, hogy átadja az ellenzékiséget Magyarnak, akkor a legalapvetőbb ellenzéki normák nem érvényesülnek, alapvető jogokért nem tiltakoznak, Magyar a személyét állítja a középpontba és leszereli a tiltakozásokat.
Az „átláthatósági” törvény elhalasztása tehát nem csupán egy politikai manőver, hanem a rendszer természetének és korlátainak tükröződése, valamint a tiltakozások értelmének bizonyítéka. Mivel Orbán kerüli a nyílt konfrontációt és a totális diktatúrát, ezért meg lehet futamítani és meghátrálásra lehet kényszeríteni.
A demokratikus értékek védelme érdekében továbbra is fontos a tiltakozás és az aktív részvétel a közéletben. Nem lehet mindent átadni Magyar Péternek, aki a támogatásokat csupán saját érdekeire használja fel. Ez nem az ellenzék és nem Magyarország érdeke.
