Vujicic a híradások szerint elérte a pénzéhes és dollármilliárdos neoprotestáns evangelikál amerikai tévéprédikátorok szintjét, azok stílusában kábítja és hülyíti az embereket, hazudik nekik Isten nevében, amikor ilyeneket mond, hogy csak álmodjatok és valóra válik, álmodnotok kell. "Magyarország szebb napjai most várnak ránk”.
Jogos kérdéseket vetett fel már az internet szabályozatlansága is, mert egyesek szerint ez a szabályozatlanság, maga a szabadság, míg mások szerint az internet áldásos oldala mellett a pusztító hatása is nyilvánvaló. Míg a nyomtatott kommunikációban mindenki felel a tartalomért, az internetre bárki
Sajnálatos, hogy az ellenzéki sajtó még annyi önkritikát sem gyakorol azért, hogy Márki-Zay-nak falazott és a "csőcselék" mentalitásával kampányoló ellenzéki nyomásnak nem állt ellen. Ezzel nem vállalta azt a népszerűtlenséget, amit az Amerikai Népszava learatott azzal, hogy semmiféle engedményt nem tett, semmiféle
Joe Biden július 21-én szerepelt Ohióban a CNN Presidential Town Hall című műsorában, amely egy fórum jellegű rendezvény, ahol egy moderátor közreműködésével Biden elnök a jelenlevők kérdéseire válaszolt. A kormány totális ellenőrzése alatt álló magyar köztévé egy olyan részletet vágott ki Joe
A kormánypropaganda már nem a spájzban, hanem a „hálószobában” van, miután a magát ellenzékinek beállító ATV „Egyenes beszéd” című műsorában Szijjártó Péter volt a vendég, és a kormánypropaganda az ellenzéknek szánt legfontosabb közéleti műsorban egyenesben hangzik el. Rónai Egon műsorvezető kelletlenül feltett
Nagyon félreérthető kampányt folytatott az ATV, amikor beharangozta, hogy a csatorna a CNN híreit közvetíti majd, mert „a CNN az ATV-t találta erre méltónak”. A CNN nyilván elhitte azt a látszatot, hogy az ATV az egyetlen magyar „ellenzéki” csatorna, amely liberális demokratikus
Mielőtt beszámolnánk legutóbbi sokkoló élményünkről, el kell mondanunk, hogy egészségügyi okokból nem nézünk sem ATV-t, sem egyéb magyar propagandacsatornát, ezért okozhatott ennyire döbbenetesen lesújtó élményt Krug Emília beszélgetése Orbán zöld-foki-szigeteki útjáról Vágó Istvánnal. Bevalljuk, Krug Emíliát is most láttuk először ebben a
Az Atmedia nevű cég nem úgy működik, mint egy kereskedelmi reklámcég, amely a piacról vadássza össze a hirdetéseket, hanem ez is egy strómancég, amelynek az a feladata, hogy az orbáni propagandabirodalmat finanszírozza, Orbán e célra fordított pénzeit elossza. Az ATV nyíltan is
Manipuláció, megfélemlítés, adatainkkal való visszaélés, gátlástalan kormánypropaganda - mindez kizárni látszik, hogy áprilisban Magyarországon akár csak nyomokban demokratikus választásokra számíthatnánk.
Az ATV nem mostantól dolgozik a Fidesznek, hanem az Orbánnal megkötött paktumtól kezdve. Németh Sándor a NER kezdete óta becsapja és félrevezeti a nézőit. Nem azzal, hogy ellenzéki csatornának mutatja magát, holott Orbánnak elkötelezett. Azzal, hogy az ATV alapvető funkciója nem az