2024, december18, szerda

Tag: adócsalás

Németh Sándor szerint azért nem lophatta meg a Hit Gyülekezetét, mert ő maga a Hit Gyülekezete

Ezek után a "keresztény" vezető lelkész, egyházi vezető a szószékről még "kétlábú barmoknak" nevezi azokat, akik leleplezték a lopását, szóvá teszik, hogy meglopta saját egyházát, kifosztotta a saját híveit. Majd azt mondja, hogy "ezért fontos táplálkoznunk Isten Igéjével, betöltekezni Szentlélekkel, hogy ezeken tudjon az ember nevetni". Hát persze, erre való a Szentlélek. Hogy amikor lebukik a lopáson és az adócsaláson a lelkész, akkor tudjon rajta nevetni. De amíg csak a Szentlélekre számított Németh Sándor, addig nem tudott rajta nevetni. Kellett hozzá a NER segítsége.

Orbán választás előtti ajándéka Németh Sándornak: megszüntették az ATV lenyúlása miatt indult nyomozást

Az Orbán-rezsim nyomozóhatósága megelégedett annak feltárásával, hogy az üzletrészek "vásárlásakor" a pénz befizetése megtörtént, azt sem vizsgálta, mi lett az offshore cégnek fizetett "vételár" sorsa. Miközben a feljelentés nem arra irányult, hogy a vételárakat nem fizették be, hanem arra, hogy színlelt tőkeemelések történtek, amelynek eredményeként a Hit Gyülekezete vezetője a lánya segítségével "hazavitte" az ATV többségi tulajdonát és egy több mint kétmilliárdos vagyont íratott a nevére, ami korábban a Hit Gyülekezete tulajdona volt és a hívők pénzéből származott.

Németh Sándornak nem a globalizmus a választás tétje, hanem a szabadlábon maradás vagy a börtön

Végezetül lefordítjuk Németh Sándor újévi üzenetét: nagy tétje van a 2022-es választásnak, mert ha Orbán veszít, és Magyarországon jogállam lesz, akkor Németh Sándort úgy bevágják tíz évre a börtönbe, hogy csak az újságból olvassa, hogy az adócsalással szerzett több tízmilliárdos vagyonát is elkobozták. Ezért, aki azt akarja, hogy Németh Sándor ezt megússza, ne feleljen a lopásért és az adócsalásért, saját egyháza ellen elkövetett sikkasztásért (a bűnrészes lányával együtt), s a hívőktől ellopott milliárdokon celebkedhessen a fia, a menye meg a Sarka Kata, az szavazzon a Fideszre.

Az egyszázalékos felajánlások tömeges adócsalás gyanúját vetik fel a Hit Gyülekezetében

Várjuk, hogy a NAV milyen magyarázatot talál erre a jelenségre, és megvizsgálja-e azt, hogy a dúsgazdag Hit Gyülekezete tagjai, a hívők adományaiból királyi gazdagságban élő vezető lelkésszel, miképp fizethetnek minimálbér körüli adót? Honnan a gazdagság az ország - papíron - legszegényebb embereitől, illetve hol van az a jövedelem, ami az adóbevallásokban nem jelenik meg, de a Hit Gyülekezetének adott tizedben és adományokban látszik? Indít-e vizsgálatot a NAV annak megállapítására, hogy miből keletkezik ez a nagy különbség az állam rovására, más polgárokhoz képest?

Átlátszó: rejtély, miért terhelte meg Németh Sándor 750 milliós jelzáloghitellel a vidéki Hit Gyülekezeteket, többmilliárdos profit mellett

A jelzáloghitelek időszakában több magáncélú építkezés is volt. Németh Sándornak erődítménynek beillő kastélya épült Budapesten, emellett van két luxusnyaralója a Balatonnál. Ekkoriban épült a keszthelyi pálmafás, spanyol tengerparti stílusban készült luxusnyaralója, s azzal párhuzamosan egy másik lánya társasásháznak beillő luxusháza a Széchenyi-hegyen. Ezeknek a befektetéseknek nincs látható adózott fedezete, mert Németh Sándornak a Hit Gyülekezetéből adómentesen kivett jövedelmén kívül más legális adózott bevétele nincs, ami a milliárdos vagyont fedezné.

Németh Sándor a Magyar Hang ellen is pert veszített a Kúrián, a Hit Gyülekezete vagyona az ő magánvagyona lett

Mivel a pereket a Németh Sándor által több milliárd forinttal megkárosított Hit Gyülekezete indította, és ezeket a pereket elveszítette (a bíróság megállapította, hogy a gyülekezet vagyona a vezető lelkész magánvagyona lett), a Hit Gyülekezetének azonnali hatállyal fel kellene mentenie Németh Sándort a vezető lelkészi pozícióból. Németh ellen büntetőfeljelentést kellene tennie, pert kellene indítania az ellopott vagyon visszaszerzéséért. Ez minden egyházban így történne, ahol nem egy ember tulajdona és magánvállalkozása az egyház (ahol viszont így van, az nem egyház).

Joób Márton Németh Sándor áldozata, aki a gyülekezeti mintát követte

Hazaengedték végre a 11 gyermekes Joób Márton szegedi önkormányzati képviselőt, a Hit Gyülekezete egyik reklámarcát az előzetes letartóztatásból. Joób Mártont tavaly július 30-án tartóztatták...

Megnyílt az út Trump adóbevallásainak kiadatása előtt

Számos oka volt annak, hogy Trump mindent megtett volna azért, hogy elcsalja a választást és ne kelljen átadnia a Fehér Házat. Egyik nyilvánvaló oka...

Nem Németh Sándor mellett nyomoznak, hanem ellene

A NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya 60100-161/2020 bü. számon a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja szerinti “költségvetési csalás és más bűncselekmények”...

A Hit Gyülekezete valótlanul állítja, hogy nem rendelték el a nyomozást Németh Sándor ellen

A Hit Gyülekezete az alábbi közleményt adta ki azzal, kapcsolatban, hogy híródl adtuk: a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya tájékoztatása szerint Bartus László...

Németh Sándor, mint lelkész, megbukott, aki ellen nyomoznak, annak le kell mondania

Miután a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó főosztálya "költségvetési csalás és más bűncselekmények" elkövetésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete...

Adócsalás és más bűncselekmények miatt Németh Sándor ellen elrendelték a nyomozást

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1)...

Németh Sándor a szegedi hitgyülekezetes adócsalás kapcsán az ürülékéhez hasonlította a Fesz lesz című könyv szerzőjét

Németh Sándor vezető lelkész a Hit Rádióban interjút adott annak kapcsán, hogy Szegeden előzetes letartóztatásba helyezték Joób Márton önkormányzati képviselőt, a Hit Gyülekezete egyik...

Lemondott a Hit Gyülekezete szegedi vezetője, Joób Márton édesapja

Nyilvánvalóan Joób Márton szegedi önkormányzati képviselő őrizetbevétele kapcsán lemondott a szegedi Hit Gyülekezete vezetője, Joób István, Joób Márton édesapja. Információink szerint a Hit Gyülekezetéhez...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékAdócsalás