2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor, mint lelkész, megbukott, aki ellen nyomoznak, annak le kell mondania

Németh Sándor, mint lelkész, megbukott, aki ellen nyomoznak, annak le kell mondania

-

Miután a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó főosztálya „költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze számára nem maradt más lépés, mint a lemondás és a lelkészi hivatástól való visszavonulás. A nyomozás elrendelése azt jelenti, hogy Bartus László Fesz lesz című könyvének állításai megalapozottak, alapos a gyanú, hogy az abban szereplő tényállás alapján Németh Sándor a költségvetési csalást (más néven adócsalást) és más bűncselekményeket (a feljelentésben szereplő hűtlen kezelést, és/vagy lopást és/vagy sikkasztást és/vagy csalást) elkövette.

A Fesz lesz című könyv szerzőjének feljelentése alapján a nyomozóhatóság megindította a nyomozást azoknak a bűncselekményeknek az ügyében, amelyek szerint a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett. Németh Sándor egy offshore cég közbeiktatásával a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát (a Hit Gyülekezete cégét vezető lánya segítségével) eltulajdonította. Tőkeemelésnek álcázott tranzakciók segítségével 270 millió forintért saját nevére íratta a Hit Gyülekezete mintegy kétmilliárdos vagyonát. A „tőkeemeléshez” használt 270 millió forint is a Hit Gyülekezetéből származik, Németh Sándor pedig az értékkülönbözetből fakadó vagyonnövekedés után vélhetően nem fizette meg az adót és/vagy a járulékokat.

A feljelentés szerint Németh Sándor többmilliárdos látható vagyona mögött nincs kimutatható adózott jövedelem. A látható vagyon fedezete évi százmilliós jövedelmet feltételez, ami után Németh Sándor nem fizetett adót. Németh Sándor vagyona minimum havi tízmilliós Hit Gyülekezetéből származó átlagjövedelmet feltételez, amelyre nem alkalmazható a lelkészek havi fizetésére vonatkozó egyházi adómentesség. Németh Sándor háza és látható vagyona olyan bevételből származik (bizonylatok nélkül szedett „tized”, a hívők jövedelmének havi tíz százaléka, amelyet átvételi elismervény nélkül fizetetnek be a Hit Gyülekezetébe), amelyet vélhetően nem vallott be, mert akkor adót kellett volna fizetni utána.

A nyomozás elrendelése igazolja az alapos gyanút és Bartus László Fesz lesz című könyvének állításait. Az eljárás végeredményétől függetlenül Németh Sándor lelkészként megbukott. Még ha politikai kapcsolatai megmentenék a börtöntől, saját gyülekezetének és híveinek meglopása után nem lehet egy bevett egyház vezetője, nem szolgálhat tovább keresztény lelkészként. Az egyház társadalmi szempontból erkölcsi intézmény is, amely a közbizalomra épül. Olyan „lelkész” nem hirdetheti a tízparancsolatot, aki ellen a NAV Bűnügyi Főigazgatósága nyomozást rendelt el és eljárás van folyamatban ellene. A magyar kormány néhány héttel ezelőtt írt alá a Hit Gyülekezetével egy támogatási megállapodást, amellyel garanciát is vállalt arra, hogy az adófizetők pénzéből arra méltó vallási közösséget támogat. Egy ilyen közösség élén nem állhat olyan ember, aki ellen nyomozás zajlik, s akit a közvélemény tolvajnak nevez.

A helyzetet súlyosbítja, hogy Bartus László Fesz lesz című könyvében a nyomozást kiváltó bűncselekményeken kívül olyan lelki, szellemi, anyagi visszaéléseket ismerhet meg a közvélemény, amelyek az elmúlt hónapokban méltán váltottak ki közfelháborodást. Németh Sándor a politikai pártokat, a közéletet megengedhetetlen módszerekkel manipulálta, befolyásolta a pártstruktúrát, titkosszolgálati módszereket használ, feketemágiával igyekszik befolyásolni a közélet szereplőit. Emellett kiderült, hogy teológiai diplomát adott magának az általa alapított főiskola működésének első félévében. Érettségivel „főiskolai tanári” rangot bitorol. Wikipedia oldalán azt állította, hogy a katolikus teológián diplomázott, ami nem igaz. Kiderült, hogy Floridában nem szentelték fel pásztorrá, ennek semmiféle nyoma és bizonyítéka nincs. Németh Sándor képesítés nélküli állelkész, aki lelkésznek adta ki magát. Súlyos visszaéléseket követett el, amelyeknek közvetve halálos ádozatai is voltak. Bartus László könyve elégtétel és gyógyulás az áldozatoknak, az üldözötteknek és a megbélyegzetteknek.

Ezt tetézi a tény, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának nyomozói megállapították Bartus László Fesz lesz című könyvének állításairól, hogy azok megalapozottak, megalapozzák a bűncselekmények elkövetésének gyanúját. A nyomozás elrendelése azt jelenti, hogy alapos a gyanú arra, hogy a feljelentésben szereplő bűncselekményeket Németh Sándor elkövette. Ezért a legminimálisabb elvárás vele szemben az, hogy az eljárás végéig felfüggeszti a lelkészi tevékenységét és a Hit Gyülekezete vezető lelkészi posztjáról lemond. Minden más egyház esetében az egyház testületei szólítanák fel erre, illetve lelkészi tevékenységét felfüggesztenék. A Hit Gyülekezete esetében azonban Németh Sándor korlátlan hatalmat gyakorol, őt senki nem vonhatja felelősségre. Ez alátámasztja a Fesz lesz című könyv következtetéseit, hogy a Hit Gyülekezete nem egyház, hanem Németh Sándor gazdasági magánvállalkozása. Saját hasznára kufárkodik Jézus Krisztus megváltó vérével. A Hit Gyülekezetének ő nem szolgálója, hanem tulajdonosa.

Ez azonban nem akadályozza meg azt, hogy a közvélemény a bevett egyházakkal szemben elvárható normákat fogalmazza meg vele szemben, miután a Hit Gyülekezete nem gazdasági társaságként van bejegyezve, hanem egyházi törvény hatálya alá tartozik. Ezért Németh Sándor nem viselkedhet úgy, mint egy cégtulajdonos, hanem azt kell tennie, ami egyházi vezetőtől elvárható, amikor kiderül róla, hogy eltulajdonította saját egyháza vagyonát. A hívőket is becsapta, mert ők nem arra adakoztak, hogy a Németh-család magántulajdonát gyarapítsák és a Németh-család többszázmilliós kastélyokban dőzsöljön belőle, a NER lovagok és a NER cicamicák életét élje, mint a fia és a menye.

Németh Sándor megmenekülhet a börtöntől, ha a politikai kapcsolatai megvédik, vagy alkut köt a hatalom birtokosaival. Feltéve, hogy ők hajlandóak erre. De neki lelkészként itt és most véget ért a „lelkészi” pályafutása. Szabadon kell engednie a megfélemlítéssel és hamis tekintéllyel rabságban tartott foglyokat. A Hit Gyülekezetében megtért emberek „egyiptomi fogsága” véget ért. El kell engednie az általa rabságban tartott embereket. A történtek után azonnal be kell jelentenie a lemondását, a lelkészi hivatástól való megválását, s kérnie kell a nyugdíjaztatását.

Bartus László Fesz lesz című könyve a Libri könyvesboltokban, a Láng Tékában és a Filologosz keresztény könyvesboltban kapható.

Itt alul látható a Fesz lesz című könyv hivatalos videóajánlója:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések