2024, április20, szombat
KezdőlapFesz leszJoób Márton Németh Sándor áldozata, aki a gyülekezeti mintát követte

Joób Márton Németh Sándor áldozata, aki a gyülekezeti mintát követte

-

Hazaengedték végre a 11 gyermekes Joób Márton szegedi önkormányzati képviselőt, a Hit Gyülekezete egyik reklámarcát az előzetes letartóztatásból. Joób Mártont tavaly július 30-án tartóztatták le adócsalás gyanújával. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek célja az volt, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfafizetési kötelezettségét. Joób Márton elismerte a bűncselekmény elkövetését és jelentős összeget visszafizetett a NAV-nak.

Nem tudni, mi lesz az ügy vége, mekkora büntetésről szól majd az ítélet. De Joób Márton nem az első (és talán nem is az utolsó) a Hit Gyülekezete tagjai körül, aki áfacsalás miatt börtönbe került. Esetében ez annál súlyosabb, hogy 11 gyermeke van. Nem szeretnénk most a személyes felelősségre kitérni, mert azt a Hit Gyülekezete esetében a legtöbb esetben felülírjják a gyülekezetei elvárások és normák. Márpedig a Hit Gyülekezetében az áfacsalás versenysport kategóriába tartozik. Akik börtönbe kerültek emiatt elmondták, hogy Németh Sándor elvárásainak akartak megfelelni.

Aki valaha járt hosszabb ideig a Hit Gyülekezetébe, az pontosa tudják, hogy Németh Sándor prédikációi felszabadították a hívőket az adócsalással kapcsolatos gátlásaik alól. Németh azt tanította, hogy az adó lopás, az állam az adóval meglopja a polgárait, az adócsalás pedig erény, ahogy a Bibliában is pozitív példa gedeon, aki elrejtette a gabonát a behajtók elől. Ezzel azt is érzékeltette, hogy isten megvédi az adócsalókat és elfedezi az adócsalást. Különösen ha abből ő maga és a gyülekezet is profitál. Márpedig a Hit Gyülekezete tagjai, akik lebuktak, legtöbbször a gyülekezet érdekében tették és Németh részesült belőle. ha másképp nem a „tized” formájában. De az isteni védelmet is attól remélték, ha egy részét befizetik Németh Sándornak.

Számos alkalommal a vidéki gyülekezeti házak építése volt a cél. Németh elvárta a „fejlődést, a növekedést, a sikert”, meg kellett mutatkoznia az „áldásnak”, az volt az „ügyes ember”, aki tudott eleget lopni és abból csilivili gyülekezeti házat építeni. Erőn felüli elvárásoknak kellett megfelelni, ami sok esetben csak szervezett áfacsalással volt lehetséges. Amikor ez kiderült a gyülekezeten belül, akkor Németh nem azt mondta, hogy az illető fizesse vissza a pénzt, és soha többé ilyet ne tegyen, hanem megdicsérte, hogy ügyes ember. A gyülekezetbe beadott pénzeket nem kellett ezekre fordítani, az megmaradt neki, egyesek áfacsalásból megoldották helyette, aztán mentek helyette a börtönbe.

Németh Sándor „vezető lelkész” olyan, mint egy Dickens-figura, aki összeszedi az utcagyerekeket, a nyomorultakat, az elesetteket, a függőségben élőket, majd megtanítja őket, és zsebtolvajt farag belőlük. az áfacsalókból szó szerint tolvajokat csinál, de mindenkit beállít a saját szolgálatába, és a saját területén megrontja őket. Fake news gyárosokat, hazug propagandistákat, álhírterjesztőket, hírhamisítókat csinál belőlük. Gyűlölködő fanatikusokat, janicsárokat képez azokból, akiket ellop a családjuktól is. Akik az életükben soha nem ártottak senkinek, azokat megtanítja másokat megátkozni. Felszabadítja a kerestzény hívők lelkiismeretüket, hogy titokban, árnyékban, rejtve, sötétben, névtelenül a legnagyobb aljasságokat kövessék el, másokat tegyenek tönkre, ha az illető az útjában áll. Németh közönséges bűnöző.

Igazi klasszikus maffiává szervezte egyház címén a gyülekezetét, ami a személyes magánvállalkozása, amelyben a családtagjai is részt vesznek. Megtalálható egy klasszikus maffia felépítése, a jogászoktól, a politikusokon át a verőemberekig. Joób Mártont ez a gépezet szippantotta be, az apja Szegeden a Hit Gyülekezete helyi pásztora volt, akinek szintén azzal telt az élete, hogy a semmiből kellett a nagy „áldást” produkálnia és ingatlanokat felújítani, építeni, menedzselni, hiteleket felvenni, törleszteni, közben Némethnek is tejelni. Joób Márton egykori háromszoros kenuvilágbajnok, sikeres politikus, 11 gyermek apja, s mint ilyen, Németh Sándor sikerpropagandájának egyik fontos reklámarca, akinek fenn kellett tartania ezt a látszatot, a 11 gyerekét és az apja gyülekezetét is támogatnia kellett, hogy bele ne rokkanjon.

A látszatot fenn kellett tartani, erőn felül kellett az áldást mutatni, miközben a lelkiismeretüket felszabadította egy adócsaló szélhámos, akinek ügyeiben – legalábbis hivatalosan –  a még jelenleg is folyik a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán a nyomozás, és aki az adócsalást Istennek tetsző cselekedetnek mutatta be. Mindezt megfellebbezhetetlen tekintéllyel, Isten tekintélyével, biztonságot is ígérve azoknak, akik ezeket az adócsalásokat elkövetik. Joób Márton egyértelműen Németh Sándor áldozata, nem az első és nem is az utolsó. Ha egy istenfélő gyülekezetben tér meg, ahol a bibliai normákat nem egy hamis pásztor, egy állelkész alakítja az érdekei szerint és arra tanítják, hogy nem kell erőn felül mutatni semmit, elégedjen meg azzal, amit becsületes úton megszerez, adót senki ne csaljon, akkor Joób Mártonból nem lett volna áfacsaló 11 gyerekkel.

Nem tudjuk, hogy Németh mennyire fejezte ki a család felé az együttérzését a szavakon túl, mennyivel támogatta a 11 gyermekes családot, mennyiben segítette, hogy visszatudja fizetni az okozott kárt, de azt tudjuk, hogy korábban ezt soha senkivel nem tette meg. Felbujtotta őket, biztatta őket, bátorította őket, felszabadította a lelkiismeretüket, de h lebuktak, akkor csak az érdekelte, hogy ő ne keveredjen bele, és magára hagyott mindenkit a bajban. A börtönbe került gyülekezeti tagot soha meg nem látogatták, semmiféle segítséget nem adtak neki, a feleségére és a gyerekeire nem nyitoták rá az ajtót. Németh soha nem ismerte el a saját felelősségét, és soha a kisujját nem mozdította, hogy segítsen azokon, akiket bajba sodort.

Nem tudjuk, hogy Joób Márton kivétel-e, mert híresség, személye a reflektorfényben van, esetleg megesett-e Németh Sándor kőszíve a 11 gyereken, életében először. Pénze mindenesetre van dögivel, ha akar segíthet, és kötelessége is lenne segíteni. Ha csak azt a pénzt visszaadja a Joób családnak, amit az elcsalt áfából az évek során megkapott, már megoldódtak a Joób család anyagi problémái. De nem lepődnénk meg, ha ez a dúsgazdag krőzus semmit nem adott volna a 11 gyermekes családnak, a Joób család pedig van olyan hülye, hogy ezek után is ottmarad. Ha mégis megteszi, még ne gondolja, hogy dicséret illeti, mert azt nem tudja jóvátenni, hogy egy tehetséges fiatalembernek hosszú időre tönkretette az életét, ahogy nagyon sok más embernek is.

Nemcsak azoknak, akiket a felelőtlen, önző, antikeresztény magatartásával börtönbe juttatott. Éppen ideje lenne, hogy ő maga vonuljon börtönbe a saját maga által elkövetett bűncselekmények miatt. Ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, mintegy kétmilliárd forintot, a tizedfizetéssel kifosztotta a gyülekezete tagjait, többmilliárdos extraprofitot termelt a gyülekezetével, s azután nem fizetett adót. Nincs adózott fedezete százmilliós ingatlanoknak, a saját és gyerekei erődítménynek beillő házainak, milliárdos vagyonának. Elég sok áfa benne van ebben a vagyonban és bele van falazva sok ember kínja, gyötrelme, börtönévei, tönkrement élete.

Most azokról a törvénytelenségekről nem beszélve, ahogy megsértve emberek magánélethez való jogát, személyes adatokhoz, levéltitokhoz való jogát, magánlaksértéssel, titkossozlgálati módszerekkel és más aljasságokkal igyekezett lejáratni mindenkit, aki kritizálni merte vagy maffiózó tevékenysége útjában állt. Politikai köpönyegforgatásának köszönhetően mindig megtalálta a politikai védelmet, hogy megússzon minden aljasságot és bűncselekményt. Ahogy az ellenzékinek hazudott ATV-ben kiszolgálja Orbánt, hogy szabadlábon maradjon. De ne tekintse se „áldásnak”, se „isteni védelemnek”, ha a diktatúra képmutató kiszolgálásáért cserébe nem kerül börtönbe. Csak azok, akiket kihasznált.

Akit érdekelnek a részletek, olvassa el Bartus László Fesz lesz című könyvét Magyarország egyik legsötétebb félig titkos szervezetéről és annak tulajdonosáról, Németh Sándorról.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések