//

Németh Sándor a Magyar Hang ellen is pert veszített a Kúrián, a Hit Gyülekezete vagyona az ő magánvagyona lett

Mivel a pereket a Németh Sándor által több milliárd forinttal megkárosított Hit Gyülekezete indította, és ezeket a pereket elveszítette (a bíróság megállapította, hogy a gyülekezet vagyona a vezető lelkész magánvagyona lett), a Hit Gyülekezetének azonnali hatállyal fel kellene mentenie Németh Sándort a

Megnyílt az út Trump adóbevallásainak kiadatása előtt

Számos oka volt annak, hogy Trump mindent megtett volna azért, hogy elcsalja a választást és ne kelljen átadnia a Fehér Házat. Egyik nyilvánvaló oka ennek az, hogy folyamatban van a képviselőház kérése a Pénzügyminisztérium és az IRS felé, hogy adják ki Trump

//

Nem Németh Sándor mellett nyomoznak, hanem ellene

A NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya 60100-161/2020 bü. számon a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja szerinti “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ügyében, Bartus László feljelentése nyomán,

//

A Hit Gyülekezete valótlanul állítja, hogy nem rendelték el a nyomozást Németh Sándor ellen

A Hit Gyülekezete az alábbi közleményt adta ki azzal, kapcsolatban, hogy híródl adtuk: a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya tájékoztatása szerint Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja alapján “költségvetési csalás

//

Németh Sándor, mint lelkész, megbukott, aki ellen nyomoznak, annak le kell mondania

Miután a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó főosztálya “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze számára nem maradt más lépés, mint a lemondás és a lelkészi hivatástól való visszavonulás. A nyomozás

//

Adócsalás és más bűncselekmények miatt Németh Sándor ellen elrendelték a nyomozást

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja alapján “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető

//

Németh Sándor a szegedi hitgyülekezetes adócsalás kapcsán az ürülékéhez hasonlította a Fesz lesz című könyv szerzőjét

Németh Sándor vezető lelkész a Hit Rádióban interjút adott annak kapcsán, hogy Szegeden előzetes letartóztatásba helyezték Joób Márton önkormányzati képviselőt, a Hit Gyülekezete egyik reklámarcát, a szegedi Hit Gyülekezete – az ügy miatt most lemondott – vezetőjének fiát. Németh Sándor az interjúban

//

Lemondott a Hit Gyülekezete szegedi vezetője, Joób Márton édesapja

Nyilvánvalóan Joób Márton szegedi önkormányzati képviselő őrizetbevétele kapcsán lemondott a szegedi Hit Gyülekezete vezetője, Joób István, Joób Márton édesapja. Információink szerint a Hit Gyülekezetéhez tartozó más személyt is őrizetbe vettek Joób Márton ügye kapcsán. A NAV régóta nyomozott többszáz milliós áfacsalás ügyében,