2024, április14, vasárnap

Tag: aljasság

Novák azért elnök, mert báb, nem azért, mert nő

Ha valaki elég jellemtelen, gátlástalan karrierista, ambíciózus hazudozó és helyezkedő, aki megfelelő rabszolga és beszélő szerszám tud lenni, aki lemondott mind a gondolkodás, mind a tisztesség maradékáról is egy fasiszta rendszer pozíciójáért, annak semmi nem elérhetetlen, egyes esetekben még akkor sem, ha nő. Ez a nők helyzete Magyarországon. Azt még nem tudjuk eldönteni, hogy a nők alacsony száma a közhivatalokban és a magas állami pozíciókban annak köszönhető, hogy az aljasságnak arra a szintjére, ahova Novák süllyedt, kevés nő száll alá, vagy még a legtotálisabb jellemtelenség és mocsokság sem elég, hogy valaki elérjen valamit, ha nő, csak kivételes esetekben, ha a püspök szereti. Az, hogy Novák egy nő, semmit nem jelent. A nőkre csak azért vet rossz fényt, mert az Orbán-csicskás pozícióját és az aljas tevékenységét kapcsolatba hozza azzal, hogy nő. Ha nők lennénk kikérnénk magunknak, hogy a nemével hozza összefüggésbe azt a hazug és jellemtelen, kártékony tevékenységét, amitől az embereket undor fogja el, ha meglátják.

A Fidesz propagandistáit helyettesíthetné a mesterséges intelligencia

Ezzel kapcsolatban csupán azért vannak kétségeink, mert a mesterséges intelligenciából hiányzik az a fajta bunkóság, gyűlölet és butaság, ami a fideszes nyilatkozatokból árad. Ezekből a szövegekből éppen az intelligencia hiányzik, ezért a mesterséges intelligenciát le kellene butítani, ki kellene venni belőle az intelligenciát, hogy egy fideszes közlemény stílusának és szellemi színvonalának megfeleljen. Meg kellene tanítani hazudni. Azt talán már korábban is írtuk, hogy nem lepődnénk meg, ha Szijjártó például nem egy ember lenne, hanem egy gép. Szijjártóból hiányzik minden, ami az embert emberré teszi, tökéletes prototípusa a fideszes embertelen, kiüresedett, gépies szolgának. Egyetlen oka van, hogy talán mégis ember, mert tudomásunk szerint az aljasságot még nem sikerült az embernek a gépekbe táplálni, ahhoz emberre van szükség. Orbánt úgy lehetne mesterségesen modellálni, hogy minden, ami gonosz. Ha mesterséges intelligencia arra lenne programozva, hogy minden helyzetben, minden történésben találja meg a gonosz és a legaljasabb koncepciót, a legravaszabb szemétséget, kiirtva belőle az emberség, a humánum, a jóság, szépség, kedvesség, igazság, erkölcsi gátlás írmagját is, akkor kapnánk meg Orbán Viktort. Ha a jellemhez formát képezne a gép, az Orbán lenne.

Orbán Putyin szövetségese, nagy pávatánc lesz, ha Putyin megbukik

Orbán kezdheti tükör előtt gyakorolni a nagy pávatáncot, ha Putyin elveszíti az ukrán háborút, a hatalma meggyengül, és megbukik. A Wagner lázadása nem közvetlenül...

Márki-Zay nem adta fel, hogy Orbán után ő legyen a következő diktátor, rárepült az emberek elégedetlenségére

Ennek az embernek e pillanatban semmi köze nincs az országos politikához, semmivel nincs több köze a KATA-hoz, a rezsicsökkentés eltörléséhez, mint bármelyik magyar polgárnak. De Márki-Zay arcátlanul rászervezett és rátelepült az emberek spontán elégedetlenségére, mintha azt ő szervezné, mintha az ő nem létező, röhejes álmozgalma tiltakozna, vagy őt magát támogatnák azok, akik Orbán csődbe jutott kormányzása miatt tiltakoznak. Ezzel megadja a kegyelemdöfést a tiltakozásnak, mert az a valós tömeg, aki Márki-Zay-t utálja, az nem megy ki tüntetni.

Egymásra találtak a nemzet csótányai

Nincs annál lejjebb, amikor egy lázadót kitüntet a hatalom. Ez szellemi öngyilkosság, mintha a nemzet csótánya nem egy csirkét, hanem önmagát darálta volna le a színpadon. Orbán ölelgetése teljesen helyénvaló, mert a fiatal demokraták liberális vezére a maga területén ugyanezt a pályát futotta be. Annál jobban nem is lehetne szembeköpni önmagát, amikor a fiatal lázadó Orbánból tekintélyelvű, csüngő hasú, potrohos diktátor lesz, aki lop, csal, hazudik, mások jogait lábbal tiporja, a Magyar Narancsot elindító párt vezetőjeként a sajtószabadság eltiprója lesz.

Ungváry Rudolf szerint Orbán rendszere aljasabb, mint a nyilasuralom

Ungváry Rudolf író, aki korábban a fasizmus egyik mutációjának nevezte Orbán rendszerét, a 24.hu portálnak adott interjújában azt mondta, hogy a NER esetében olyan...

Aki ennél aljasabbat tud mutatni, az hazudik

A jó ízlés, az emberi együttérzés akkor is kötelező, ha valaki leszámolt az emberi méltósággal, az emberi jogokkal, a politikai korrektséggel, mint világot pusztító liberális ármánnyal.

Amit Gulyásék vetnek, az MSZP akarja aratni

Ők a szabadságukat kockáztatják értünk, ti meg egyhavi fizetéseteket sem kockáztattátok soha.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékAljasság