2024, október15, kedd
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNovák azért elnök, mert báb, nem azért, mert nő

Novák azért elnök, mert báb, nem azért, mert nő

-

Kötelességünk, hogy a NER-protekciósoknak legalább a legnagyobb hazugságait cáfoljuk, mert hajlamosak elhinni saját valótlanságaikat, s bedőlnek saját propagandájuknak. Mint például azt, hogy Novák pozíciója kicsit is mutatná a nők helyzetét Magyarországon. Novák egyik aljassága a sok közül éppen ennek a hazugságnak a terjesztése.

A Fidesz férfidomináns illiberális „keresztény” felfogása miatt a nők megítélése, helyzete és társadalmi szerepe ma rosszabb Magyarországon, mint korábban. Elég csak összevetni velük az emberi civilizációból itt maradt ellenzéki pártokat, mennyi a nő, hogy egyáltalán az fel sem merül, ki nő, ki férfi. Novák pártjában ő a fehér holló. Mert az ember férfi, ugyebár.

Nem is idézzük a Fidesz-ideológia klasszikusait a szinglihordáktól a széles csípők okán át az érthetően alacsonyabb női fizetésen keresztül Terike és a vakkomondor esetéig, elég csak a fideszes kormányra nézni. Az egyetlen nőt is leváltották, akit egyébként is férfinak néztek sokan, s mocsokságban túltett a férfiakon is. Mióta leváltották, még inkább, mert tudja azt, hogy az Orbán-falkában ez az érvényesülés útja.

Ennek cáfolata lenne a propaganda szerint Novák Katalin, aki nőként játssza el a megszűnt köztársaság egykori köztársasági elnökeinek szerepét az ugyencsak megszűnt köztársasági elnöki funkcióban, s Novák elő is adta a propagandamédiának azt a hazugságot, hogy az ő funkciója azt jelzi, semmi nem lehetetlen és elérhetetlen egy nő számára Magyarországon.

Ennek vizsgálatához azt kell megnézni, milyen tulajdonságai tették alkalmassá a posztra, milyen szükségletet elégít ki ebben a funkcióban, és minek köszönheti, hogy ő játszhatja el a megszűnt köztársasági elnök szerepét, bitorolva egy posztot és palotát a Várban. Ha ezt megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, Nováknak nem a tudására, a képességeire volt szükség.

Novák feladata az, hogy gátlástalanul kiszolgálja a rendszer névadó diktátorának igényeit, minden fenntartás nélkül, szemrebbenés nélkül aláírjon bármit, amit elé tesznek, jellemét elveszítve aljas karrieristaként hódoljon, egy önkényuralmi rendszer kiszolgálója, a vezér talpnyalója és ócska bábja legyen. Novák erre a feladatra volt alkalmas, ennek felel meg.

Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy nő vagy férfi. Azt mondhatjuk, ha elég jellemtelen, gerinctelen, hazug és aljas, akkor kivételes esetekben az sem akadály, ha nő, különösen egy olyan protektorral a háta mögött, mint a Balog páternek nevezett emberpüspök, aki felkarolta Novákot, csupa emberszeretetből.

Ha valaki elég jellemtelen, gátlástalan karrierista, ambíciózus hazudozó és helyezkedő, aki megfelelő rabszolga és beszélő szerszám tud lenni, aki lemondott mind a gondolkodás, mind a tisztesség maradékáról is egy fasiszta rendszer pozíciójáért, annak semmi nem elérhetetlen, egyes esetekben még akkor sem, ha nő. Ez a nők helyzete Magyarországon.

Azt még nem tudjuk eldönteni, hogy a nők alacsony száma a közhivatalokban és a magas állami pozíciókban annak köszönhető, hogy az aljasságnak arra a szintjére, ahova Novák süllyedt, kevés nő száll alá, vagy még a legtotálisabb jellemtelenség és mocsokság sem elég, hogy valaki elérjen valamit, ha nő, csak kivételes esetekben, ha a püspök szereti.

Az, hogy Novák egy nő, semmit nem jelent. A nőkre csak azért vet rossz fényt, mert az Orbán-csicskás pozícióját és az aljas tevékenységét kapcsolatba hozza azzal, hogy nő. Ha nők lennénk kikérnénk magunknak, hogy a nemével hozza összefüggésbe azt a hazug és jellemtelen, kártékony tevékenységét, amitől az embereket undor fogja el, ha meglátják.

Novák képmutatóskodása azért visszataszító, meg elvállalt és betölt olyan szerepet, ami megszünteti a fékek és ellensúlyok szerepét ebben a funkcióban, és ezzel kiszolgáltatta az országot és az embereket egy pszichopata diktátor önkényének. Mindezt a látszat miatt, a pénzért, a külsőségekért, a pompáért. Arról mondott le érte, amitől ember az ember.

S ha ezt még fokozni lehet, Novák éppen a nőket alázza meg, hogy egy bunkó macsó férfi csicskása. Pontosan úgy, ahogy ezek a nőkről gondolkodnak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések