Magyar ehelyett a reformfideszes és árnyékfideszes LMP-t, és Karácsony Gergely riválisát, Vitézy Dávidot támogatja. Arra hivatkozva, hogy ő leváltja a "régi baloldali világot", ami azt jelenti, hogy valójában meg akarja szüntetni a baloldalt. Nincs új baloldal. Ez van, ami van, Magyar pedig semmiféle együttműködésre nem hajlandó a baloldali ellenzékkel, amelynek szavazóit magához csábította, hanem fel akarja számolni. De rá a baloldaliak szavaztak.
Magyarnak nem Kiss Ambrussal van problémája, hanem Karácsony Gergellyel. De őt nem tudja félreállítani, mert őt a budapestiek közvetlenül választották meg. Az embereit viszont igen, amivel (a jogkörei megszüntetése mellett) Karácsony Gergely főpolgármesterségét puccsolja meg. Magyar Budapest működőképességét veszélyezteti, kizárólag politikai okból, hogy a baloldalt megsemmisítse.
Ha Magyarnak ez sikerül, akkor csak jobboldal lenne Magyarországon: a régi Fidesz, Tisza Párt néven az új Fidesz, és a Fidesz árnyékpártja, az LMP, amely eddig is a Fidesz trójai falova volt az ellenzékben. Mindezt egymillió baloldali szavazó támogatásával, akik azért a hazugságért támogatják a fideszes Magyart, hogy majd ő helyettük leváltja a Fideszt, és nekik nem kell tenniük semmit.
Mondani sem kell, ebből nem lesz semmi, kivéve, ha Orbán és az orosz főnökei nem adják át Magyarnak az országot, amelyben ellenzék nélkül vezethetne egy Orbánnál is rosszabb önkényuralmat.
Ha Magyar elfogadja a választás feltételeit, lehet tudni, hogy csak a parlamenti helyekre és az állami pénzre hajt, ami ezzel jár. Ezt akarja maximalizálni, elsősorban az ellenzékiek teljes kiszorításával. Orbánnal szemben csak arra vár, hogy megbuktassa magát. A biológia is az ő oldalán áll, azt várja, hogy csak egyedül legyen ott, amikor Orbán kibukik a székből. Azt könyedén lekezeli, hogy minden ígérete ellenére nem nyeri meg a 2026-os választást.
Nem kell mást tennie, csak fanatikus híveinek rámutatni a baloldaliakra, liberálisokra, akik megmaradtak Orbán és a fasiszmus ellenzékének, nem veszítették el a normális eszüket, nem gondolják, hogy Orbánt egy nála is rosszabbal kell leváltani, nem hiszik, hogy Magyart az életben le lehet váltani, ha egyszer megkaparintja a hatalmat, ezért nem szavaztak rá. Magyar felkorbácsolja frusztrált rajongóiban a gyűlöletet azok iránt, akik nem magyaristák.
Ők lesznek okai annak, amit már most lehet tudni: szélhámosság Magyar minden ígérete, soha egy pillanatig sem volt esélye arra, hogy Orbánt választáson legyőzze, úgy pedig főleg nem, hogy kettévágja az ellenzéket, meg akarja semmisíteni a baloldalt. Ezért soha senki nem okozott annyi kárt, mint ez a nárcisztikus pszichopata, a hívei pedig összetehetik a két kezüket, ha nem hull ölébe a hatalom, és nem ismerik meg az igazi Magyart, a diktátort.
A Népszava eddig csak burkoltan tolta Magyar szekerét, hogy "lássuk meg", de most már az első EP-ülésen Orbán és az oroszok mellett szavazó, majd arról hazudozó reformfideszes kalandor mellé álltak nyíltan, és ők is megsemmisítésre ítélték a baloldal egyetlen pártját. Magyar helyett jelentkeztek elvégezni a piszkos munkát. Lemészárolják ők a baloldalt.
Miért nem hagyják meg Magyarnak? De ha Magyarról mégis kiderül, hogy kicsoda, akkor mi lesz? Hol lesz ellenzéke? Ki lesz az ellenzéke a Tisza Pártnak? Vagy az nem kell, mert a Tisza Párt egyesíti a konzervatívokat, a liberálisokat és a szociáldemokratákat is? Végre újra egypártrendszer lesz, amit egy orbánista, oroszpárti szélsőjobboldali diktátor vezet?
De ennek sincs semmi köze ahhoz, hogy a történelmi baloldali újság a maradék baloldal megszüntetését követelje, s azt nevezze bölcsességnek. Miközben jobboldali diktatúra van az országban. Ennek a lapnak egykori szerkesztőit meggyilkolták, mert nem gondolták, hogy Horthytól Héjjas Ivánnal kellene megszabadulni, mert nincs igény baloldalra.
Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke a Telexen fejtette ki a véleményét a baloldal jövőjéről. A lap összefoglalója szerint Lendvai Ildikó azt mondta, "a...
Azt még Török Gábor is megállapította, hogy Magyar Péternek hosszútávon egyetlen esélye, ha megsemmisíti a baloldalt. Ez tökéletesen megfelel Magyar céljainak, aki éppen ennek...
Nehéz eldönteni, hogy Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója bizonyítani akarja, hogy méltó a bizalomra, mert rendelkezik az Orbán rendszeréhez méltó aljassággal, vagy...
Tudja, ez az ember, hogy mit beszél? Magyarországi választókerületté nyilvánítja a határon túli területeket, esetleg felosztja őket magyar választási körzetekre? A Magyarország táblát nem akarja kihelyezni a Romániához, Szlovákiához, Ukrajnához és Szerbiához tartozó területekre? Mert ez azt jelenti, hogy a magyar államhoz tartozónak nyilvánítja szomszédos országok magyar kisebbség által lakott területeit. Ha találnak elég embert a vasra, akkor az oktatás és az egészségügy fenntartása helyett vásárolt tankokkal be is vonul Orbán oldalán Nagy-Magyarország területére? Van esze?
Márki-Zay azt a hamis látszatot kelti, mintha ő a megjelenésével és a megválasztásával elsöpörte volna az egész eddigi ellenzéket, miközben a leváltottnak mondott ellenzék közös jelöltje. Vagy ezután tervezi kiszervezni a neki nem tetsző ellenzéki pártok tagjait és szavazóit magának, ők pedig mehetnek a levesbe? Márki-Zay hívei azt terjesztik, hogy nemcsak Gyurcsánynak és Dobrevnek, hanem az egész DK-nak el kell tűnnie a színről. Vissza kell léptetni a DK jelöltjeit is, mert nincs esélyük győzni az egyéni választókerületekben sem. Ezt Márki-Zay terjesztette el róluk.
Szinte hihetetlen, hogy a kereszténység az elnyomó, gőgös, zsarnoki jobboldal ideológiája, miközben a szamárháton közlekedő Jézus Krisztus antitézise mindannak, amit a jobboldal képvisel. Jézus...
Az Amerikai Népszava a legteljesebb mértékben érdektelennek tartja, hogy az ATV ellopásán tetten ért Németh Sándor nevű ember miről mit mond. Teljesen érdektelen, hogy...
Örömteli esemény az európai parlamenti választás után, hogy a baloldal és a liberálisok eléggé megerősödtek ahhoz, hogy az Európai Unió irányítása nem az Európai...
Történelmi esemény zajlott tegnap, 2019. február 3-án Magyarország fővárosában, Budapesten, amikor is délutánra megszületett a főpolgármesteri választásra készülő előválasztás eredménye. A baloldal egyik jelöltje...
Köves Slomó nyíltan beavatkozik a politikába. Ez új fejlemény, eddig eljátszotta, hogy ő egy rabbi, aki kívül áll a politikai csatározásokon, és nem foglal...
A művészetben a boldogság nem ábrázolható. Nem lehet bemutatni még a példaértékű boldogságot sem. Boldogok, mert szeretik egymást, mert jó emberek; így élj, ha...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.