2024, március29, péntek

Tag: bűnszervezet

Nehogy eljöjjön az idő, amikor Mészáros Lőrincet nem strómannak, hanem üzletembernek nevezik

Mészáros kapacitását az is meghaladja, hogy ezt az egészet átlássa, nemhogy irányítsa. Itt néhány ember az állami erőforrásokat szervezi ki Orbán strómancégeibe, és ott csapódik le a haszon, nem az állam zsebében. Ezek saját hasznukra működtetik a magyar államot, amit elfoglaltak és kisajátítottak. A költségeket az adózók fizetik, a haszon az övék. Erről a neoprimitív rablásról úgy számol be még a viszonylag szabad magyar sajtó is, mintha Mészáros egy üzletember, az Opus Global Nyrt. egy piaci cég, a nyereség pedig törvényes bevétel lenne.

Orbánnak, a világ egyik leggazdagabb emberének, papíron 14 millió forintja van, Rogán találmány címén elszámolt milliárdja sima pénzmosás

Rogán Antal, aki a NER korrupciós indexének is egy olyan jelképe, aki még csak nem is tagja az Orbán-családnak, aki azt a bravúrt is képes bemutatni, hogy nemcsak a feltüntetett bevételeinek, de a hirtelen eltűnő százmillióknak sincs nyoma. Rogán nyomtalanul költött el 371 millió forintot, aminek leghihetőbb története az lenne, hogy elveszítette és nem vette észre, mert annyi pénz fel sem tűnik neki. Ahol ilyen vagyonbevallások és politikusi vagyonelszámolások vannak, ott a legfőbb ügyész őrizetbe vételével kellene kezdeni az elszámoltatást.

Orbán karácsonyi ajándéka Farkas Flóriánnak: 1,3 milliárd közpénz eltüntetése után elsétálhat

Magyarországon nem is lehet megkülönböztetni az államot a korrupcióra épülő szervezett bűnözéstől, amelyet személyesen a miniszterelnök irányít. Afrikai banánköztársaságok színvonalán álló ország Magyarország, ez nem egy európai állam.

Hálásak legyünk-e a korrupciós pénzekből származó adományokért?

Nemrégiben Mészáros Lőrinc is nemeslelkű adományaival vált híressé, amikor beteg gyerekek külföldi gyógyítására adományozott nagyobb összegeket, most pedig Tiborcz István, Orbán Viktor veje, Orbán...

Az elarcátlanodott stróman, Mészáros Lőrinc közpénzmilliárdos elhajtja a sajtót

Van a lelki nyomornak egy sajnálatra és együttérzésre indító szintje, amikor egy jobb sorsra érdemes nép negyven év diktatúra után szeretné valakinek érezni magát,...

Talált a Fidesz egy milliárdost, akinek baj van a vagyonbevallásával: Gyurcsányt

Lelkiismeretes állampártunk, a Fidesz, megkezdte a vagyonbevallások felülvizsgálatát, és nyilván abc-sorrendben haladnak, így még csak a DK és Gyurcsány Ferenc nevéig jutottak el. Nyilván...

Külföldi kastélyokba és palotákba fektetik Orbánék a lopott pénzt

Meghirdette Orbán, hogy a magyar befektetőknek külföldön kell profitot termelni, és voltak olyanok, akik azt hitték, hogy ezúttal általában a magyar emberekről beszél, nem...

Az ÁSZ a NER erős ökle, Orbán kivégzi a Jobbikot

Egyre kevésbé tartható álláspont az, hogy az Orbán-rezsim nem alkalmaz erőszakot. Az erőszaknak több formája van, az állami hatalommal való visszaélés is az erőszak...

Nincs Mészáros, Tiborcz, Rogán, csak Soros van

Magyarország a világ egyik legkorruptabb országa, abban pedig egyedülálló, hogy maga az állam szervezi a korrupciót, az állam működési módja a korrupció. Ezt nevezik...

A Fidesz szerint Simicska fizet, akkor is ha Tiborczék nyúlták le a pénzt

Az Elios-ügy saga folytadódik. Simicskával fizettetné meg a Tiborcz cége miatt kiszabott büntetést Lázár János.

Újabb bűncselekményt ken el a Legfőbb Ügyészség, ezúttal Elios-ügyben

Polt Péterék megint gyorsan kiderítették az objektív igazságot, csak nagyon szelektíven tették azt az elvtársaik védelmében.

Orbán a baltás gyilkossal még nem számolt el

Orbán nemcsak politikailag rombolja az Európai Uniót és az orosz érdekek trójai falova a NATO-ban és az EU-ban, hanem diktatúrák által támogatott nemzetközi bűnhálózatnak is része lehet.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBűnszervezet