2024, március29, péntek

Tag: Capitólium

Az alkotmány nem lehet politikai megfontolás tárgya

Érdekes és tanulságos elvi vita alakult ki az amerikai demokraták körében annak kapcsán, hogy egyes államok az amerikai Alkotmány 14. módosításának 3. pontja alapján...

Vádat emeltek Trump ellen összeesküvés és a Capitolium elleni támadás miatt

Trump már ezt megelőzően is példátlan nyomásgyakorlási kampányt folytatott az állami választásokon dolgozók és törvényhozók, az igazságügyi minisztérium tisztviselői és még saját alelnökével szemben is, hogy rávegye őket a 2020-as valódi eredmények megsemmisítésére. A vádirat különleges ereje és újdonsága, hogy Trump támogatói hét kulcsfontosságú államban találkoztak 2020. december 14-én, és hamis bizonyítványokat írtak alá, hamisan kijelentve, hogy Trump megnyerte államukat, és ők a jogos elektorok.

Január 6-i bizottság koronatanúja: Trump is a Capitoliumhoz akart menni, a Secret Service akadályozta meg

Hutchinson a meghallgatáson azt mondta, hogy a Tony nevű titkosszolgálati ügynök elmondta neki, hogy amikor Trump visszaszállt a Szörnyetegnek nevezett elnöki limuzinba, és azt mondták neki, hogy nem csatlakozhat a Capitoliumnál tüntetőkhöz, megpróbálta megragadni a kormányt, és amikor az egyik biztonsági ember elérte, hogy megállítsa, megragadta a férfi torkát. Trump erőszakkal is oda akart menni és a támadás élére akart állni, a Secret Service akadályozta meg ebben erővel. Trump a titkosszolgálattól tudta, hogy a tömegnek fegyverei vannak.

Dermesztő vallomások a Trump január 6-i puccskísérletét vizsgáló bizottságban

A Capitolium elleni támadásban ez a rasszizmus egyértelműen megjelent. Az egyik fekete rendőr elmondta, hogy a támadók "niggerezték", "niggerként" gyalázták, aki "Bidenre szavazott". Az egyik fehér rendőr pedig elmondta, hogy míg a fekete kollégáit mocskolták, támadták és ütlegelték, azt mondták, hogy a saját fegyverével lőjék le őket, a fehér rendőröket testvéreknek, hozzájuk tartozó rendőrnek nevezték, akik az igazi (fehér) Amerikához, így Trumphoz tartoznak, és arra biztatták őket, hogy álljanak át hozzájuk, és forduljanak szembe fekete kollégáikkal.

Bíróság is dönt arról, hogy Trump felelős-e a Capitolium ostromáért

Miután a republikánus párt politikai döntést hozott, amikor a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére felmentette Trumpot másodszor is az impeachment eljárásban, a demokraták az ügyet az...

Tömegesen váltottak pártot a dél-floridai republikánusok a Capitolium megtámadása után

Érdekes adat jelent meg arról, hogy a Capitolium január 6-i megtámadása után szokatlanul sokan változtatták meg Dél-Floridában a párt regisztrációjukat. Négy éve ugyanebben az...

Nincs ellentmondás a „tervezett támadás” és a „felbujtás” között

A Fox News egyes műszoraiban és a trumpista médiában ellentmondást látnak abban, hogy Trump bujtotta fel január 6-i beszédével a tüntetőket, az FBI szerint...

Trump kész lett volna legyilkoltatni a kongresszus tagjait, az Antifának nem volt köze a támadáshoz

A Trump ellen indított második impeachment eljárás képviselőházi vitájában a republikánus párt képviselőházi vezetője, Kevin McCarthy kijelentette, semmi köze nem volt az Antifa nevű...

Pence nem vállalta, hogy orvosi diagnózis nélkül elmebeteggé nyilvánítsa Trumpot

A képviselőház demokrata többsége felszólította Mike Pence alelnököt, hogy Trump azonnali leváltása érdekében léptesse életbe a 25. alkotmánykiegészítés 4. szakaszát, amely Trumpot alkalmatlanná nyilvánítaná...

Honnan tudott Pat Robertson a Capitolium elleni támadásról, ha az ATV-ben előre beszélt róla?

Zavarba ejtő, hogy Pat Robertson amerikai tévéevangélista a 700-as Klub műsorában előre jelezte a január 6-i támadást a Capitolium ellen, mint ami majd megfordítja...

Pence alelnököt akarták felakasztani Trump hívei

Ahogy múlnak a napok, kerülnek elő az eddig nem ismert felvételek, egyre nyilvánvalóbb, hogy a Capitol elleni támadás sokkal nagyobb szabású, jobban szervezett, és...

Bartus László: Vége

Most kapta meg Trump és a trumpizmus a kegyelemdöfést. Hiába veszítette el a választást, hiába kell elhagynia a Fehér Házat, az Amerikára leselkedő veszély...

Orbán hazudik, a baloldal nem támadt a parlamentre, 2006-ban viszont puccskísérlet volt, mint most Amerikában

Orbán a tőle megszokott hazugsággal azt állította a szokásos pénteki rádiós beszédében, hogy a Capitolium megtámadása a baloldal által elkövetett erőszakot idézi, mert emlékszik...

Trump beijedt a felelősségrevonástól és mentené a bőrét

Donald Trump súlyos bűncselekményeket követett el, amikor január 6-án a választási csalásról szóló hazugságokkal feltüzelte, majd a Capitoliumhoz küldte szélsőjobboldali híveit, akiket azért hívott...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékCapitólium