2024, október6, vasárnap

Tag: cinizmus

Orbán cinikus és kegyeletsértő arcátlansága átlépett minden határt

Azt állította, hogy a bicskei pedofilokat ők csukták le, mert az ellenzék 20 évig nem tette meg. Az Orbán Viktorral együtt kampányoló fideszes pedofil, Vásárhelyi János esetében 2011-ben merültek fel először pedofilvádak, amelyeket a Fidesz és az Orbán-kormány eltussolt. Egy gyereknek kellett öngyilkosnak lenni, hogy öt év múlva új vizsgálat induljon. Orbán pedofiljait fideszesek és az Orbán-család céges ügyvédje védte, majd a pedofilügy elítélt társtettesét Orbán köztársasági elnöke, az igazságügyi minisztere, egyházának az elnöke, korábbi volt minisztere, kegyelemben részesítette, miután Orbán felesége a tettes szülőfalujában baráti kapcsolatban állt a pedofíliát eltussoló Kónya anyjának társaságával. Orbán ezek után volt képes azt állítani, hogy nekik kellett börtönbe csukni a pedofilokat, mert az ellenzék ezt 20 évig nem tette meg. A nevetséges az, hogy húsz éve is ő volt a miniszterelnök, de akkor még fel sem merült a pedofília vádja. 2002-ben Orbán még együtt kampányolt a pedofillal. Ha valakinek, neki kellett volna tudnia, mi van a szomszéd faluban.

Magyarország díszpolgára, a silányság szimbóluma

Annak az embernek a cinizmusa ez, aki "Mészáros Lőrincet" csinált belőle. Mert "Mészáros" fogalom lett. A silányság, hamisság, tehetségtelenség, s a korrupció megtestesítője, amivel gúnyt űz a kiválóságból, az érdemből, a szorgalomból és a tehetségből, mindabból, amivel a normális világban érvényesülni lehet: emberi értékekből, igényességből, a színvonalból és az emberi minőségből. Mintha az ördög űzne gúnyt az ember Teremtőjéből. Mészáros Lőrinc a NER jelképe, kifejez mindent erről az ocsmány, alantas, aljas és mocskos rendszerből, amit Orbán létrehozott. Minden benne van, amit erről a rendszerről tudni kell. Benne van, hogy mit gondolnak ők a tudásról, az érdemről, az egyenlőségről, az igazságról és az emberi nemességről, szépségről. A lefogyasztott és elegáns ruhákba öltöztetett senki, a jachttulajdonos, akit kipántlikáztak egy prostituálódott hírességgel is, aki a hab a tortán.

Iványi Gábor egyházát sokkolta Semjén szégyenteljes nyilatkozata

Ezért Semjén nyilatkozata sokkolta Iványi Gábort és egyházát, mert a MET elleni hadjárat mögött Orbán Viktor áll, de a végrehajtója Semjén Zsolt, aki Pilátusként mossa kezeit, úgy állítja be, mintha nem tehetne semmiről, és Iványi Gábor önmaga üldözésének áldozata lenne. Semjén a tettes és a hamis bíró egyszemélyben, csak az áldozat nem ő. A tehetetlenség bénító, amikor valaki ilyen arcátlan és szemét emberrel találkozik, aki belehazudik a világ arcába. Semjén a gyilkosok közönyével tette felelőssé saját áldozatát, és úgy lépett át rajta, mint egy lelőtt házi rénszarvason.

A „kormányinfó” egy rossz szappanopera funkcióját tölti be

Ehelyett várják minden héten, mint a messiást, ezt a nevetséges és minősíthetelen cirkuszt, Gulyás színjátékát, önmutogató végtelenül gyenge szellemeskedését, arcátlan mellébeszélését, undorító, gátlástalan és pofátlan hazudozását. Ahogy a parlamenti álellenzéknek ki kellene vonulnia a diktatúra álparlamentjéből, úgy az álellenzéki álsajtónak is ki kellene vonulnia a kormányinfó néven nevezett idióta színjátékból, amivel cinikusan gúnyt űznek a sajtóból, a tájékoztatásból, az országból és az ország népéből.

Az amerikai nagykövet úgy beolvasott Orbánnak a cinikus békeszólamok hazugsága miatt, mint még senki

"Cinikus dolog tűzszünetet követelni, amikor nem az Önök országa az, amelynek közel 20 százalékát egy idegen megszálló hadsereg foglalta el.  És nem hitelt érdemlő azt sugallni, hogy amennyiben tűzszünet lenne, Vlagyimir Putyin jóhiszeműen tárgyalóasztalhoz ülne, és beleegyezne, hogy visszavonja csapatait ahelyett, hogy egyszerűen újra felfegyverkezne és támadna.  Az Egyesült Államok igazságos és tartós békét akar.  És pontosan ezért állunk vállvetve az áldozatok mellett, Ukrajna mellett. "

Gulyás gúnyolódása és cinizmusa a diktátúrák elszállásának jele, aminek mindig rossz vége lett

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget evzető miniszter jól tudja, hogy október 23-án nem a rezsim mellett, hanem ellene tüntettek Budapesten, méghozzá nagyon sokan és nagyon mély...

A Fidesz feltétele: a Néppártnak fasizálódnia kell, hogy maradjanak

Az arcátlanság és az arrogancia a szélsőjobboldali fasiszták jól ismert tulajdonsága, de cinizmussal keverve Hitler és Goebbels óta nem látott Európa olyan minősíthetetlen társaságot,...

Kevesebb stadiont, több orvost!

Tele vagyunk stadionokkal. Aztán hányan mennek ki egy meccsre? Úgy kétszázan? Ennél gyakran többen vannak még egy temetésen is!

Jól állunk, magyar pénzből újítottak fel olasz templomokat

A gavallér, jómódú Magyarország - mivel itthon már minden teljesen rendben működik -, mellényzsebből támogatja az itt-ott elakadó többi államot. Megteheti, erős és büszke, ennyire jól teljesít.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékCinizmus