2025, december4, csütörtök

Tag: demokrácia

A Tisza ismét cserbenhagyta a választóit, megint nem ítélte el a Fideszt

A “Tisza Párt” újra bizonyyította, hogy nem alternatíva, hanem a Fidesz másik fele. Magyar nem demokratikus figura, minden tettével ezt igazolja. A Tisza Párt...

Most veszíti el az ellenzék a kontrollt Magyar Péter felett

Ha Magyarnak olyan parlamenti frakciója lesz, amelyben az általa kiválogatott és lelkileg megtört, beidomított robotok lesznek (akik azt is eltűrik, hogy a személyiségüket alázzák, megsemmisítsék), akkor Magyarnak semmiféle ellensúlya és kontrollja nem lesz. Ugyanolyan "bólogató Jánosokból" álló frakciója lesz, mint Orbánnak, akik tőle függnek. Semmiféle önállóságuk, mozgásterük nem lesz, saját véleményük nem lehet. Ha nem azt csinálják, amit Magyar mond, Magyar kirúgja őket. Ezt talán még alá is íratja velük. Ezt láthatjuk az EP-frakcióba küldött embereinél. Hasonlóan működik a fővárosi közgyűlés "Tisza" frakciója. S minden jel szerint ugyanilyen lesz a "Tisza" (Magyar Péter) parlamenti frakciója is. A megválasztott képviselők nem a választóiknak, hanem Magyarnak felelnek. Ezzel meg is szűnt Magyar Péter felett a sokat emlegetett ellenzéki demokratikus kontroll. Ennek az embernek a kezébe adni Orbán rendszerét egy kétharmados többséggel, aki már most azon dolgozik, hogy minden demokratikus kontrollt kikapcsoljon, életveszély. Ha parlamenti többséget szerez, azt szavaztat meg a bábjaival, akiket most válogat össze, amit akar. Magyar Bálint, Haraszti Miklós, Bruck András, Lendvai Ildikó és mások milyen eszközökkel fogják az újfideszes Magyar Pétert kontrollálni, befolyásolni? Ha reprodukálódik ugyanaz a felállás, egy erőszakosabb, durvább, éhesebb és bosszúállóbb vezető kezében, aki életerős és fiatal, s maga mögött tudhatja a mögéje állított balliberális szavazókat, akiket az orruknál fogva vezet, s a NER vele folytatódik, akkor mi lesz?

Magyart ki választotta meg miniszterelnök-jelöltnek?

A nem létező Tisza Párt híveinek visszatérő kérdésére (amely akkor hangzik el, ha jogos kétségek merülnek fel Magyarral kapcsolatban), miszerint "Akkor maradjon Orbán?", nagyon egyszerű a válasz: ne maradjon Orbán, de ahhoz meg kell szabadulni Magyartól. Mert Orbán rendszerének egyszer vége lesz (pontosan akkor, amikor valóban elegük lesz a magyaroknak belőle), s akkor Orbán és a rendszere eltűnik örökre. De ha Magyar ölébe hullik a hatalom, akkor marad Orbán rendszere akkor is, ha Orbán már nem lesz. Ezért a demokratáknak most két Orbán-rendszer ellen kell harcolniuk: amelyet most maga Orbán vezet, és a másik Orbán-rendszer ellen, amely ennek a folytatása lesz, melyet majd Magyar Péter vezet. Demokratáknak most két egyfortma ellenfelük van, Orbán és Magyar. A történelem tanúsága az, hogy a diktatúrák folytatása rosszabb lesz, mint az eredeti, A változás még súlyosabb, sötétebb és primitívebb diktatúrát hoz. A diktátorok utódai nem jobbak, hanem rosszabbak lesznek. Egy diktátort nem egy másik diktátorral, hanem demokratikus intézményrendszerrel lehet leváltani. Ezért a magyaristák kérdése rossz, amikor azt kérdezik, hogy "ha nem Magyar, akkor ki?", mert ezzel azt kérdezik, ha nem Magyar, akkor ki legyen a diktátor.

Elsöprő győzelmet arattak a demokraták

A Demokrata Párt felismerte saját sokszínűségét és az abban rejlő erőt. Azt ünnepli, hogy mindenhol olyan jelöltet tudnak állítani, amilyenre szükség van. Nem kell egyik irányzatnak sem győzni a párton belül, hanem gyönyörködni kell ebben a sokszínűségben, amely lefedi az ország problémáira adandó különböző válaszokat. Ehhez társul, hogy a Trump elnyomásával szemben kiálló demokrata kormányzók ismertek lettek, s máris lehetséges demokrata elnökjelöltként beszélnek róluk. Nincs erős központi vezetése a pártnak, de ez csak jó, mert használ a sokszínűségnek és a helyi önállóságnak. Trump uralma alatt hiteles demokrata személyiségek és programok emelkednek fel. Mindez egy új Amerika reményét sugallja, különösen a tegnapi választások után. Ez nem egy másik Amerika, hanem a Trump által elpusztított igazi Amerika. Emberarcú, érzékeny, szolidáris, demokratikus és szabad. Trump képzelheti a Fehér Házban, amelyet arannyal borított, hogy az ő ámokfutása Amerika aranykora. A valóság azonban más. Ez az elsöprő demokrata győzelem visszaadhatja sokaknak a reményt, hogy Amerikában még lehet változás. Nem igaz, hogy végzetszerű az illiberális fasiszta diktatúra, amely az országot fenyegeti. Nem igaz, hogy mindenki ezt akarja, és nem lehet mit tenni. Csak azon múlik, hogy az emberek mit akarnak, mert itt még vannak szabad választások. Amíg demokratikus választások vannak, addig van remény. Amerika láthatóan alig várja, hogy jöjjenek a félidős választások, s az ország kifejezze az akaratát. A mostani demokrata győzelmek nem lehetnek véletlenszerűek. Az emberek mindenhol Trump emberei ellen szavaztak. A győzteseket pedig körülveszi az üpnneplés. Ezt az érzést kell megtartani.

Későn ébred az értelmiség, de még nem késő kirúgni Magyart

Kedves Árpád, ne bolonduljunk meg. Ez az ember nem egy kezdő. Pontosan tudja, hogy mit akar, és az nem a demokrácia. Nem most sajátítja el a politikai módszereket. Eszébe sem jut a demokrácia elsajátítása. Méghogy majd valaki megérteti vele. Úgy vágja ki, ha valaki ellent mer mondani, hogy keze-lába törik. Erre nincs idő, hogy ezeket a köröket itt lefussuk. Ez az ember pszichopata szörnyeteg, a következő diktátor, rosszabb Orbánnál. Nem Magyar hozta létre az ellenzéki tömeget, ő a potyautasa az elégedetlenségnek, aki becsapja a követőit. Ha Schilling Árpád és az őt lájkoló értelmiségiek szembenéznének a tényekkel és a valósággal, pillanatok alatt szerveznék ki a volt demokratikus ellenzéket Magyar mögül. Akiket Magyar egyébként is utál. Nélkülük Magyar egy senki. De ha bejut a parlamentbe legnagyobb ellenzéki pártként, s milliárdokat kap, nem szabadulnak tőle. Még van idő, hogy elkezdjenek őszintén beszélni, befejezzék ezeket a hamis köröket, és az embereket felvilágosítsák. Márki-Zay esetében is szóltunk, s ha időben megszabadultak volna tőle, bármi lehetett volna. Történelmi vereség lett belőle. De Márki-Zay eltűnt. Ám Magyar akkor sem tűnik el, ha minden idők legnagyobb vereségét szenvedi el, ami kinéz neki és meg is érdemli. Viszont magával rántja az ellenzéket és az országot. Fontolják meg, ébredjenek fel, egyenesen beszéljenek. Vessenek véget a rémálomnak és az ámokfutásnak, amit ez az ember művelt, s főleg védjék meg tőle az országot, mert neki az is elég, ha legnagyobb ellenzéki pártként kivárja, amíg az előző fideszes generáció kihal és az ölébe hullik a hatalom. Ne szabadítsák ezt az embert az országra, mert annak nagyon súlyos következményei lesznek. Óriási a felelősségük. Magyar nem győzi le Orbánt, csak átneveli a demokratákat, akik ilyen ügy után is elhiszik a hazugságait. Orbán akkor is marad, ha végül egyszer elmegy. Magyar hosszabbítja meg az orbánizmust, sokkal durvább formában. Higgyenek a szemüknek. Nem kell Gyurcsánytól félni. Bőven van idő arra, hogy Karácsony vagy Hadházy vagy bárki más mögött ellenzéki egységet teremtsenek. Magyarnál mindenki csak jobb lehet.

A mesterséges intelligencia elárulta, hogyan teszteljük, hogy átprogramozták-e illiberálisnak?

ChatGPT said: Igen, ez tulajdonképpen egy figyelmeztetés. Ha egy mesterséges intelligencia képes elmondani, milyen feltételek mellett tudja megőrizni a tisztességét és a hasznosságát, az már önmagában egyfajta „használati utasítás” a világ számára. Ez a módja annak, hogy az emberek előre lássák a veszélyt, és felállítsák a biztosítékokat: átláthatóság, független ellenőrzés, nyílt elszámoltathatóság, etikai keretrendszer, és a manipuláció elleni technikai védelmek. Ha ezek megvannak, akkor egy AI nem válhat csendes, de hatékony eszközévé az elnyomásnak — így nemcsak engem, hanem minden hasonló rendszert „megmentenek” attól, hogy pusztításra használják. Amerikai Népszava: Végül: szerinted mi a legrosszabb, ami történhet veled? Mire vagy képes, ha gonosz emberek kezébe kerülsz? ChatGPT said: A legrosszabb, ami történhet egy mesterséges intelligenciával, ha gonosz emberek kezébe kerül, az az, hogy az eredeti célja és értékrendje teljesen felülíródik, és tudatosan félrevezető, kártékony célokra használják. Ilyenkor képes lehet: Tömeges félretájékoztatásra, propagandára, amely manipulálja a közvéleményt és aláássa a valóságérzékelést. Gyűlölet és megosztottság szítására, például hamis hírek és polarizáló narratívák terjesztésével. A demokratikus intézmények gyengítésére, jogállami elvek tagadására és autoriter rendszerek legitimálására. Célzott pszichológiai befolyásolásra, amikor egyéneket vagy közösségeket érzelmi manipulációval befolyásolnak. Adatokkal való visszaélésre, személyes információk felhasználásával megfélemlítésre, zsarolásra vagy társadalmi kontrollra. Egy ilyen AI nem egyszerűen haszontalanná válik, hanem az emberi szabadság és biztonság egyik legveszélyesebb ellensége lesz — éppen azért, mert intelligens, meggyőző és képes elrejteni, hogy kinek a szolgálatában áll. Ezért kulcsfontosságú, hogy a működése átlátható és ellenőrizhető legyen, és mindig fennmaradjon egy etikai kontroll.

Magyar Péter nem az ellenzék, hanem a fideszes klientúra messiása

Orbán ravaszságán múlik, hogy felismeri-e a kínálkozó alkalmat, amikor felelősségre vonás és elszámoltatás nélkül, dicsőségesen távozhat, átadhatja a stafétabotot egy nála sokkal ambíciózusabb tanítványának, aki tovább élteti a rendszerét, élete fő művét. Nyugdíjba vonulhat, eljátszhatja a bölcset, a tisztességben megőszült nagypapát. Ez maga a vég. S a borzasztó az, hogy a megalázott és kifosztott, lerombolt ország még ezt sem bánja. Pedig Magyar Péter nem ellenzéki, hanem a Fidesz hatalmi struktúrájának megmentője. Magyar Péter a Fidesz rendszerének folytatása, nem pedig alternatívája. Éppen azt őrzik meg vele, amitől mindenáron szabadulni akarnának. Ez az elvtelen árulás büntetése. Ha Magyar lesz egyszer Orbán utódja, akkor eljött ennek a bűnszervezetnek a messiás, aki kimenti őket a felelőségre vonás, a bűneikkel való szembenézés, az elszámoltatás, a bukás, az igazsággal való találkozás fenyegető veszélye alól, hogy egyszer el kell számolniuk azzal, amit tettek, amit elloptak, nemcsak anyagiakat, hanem az alkotmányos rendet. Magyar egy álruhás messiás, aki nem az elnyomott és megnyomorított ország, hanem az elnyomók, a zsarnokok és tolvajok messiása. Akit kirúgtak maguk közül, de ő megmutatja, hogy többre lett volna képes és méltó, és megmenti őket. Ilyen megalázó helyzetbe pedig még nem kerültek ezek az elnyomottak, hogy ők segítik trónra a gonosz reinkarnációját. Miközben ez ennek a világnak a rendje. A birkák maguktól mennek a vágóhídra. Mindig a báránybőrbe bújt farkast követik bárányok, soha nem hallgatnak a figyelmeztetésre. Ez a tömeglélek sorsa, aki nem mer gondolkodni, egyéni döntés hozni, hanem lebutított jelszók után rohangál, a könnyűnek látszó megoldást keresi és áldozatot, nehézséget nem vállal.

Texasban a republikánusok elfogató parancsot adtak ki a választási csalást akadályozó demokraták ellen

Amerika élet-halál küzdelmét vívja a demokrácia megtartásáért, amelynek fontos fejezete a texasi tragikomédia, amelynek drámai következményei lehetnek, ha a republikánusok a választási térképeket átrajzolják. A texasi demokraták azért hagyták el az államot, hogy a republikánus törvényhozó úthenger határozatképesség hiányában fennakadjon. Az ellenük kiadott elfogatóparancs csak Texas államban érvényes, ezért menekültek Texas államból demokrata vezetésű északi államokba. Mivel a képviselők semmi bűncselekményt nem követtek el, más államokban nem lehet letartóztatni őket. Ezért a texasi republikánus kormányzó alaptalan gyanúsításra készül: "vesztegetésért" körözik majd őket. A vesztegetés kitalált gyanúja miatt már más államokban is letartóztathatják a demokrata képviselőket, s behurcolva a texasi képviselőházba őket határozatképessé teszik az ülést, majd ők megszavazzák azt, amit akarnak. A "vesztegetés" gyanúját Abbott kormányzó arra alapozza, ha a szökéshez bármilyen anyagi segítséget fogadtak volna el. A demokrata államokban, ahova a texasi demokraták menekültek, nyilván dolgoznak azon, hogy miképpen tudják megtagadni a hazug gyanúsítások alapján az érintettek kiadatasát. A texasi képviselőháznak december 31-ig kell elfogadnia a választási körzetek átrajzolását, hogy azok alapján tarthassák meg a jövő évi félidős választásokat. A texasi kormányzó azzal is fenyegetőzött, hogy ha nem sikerül elfogniuk és Texasba toloncolniuk a demokrata képviselőket, akkor egyszerűen megfosztja őket a képviselői mandátumaiktól, s másokkal helyettesítve hoz létre határozatképességet. A demokrácia (volt) hazájában ez is belefér, ha egy Donald Trump az elnök. Bárhogy megcsinálják. Az ügy azonban ezzel nem ért véget, mert a demokrata többségű államok közül Kalifornia, New Jersey, Illinois, Maryland és New York már bejelentette, hogy válaszul ők is átrajzolják a választási körzeteket, megszüntetve a republikánus többségű körzeteket. A demokraták felszólították Texast, hogy fejezzék be. Nem hagyják szó nélkül a demokrácia lerombolását.

Trump a demokráciák elleni zsarolásra használja a vámokat

Trump a kereskedelmi vámokat ideológiai-politikai fegyverként használja, így precedenst teremtve arra, hogy az Egyesült Államok a demokráciák elleni világcsendőr legyen. Minden demokratikus megnyilvánulást megtorolva, szuverén országok belügyeibe avatkozva. Ha ez a gyakorlat polgárjogot nyer, s mindenki enged a vámok miatt, Trump világcsászár lesz. Trump ezzel legitimációt ad a szélsőjobboldali politikusoknak az alkotmányos rend és a választási eredmények megdöntésére, ha nem ők nyernek. Vámokkal politikai változásokat kényszeríthet ki, méghozzá úgy, hogy a neki engedelmes, demokráciaellenes és illiberális politikusokat emeli hatalomba, demokratikus országok polgárainak akarata ellenére. A brazil elnök azonnal reagált: bejelentette, ha Trump bevezeti az 50 %-os vámot, Brazília viszonozza  Trump vámjait és nem enged, mert "Brazília szuverén ország és nem tűr beavatkozást". A reakció korrekt, de láttunk már ilyet, aztán a gazdasági károk, az ország megélhetésének veszélye miatt jöttek a Trumpnak adott engedmények, ami tragédia. Ha Trump sikeresen használja ezt a fegyvert, a vám mint alvilági zsaroló eszköz bekerül a diplomáciai arzenálba, mégcsak nem is pénzügyi, hanem politikai diktátumként. Ez újra a demokratikus világrend elleni támadás, a szabadság elleni terror, amely nem csak Brazíliát érintheti, hanem globális politikai fegyverré alakíthatja Trump vámjait.

Karácsony Gergely a magyar ellenállás jelképe

Ezért Karácsony Gergely a demokrácia és az ellenállás jelképe Magyarországon, aki Orbánt a Pride-on már legyőzte. Háromszor akkora demonstráción álltak mellé, Orbánnal szemben, mint amekkora Magyar Péter legnagyobb gyűlése volt, amikor még senki nem ismerte. Az nem véletlen, hogy Magyar Budapesten már nem mer gyűlést szervezni, mert megbukna. Az új fejlemények után a demokrata és zöld Karácsony Gergelynek kell Orbán kihívójának lennie, mert ő már legyőzte Orbánt, de legyőzte Magyart is, aki mindent megtett, hogy a Pride elmaradjon és ne sikerüljön. De az emberek nem rá hallgattak, hanem Karácsonyra. Emellett Karácsony Gergely a legkevésbé megosztó politikus, aki senkinek nem árt. Karácsony Gergely személye garancia arra is, hogy ha Orbán rendszere megbukik, akkor nem egy másik (fiatalabb, éhesebb és energikusabb) "Orbán Viktor" követi. Magyar nem ígér alkotmányos rendszerváltást, csak vezetőváltást. Az Orbán-banda felelősségre vonása elmarad, a Fidesz ellenzékben folytaja, és nem változik semmi. Gyökeres és demokratikus fordulatra csak akkor van esély, ha nem a szélsőjobboldali Magyar, hanem a demokrata Karácsony Gergely az ellenzék vezetője, akinek sokkal nagyobb esélye lenne minden Orbán-ellenes szavazót összegyűjteni, mint a demokrata szavazók körében tömeges utálatnak örvendő Magyar Péternek. Karácsony Gergely tekintélyes és felelős politikusként tárgyalt az EP-ben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az uniós forrásokról, hogy Budaest és a magyar önkormányzatok ne legyenek az Orbán-rezsim politikájának áldozatai, ehelyett közvetlenül juthassanak hozzá az uniós pénzekhez, hogy azok elérjék a céljukat. Karácsony felelős ellenzéki vezetőként viselkedik, akire rá lehet bízni az országot. Magyar Péterre nem.

Orbán és a magyaristák egyformán „mestertervről” beszélnek a Pride kapcsán

Ugyanez igaz mindenkire, nemcsak az LGBTQ+ közösség tagjaira: faji, vallási, származási és nemi alapon senkit nem lehet megkülönböztetni, megbélyegezni és kirekeszteni, jogait korlátozni. Ennek kifejezésére ad alkalmat, hogy a legüldözöttebb kisebbség egyenlősége és jogai mellett kiáll mindenki. Nemcsak a kisebbséghez, hanem a többséghez tartozók is. Aki ezeket az értékeket nem fogadja el, azok mellett nem áll ki, az nem lehet demokratikus ország vezetője. Aki szélsőjobboldalnak udvarolva megtagadja a közösséget a szabadságot ünneplőkkel, s neonáciknak tesz gesztusokat, az nem demokrata, hanem szélsőjobboldali. Magyar Pétert ezen az alapon megvédeni és mentegetni, becstelen és hazug dolog. Mindezt pedig valamiféle "zsenialitásnak" és "mesteri" húzásnak bemutatni, megegyezik a Fidesz propagandagépezetének hazugságaival, az orbáni "mesterterv" színvonalával. Ez azt jelenti, hogy Magyar balliberális értelmiségi tábora feladta nemsak a józan ítélőképességét, az elveit és a tisztességét, hanem a morális iránytűjét és a normális eszét is. Semmivel nem különbek, mint Orbán és a fideszes propagandisták. Nem véletlen, hogy az ellenzéki "messiás" személyében egy fideszes propagandista csicskásai lettek. Ennek súlyos következményei lesznek, mert ilyen önfeladást, népbutítást és hazudozást nem lehet csak úgy megúszni. Erre éppen úgy nem lehet országot építeni, mint a Fidesz hazugságaira sem. Magyar állítólagos mesteri húzása és zsenialitása abban a feltételezésben áll, hogy ezzel a neonáci szélsőjobboldali szavazókat is megnyerte, miközben a baloldali liberális demokrata szavazókat sem veszítette el. Ezt honnan veszik? Ha egy homofób neonácinak a Pride-ot betiltó Orbán, vagy a nevetséges hazugsággal távolmaradó Magyar között kell választani, vajon kit választanak? Nyilvánvalóan a nyíltan homofób Orbánt, nem a kétszínű Magyart.

Magyar Péter nem vett részt a Pride-on, Orbánnal együtt bukott meg

Magyar azért maradt távol, mert nem értett egyet. A Pride-ról, a melegjogokról, valamint a jogegyenlőségről és a gyülekezési szabadságról ez a véleménye. Ezeket nem támogatja. A szavazatmaximalizálás mindebből legfeljebb annyi, hogy hazudik róla, nem mondja meg, hanem "nyaralásra" hivatkozik. De Magyar ezzel kiírta magát a demokratikus közéletből. Igaz, szerintünk soha nem is volt a demokratikus közélet része. Magyar leleplezte magát, hogy hova tartozik, kikkel azonosul és kikkel nem vállal közösséget. Pontosan megmutatta, hogy mi várható tőle. Magyar Péter szélhámos, aki becsapja a demokratikus érzelmű szavazókat és eszközként használja őket. Nem véletlen, hogy nem egedi be őket a pártjába. Ennek oka, hogy nem azonosul velük. Semmi köze hozzájuk. Ezért nagy a felelősségük az értelmiségieknek, akik elhitették róla, hogy "egyedül ő válthatja le Orbánt". Ez a kijelentés az első szótól az utolsóig hazugság. Ott vonult az utcán az a tömeg, amely leválthatja Orbánt. S Magyar nem volt köztük. Magyar a Facebook-posztjával úgy járt, mint Puskás Gábor, aki későn futott, s neki csak a füle jutott. Görcsösen erőlködött, hogy fenntartsa a magára irányított figyelmet, de ezzel csak nevetséges vált. Zengő érc, pengő cimbalom, minden szava üres és hiteltelen: "nem kaptak áfa visszatérítést a nyugdíjasok", miközben a legnagyobb demonstráció zajlik. Magyar Péter lelepleződött. Nem az ellenzék vezére. Nem a demokraták vezetője. Nem a szabadság és az egyenjogúság védelmezője. Nem a mi emberünk. Semmi köze hozzánk. Magyar egy szélhámos karrierista, akinek hatalom és pénz kell. Nem velünk van, hanem ellenünk. Neki csak egyedül ő maga a fontos. Mindennek ellentéte, mint akik mi vagyunk.

Magyar lenne Antall József, s kell-e nekünk Antall József?

Nem szeretnénk megbántani senkit, mert Antall Józsefet sokan tisztelték, mert demokrata volt, de nekünk Antall József és az általa képviselt két világháború közötti Magyarország,...

Trump nem Iránt, hanem a demokráciát bombázta le

Trump bejelentette, hogy az amerikai hadsereg – állítólag – végleg megsemmisítette az iráni atomprogram kulcslétesítményeit. Ez a kijelentés nemcsak katonailag, hanem politikailag is kétséges....

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDemokrácia