2025, július19, szombat
KezdőlapBelföldMagyar lenne Antall József, s kell-e nekünk Antall József?

Magyar lenne Antall József, s kell-e nekünk Antall József?

-

Nem szeretnénk megbántani senkit, mert Antall Józsefet sokan tisztelték, mert demokrata volt, de nekünk Antall József és az általa képviselt két világháború közötti Magyarország, a „keresztény-nemzeti” ideológia mindig is az ellenségünk volt, s meggyőződésünk szerint ez az ideológia nem vezethet máshova, mint ahova Horthy és az MDF csurkizmusa is jutott.

Ennek oka az, hogy a „keresztény-nemzeti” identitás valódi jelentése az volt, hogy nem zsidó. Ebből az ideológiából mindig antiszemitizmus lesz, ha következetesen végigviszik. Ebből következik az ideológiai állam, ahogy az alaptörvény is egy illiberális államot alapított meg, amikor a „keresztény” gyökerekre hivatkozott. De a lényege antiszemitizmus.

Ez még akkor is igaz, ha Antall politikai felfogásától és személyes ízlésétől ez távol állt. Az viszont már kifejezetten sértő Antall Józsefre nézve, hogy Magyar Péter igyekszik Antallhoz hasonlítani (s Antall örökösének mutatni) önmagát. Antall József a szó nemes értelmében is úriember volt, az úri Magyarország tisztelője, Magyarra pedig közönségesség mintája.

A 444.hu Orbánt és Magyart úgy különbözteti meg, hogy Magyarnak Antall, Orbánnak Csurka”. De Magyar nem Antall, másrészt jobboldali fordulata után Orbán Viktor is Antallt tekintette az elődjének, saját rendszerét pedig Antall politikai öröksége folytatásának. Ez még 2018-ban is így volt, amikor Antall halálának 25. évfordulóján beszédet mondott.

Orbán akkor lett nyíltan Csurka szellemi örököse, amikor következetesen végigment a „keresztény-nemzeti” ideológia logikáján, amely elkerülhetetlenül Csurkához vezet. De Orbán nem Csurkával kezdte, hanem Antallal. Volt is vita azon, hogy kié az ún. „antalli örökség”, s Orbán és a Fidesz magának követelte azt. Mi nem harcolnánk érte…

Mégpedig azért nem, mert ha nagyon leegyszerűsítjük, Orbán idézett beszéde tükrözi, mit gondolnak ők az „antalli örökségről”, függetlenül attól, hogy Antall egyetértene-e velük. A beszéd kulcsmondata, a fideszes „antalli örökség” kiindulópontja az, hogy „1990-ben nem sikerült szakítani a kommunizmussal”.

Az ideológia lényege az, hogy az 1990 utáni parlamenti demokráciát és a világnézetileg semleges jogállamot a kommunizmussal azonosítják. A liberális demokraták kommunisták, a demokrácia a kommunizmus folytatása, „lecserélve az egypártrendszer díszleteit”, ahogy Orbán mondja, „afféle Coca-Cola lightként”.

Orbán ezt annak tulajdonítja, hogy Antallnak nem volt kétharmada, nem tudta eltörölni a demokratikus Alkotmányt (amit tévesen azonosítanak a rendszerváltás előtti alkotmánnyal, mert teljesen átalakították jogállami normák szerint), amit már neki kellett megtennie, az antalli örökség és az antalli mű folytatásaként és bevégzéseként.

Ennek lényege, hogy a kirekesztő, antidemokratikus „keresztény-nemzeti” állam az egyedül autentikus „magyar” államforma, amely felszámolja a világnézetileg semleges jogállamot, azt a kommunizmussal azonosítva. A nemzeti identitást az ideológikus keresztényfasiszta állam fejezi ki, ahhoz kapcsolja. Míg a liberális demokrácia nemzetellenes és kommunista.

Orbán értelmezésében ez az „antalli örökség”. Csurka ezt a logikát vitte tovább azzal, hogy a kommunizmus és a liberalizmus közös nevezőjét, a Mein Kampf szellemiségével egyezőn, a zsidósággal azonosítja. Apák és fiúk, kommunisták és liberálisok, a zsidóság taktikájának megjelenési formái. Céljuk a keresztény és nemzeti identitás eltörlése.

Ez ettől kezdve nácizmus. A kérdés az, hogy ennek az ideológiának logikája mentén, ki, hol áll meg. Mi gyökerestül utasítjuk el ezt az ideológiát és hamis nemzeti identitást, mert a lényegét tekintve és alapvetően kirekesztő, antidemokratikus, antiszemita, az ideológiai államhoz vezető hamis és hazug világnézet. Se nem keresztény, se nem nemzeti.

Csurka ezt az ideológiát fordította le a cselekvés nyelvére, ebből alakult ki a kilencvenes években a kultúrharc, amely a médiaháborúval kezdődött. Orbán az illiberális és fasiszta államával ezt folytatta: a kétharmaddal visszaélve, antidemokratikus alaptörvénnyel és az alig burkoltan antiszemita kultúrharc kiterjesztésével.

Magyar Péter ennek az ideológiának a szerelmese, ezen az ideológián nőtt fel, s Orbánhoz hasonlóan a demokratikus jogállamot kozmetikázott kommunizmussal azonosítja, minden szélsőjobboldali fasisztához hasonlóan. Ezért gyűlöli a rendszerváltás baloldali és liberális pártjait, ezért akarja megsemmisíteni őket, nem azért, mert „óellenzékiek”, nem váltották le Orbánt. Ez mellébeszélés.

Ez az oka annak, hogy Magyar igyekszik átnevelni, átprogramozni a „tiszás” ellenzékieket, akik annak reményében, hogy Magyar leváltja Orbánt, kompromisszumokat kötnek vele, s azzal mentegetik a lelkiismeretüket, hogy ez csupán „taktika és szavazatmaximalizálás”. De szó nincs erről. Magyar ugyanennek az ideológiának az örököse.

Nem szeretnénk az Antall Józsefről szóló vitákba bocsátkozni, hogy ő mennyire azonosulna Orbán rendszerével, vélhetően semennyire. De a keresztény-nemzeti ideológia, s az, amit az „antalli örökségnek” neveznek, összemosva már a csurkizmussal is, alapvetően az, ami ellen a rendszerváltás óta a demokraták (és nem kommunisták!) harcolnak.

Ez azt jelenti, hogy miközben megállapítjuk, hogy Magyar még csak nem is Antall, mert sem emberileg, sem kvalitásaiban, sem politikai értelemben a nyomába sem léphet, a neki tulajdonított „antalli örökség” tekintetében (amelybe már integrálódott a csurkizmus) Magyar az országra leselkedő újabb veszély.

Magyar ugyanabba a folyóba lép bele, amelybe Orbán, vagy ki sem lépett belőle, ha már beleszületett, illetve gyerekkorától kezdve ebben szocializálódott. A kérdés nem úgy szól liberális demokraták számára, hogy Antall vagy Csurka, hanem egyik sem. Magyar nem is Antall, sokkal inkább Csurka, de sem Csurka, sem Antall nem kell.

Szabad Magyarország kell. A „szabadság napján” éppen a keresztény-nemzeti hagyományt éltetni nem csupán tapintatlanság, szellemi vakság, hanem durva provokáció és bántalmazás.

Amikor Magyar látványos gesztusokat tesz, Somlóvásárhelyen emlékezik Antall József 34 évvel ezelőtt elmondott beszédére, egyértelműsíti, hogy ideológiailag nem semleges. Nem igaz, hogy „se nem jobb, se nem bal, csak magyar”. Ez inkább azt jelenti, hogy „nem bal, hanem jobb, és csak ez a magyar”. Ez az ideológia erről szól. Magyarnak ez az ideája.

Öngyilkosságot követnek el azok, akik végigharcolták a kilencvenes éveket a jogállamért, a sajtószabadságért, az emberi jogokért, a liberális demokráciáért, és most a kultúrharc egy szellemi örökösének támogatói lettek. Odadobnak neki mindent, elárulnak mindent, amiért egy fél életen át harcoltak. Tévednek, ha azt hiszik, hogy Magyar csupán egy eszköz.

Magyart nem fogják tudni megállítani. Immár a Magyar által gyűlölt baloldal és liberális demokraták szavazataival akarnak hatalomra juttatni egy csurkistát, azt remélve, hogy utána megszabadulnak tőle. Magyar támogatása olyan szintű azonosulást és elvtelenséget tett szükségessé (amire bátorították a követőit), hogy a keresztényfasizmusba is követik.

Magyarnak nincsenek olyan értékei és tulajdonságai, amelyek veszteséget jelentenének. A populizmus, a propagandához való érzéke nem az, hanem ellenkezőleg. Orbán ellentábora nem miatta alakult ki, nagysága nélküle sem változik, ő ezt csak megosztja. Márki-Zay-hoz hasonlóan, még időben szólunk: meg kell szabadulni tőle. Minél előbb, amíg nem késő.

Ha „akárki” megfelel, akiről el lehet hitetni bármit, akkor kell találni egy demokratát, aki lehet mérsékelt, a bizonytalanoknak és a „csalódott fideszeseknek” is megfelelő, s Magyar Pétertől meg kell szabadulni. Az országot káoszba, tragédiába vinné, kormányozni nem tud, de ahhoz lenne tehetsége, hogy a hatalmat megtartsa és a NER-t folytassa.

Tévedés azt hinni, hogy csak rövid időre. Hosszú ideig. Orbánt pedig nem elküldi, hanem itt tartja. A keresztényfasizmus szellemével együtt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések