2024, október15, kedd

Tag: demokratikus ellenzék

Orbánt így sem tudták választáson legyőzni, Magyar az ellenzéket szakította ketté

A nagyotmondásáról híres Magyar Péter "az orbáni hatalomgyár Waterloo"-járól beszélt, de Napóleon Waterloo-nál veszített, Orbán viszont nyert. Méghozzá épp 44 százalékkal, amely azonos azzal a támogatottsággal, amelyet a kegyelmi ügy után a Fidesznek mértek. Magyar ebből semmit nem vett el Orbántól. Az ideológia, ami messiássá tette, most sem működik. A demokratikus ellenzék nyelvén megtanult Magyar kezdeti őszinte megnyilvánulásai után leplezte valódi énjét, fideszes ideológiáját. Csak azt mondta, ami mindenkinek tetszik, hogy maximalizálja a támogatottságát. Az európai parlamenti választásra pedig az egyszemélyes pártja elérte csúcspontját. Orbánnal szemben mégis alulmaradt. Ez a valós eredmény. Méghozzá úgy, hogy Orbán kegyelmi ügy utáni, stabilizálódott táborát meg sem érintette, a NER utáni demokratikus változás lehetőségét viszont felszámolta. Magyar Péter és a pártja (ha egyáltalán beszélhetünk pártról), ugyanis nem demokratikus. Magyar nem demokrata, aminek számos jelét adta, ahogy a tagság nélküli "Tisza Párt" is ezt bizonyítja.

TGM bojkottfelhívása a demokratikus ellenzék ítélete Németh Sándor fölött

Tamás Gáspár Miklós a magyar közélet mértékadó személyisége, szavának súlya van. Ha TGM bojkottra hív fel minden értelmiségit, művészt, szakembert, az ellenzéki pártokat és...

Bartus László: Demszky dicsérete

Felszínre kellene hozni ezt a tudást, ezt a mentalitást, ami a magyar karakternek mindig része volt, a magyarság legjobbjai mindig ilyenek voltak, és most nem látszik belőle egy sem. Fel kellene fedezni a köztünk élő demokratákat, a karaktergyilkolt SZDSZ-t. Orbán attól kezdve nem aludna.

A magyar értelmiség sír a legszebben a világon

A társadalom látja, hogy a demokratikus ellenzéknek nem csak ereje, de világos és koherens programja és erkölcsi tartása sincs a rendszerváltáshoz.

Bayer Zsolt Molotov-koktélról álmodik

Jobb félni, mint megijedni. Ennél már csak félelmet kelteni jobb. A polgárokat ijesztgetni az igazi igazi. A legjobb azonban pánikhangulatot létrehozni.

Miért nem Gurmai Zita az MSZP elnöke?

Aki Orbán Viktor Mészáros Lőrinc nevű befektetésére tesz - egyelőre - kivételes hozammal számolhat.

A polgári engedetlenséggel a TASZ porig alázza az ellenzéket

Akarata ellenére Orbán Viktort csak erőszakkal lehet a hatalomból eltávolítani. Aki mást hirdet, árt az országnak.

Zsebesi Zsolt: A hatalomfüggő Orbánnak hívei és ellenzéke szállítja az "anyagot"

Orbán hívei és ellenzéke egyaránt abban érdekelt, hogy Orbán hatalmon maradjon, és ebben készek együtt is működni.

Zsebesi Zsolt: Ócskák vagyunk

Nézd az ellenzéki képviselőt, hogy győzködi a migránsvírustól legyengült immunrendszerű, szellemileg alultáplált polgárt, szavazza be őt Orbán parlamentjébe.

Hemingway Gyuri és a magyar foci

Magyarországon mindenki Orbán kottájából játszik. Akik nem, azokat "csak" tönkre teszik, bár közéjük is lövethetnének.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDemokratikus ellenzék