Tag: diktátor

Papírforma: Magyar fellépésével május végére erősödött a Fidesz

A Magyar Péter kampányát erősítő 444.hu szűkszavúan tette közzé, hogy a Medián szerint "Május végére erősödött a Fidesz". Ez éppen az ellentéte annak, amit...

Magyar még nem diktátor, még várjon a rendőrsortűzzel

Magyar Péternek még várnia kell, hogy nagy példaképe, a NER örökös tiszteletbeli vezére megkapja Keletről és Nyugatról is a selyemzsinórt (a korrupció, a lopás...

Magyar hívei terrorizálnak mindenki mást, Magyar rendőröket hívna más ellenzékiekre

Magyar Péter megteremtette máris azt a politikai szörnyet, amelynek kovásza a Magyar által gerjesztett gyűlölet. Ezt bizonyítja a magyarista fanatikusok viselkedése a Várkert Bazár...

Magyar menekül a köztévés vita elől is

Magyar vélhetően erre hivatkozva kihúzza a nyakát a vitából, mert az egyértelműen látszik, hogy nem mer/akar vitázni, menekül a vita elől. Nevetséges hivatkozásai arról szóltak, hogy csak a köztévé után vitázik máshol, de a köztévébe sem akar elmenni. A fenti hivatkozás azért nevetséges, mert "valódi pártok" közötti vitát javasol, miközben a Tisza Párt a legkevésbé sem valódi párt, mert még tagsága nincs, párt jellegű struktúráról és működésről nem beszélve. A 8 perc valóban nem sok, de egy felelős és korrekt politikus minden lehetőséget kihasznál, s tiszteletben tartja a választókat és a versenytársait azzal, hogy résztvesz. Magyart a saját önértékelése alapján zavarja, hogy nem ő irányítja a világmindenséget, de ez van.

Bartus László: De hol voltak 14 évig Magyar támogatói?

Az emberek változás iránti vágyát is ellopta, saját személyével azonosította, holott azt nem ő generálta, hanem a kegyelmi ügy és főleg a romló anyagi helyzet. Telítődtek az emberek az Orbán-rendszerrel, és a romló életszínvonal elvette a jövőképet. Ez az ok, nem Magyar. Ezért történelmi tragédia az, hogy a fideszes múltját és elveit soha meg nem tagadó, csak a populista propaganda és sztárcsinálás professzionális eszközeit alkalmazó Magyar ellopja az esélyt attól, hogy Orbán mielőbb megbukjon, s demokratikus nyugati jogállam kövesse. Előbb van a kritikus tömeg, amely az utcán változást akar, s utána vannak a vezetői, akiket a tömegmegmozdulások termelnek ki. Amikor előbb van "messiás", s a tömeg a messiásért megy az utcára, abból szabadság nem lesz, csak személyi kultusz és/vagy másik diktatúra.

Magyar jelöltjeinek bemutatása olyan, mint az Orbán-interjúk

Magyar színházat játszik egyébként is, amikor hordó (plató) szónokként végigcsattogja az országot és mesteri módon kiméri, mit akarnak hallani az emberek, és eljátssza nekik az ellenzéki forradalmárt. Semmit nem mond, ami megoszthatná a hallgatóságát, elhallgat mindent, ami megzavarhatja a fejeket. Ebbe a színházba nem férnek hús-vér emberek. Magyar produkcióját csak színházi szakmai szempontból lehetne értékelni. A történelem azonban ismer ilyen előadásokat, amelyekben nárcisztikus pszichopaták színháza kilép a színház falai közül és a valósággal keveredik. Ilyenkor soha nem a gyűléseken résztvevők számát, hanem az áldozatok számát kell utólag megszámolni. Az minősíti a főszereplőt. Ennek eredménye a politikatörténet példátlan csodája, ahol a kampányban nem szólalnak meg a jelöltek, nem találkozhatnak emberekkel, választókkal, nem mehetnek vitára, nem adhatnak interjúkat, úgy kell rájuk szavazni, hogy senki nem ismeri őket. A propaganda kiméri, hogy kiből, mit és mennyit szabad megmutatni. Az abszurd színház remekét látjuk. Főszerepben a magyar Cipolla.

Magyar Péter a Klubrádióban Amerikát, a Nyugatot és Ukrajnát tette felelőssé a háborúért

Magyar Péter szerepelt a Klubrádióban Bolgár György műsorában. Magyar nem nagyon engedett szóhoz jutni senkit, de ennél is fontosabb, amiket mondott. Az Orbán-rezsim bármelyik...

Orbán nem erős ember, hanem végtelenül gyenge

Trump is az akar lenni, ezért akarja másolni Orbán illiberális fasiszta mintaállamát, amely megszüntette az alkotmányos demokráciát, a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét és a hatalmi ágak megosztását. Kiiktatott minden akadályt az önkényuralom útjából. Ehhez nem erőre, hanem gyengeségre, aljasságra, frusztrációra, félelemre és bosszúra volt szüksége. Ezek egyike sem erő, hanem gyengeség. Erős ember nem szorul ezekre. Orbán a leggyengébb ember és a leggyengébb vezető Európában, aki fél, gyáva és ezért diktátor. Erős vezetők demokratikus körülmények és alkotmányos korlátok között, a szabályokat betartva, az ellenfelek jogait nem korlátozva, a szabad sajtóval szemben is sikeres. Nem abban van az erő, hogy az ellenfeledet leütöd egy baseball ütővel. Ez a gyengék sajátja. Orbán a gyengesége miatt támad. Onnan látszik, mennyire gyenge, hogy állandóan támad. Olyan, mint a sarokba szorított patkány, de saját magát szorítja sarokba a komplexusaival, a kisebbrendűségi érzéseivel és a belső gyengeségével. Erős ember nem támad.

Magyarország Orbánnak olyan, mint a levágott disznó

A pedofilügy nemcsak abban az értelemben a jéghegy csúcsa, hogy az állami intézmények és a hivatalos szervek nem védik meg a gyerekeket a mindennapos...

Azerbajdzsánban elvszerűbb ellenzék van, mint Magyarországon

Orbán a kipcsakok nevében gratulált az azeri diktátornak, aki ellenfél nélkül indult a saját választásán, ezért meglepetésre csak 94 százalékos győzelmet aratott. Az azeri...

Európa elutasítása, hogy Orbán nem lehet az Európa Tanács elnöke

Indokolt volt a hivatalosan közölt "stratégiai nyugalom" azzal kapcsolatban, hogy az idő előtt leköszönő Charles Michel helyére az épp uniós elnökséget ellátó ország vezetőjeként...

Az Erdogan-imádat okai és következményei

Ez a szuverenitás igazi elvesztése, mert elveszi és megbénítja a szabad akaratot. A lélek bensőjében szerez uralmat a személyiség fölött. Ez rosszabb, mint bármilyen külső hatás és kényszer, mert az önként vállalt lelki rabszolgaság Orbánt belülről kötözi meg. Ahogy Orbán maga fogalmazott, ez az érzelmi kapcsolat a mostani Erdogan látogatással elérte a tetőfokát. A legmagasabb lángon izzik. Orbán a legszorosabb "baráti, testvéri és politikai együttműködésről" beszélt, magyarra fordítva ez azt jelenti: "mindenem a tied". Lélekben való egyesülést jelent, a legteljesebb önfeladást és önátadást, az egységben való teljes feloldódást. Egyek vagyunk, ezt mondta Orbán, és ez így is van, amivel nemcsak a saját személyiségét, hanem Magyarország sorsát és jövőjét is Erdoganhoz kötötte.

Orbán már Európa diktátoraként viselkedik

Az Európai Unió számára is döntő - az ukrán csatlakozáson túlmutató - kérdés, hogy most ki nyer. A zsaroló, aki ettől kezdve Európa vezetőjének és főnökének tekintheti magát, mert Európában csak az lehet, amit ő megenged, vagy az EU felébred, megérti, hogy mit jelent ez, és megvédi magát egy terroristától. Ha Európa vesztesen kerül ki, az a szélsőjobboldal győzelme lesz, és veszélybe taszítja egész Európát. Ennek terror vagy háború a vége. Mert arról beszélni sem érdemes, hogy Orbán indokai nem valósak. Az általa favorizált, mert általa mozgatott balkáni csatlósállamok semmivel nincsenek jobb állapotban, sőt. Orbánt nem az érdekli, hogy felkészültek az ukránok vagy sem. Az is hazugság, hogy Magyarország érdekeit sérti az uniós csatlakozás, mert eddig sem az ukránok miatt nem kapott pénzt, hanem a jogállam felszámolása miatt. Orosz és illiberális érdekről, valamint Európa elfoglalásáról, a jogállami Európai Unió szétveréséről van szó. Geopolitikai és hatalmi harc ez a demokratikus Európa ellen. A svéd NATO-csatlakozás akadályozása ugyanerről szól. Gyengíteni a demokratikus Nyugatot, rombolni a liberális demokráciákat, megdönteni a jogállami rendszereket és elfoglalni vagy szétverni az EU-t. Segíteni az orosz katonai és hatalmi, ideológiai terjeszkedést.

Válasz Nagy Ferónak: Adolf Hitler, csak ő már nem él

Nem foglalkoznánk Nagy Feró szellemi kapacitásához méltó, David Pressman nagykövetről szóló megjegyzéseivel, de a polgárinak nevezett propagandalapban megjelent interjújából kiemeljük azt a felhívását, hogy...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDiktátor