2024, december22, vasárnap

Tag: diktátorok

Orbán már Észak-Koreával egy kategóriába került

Orbánt Kim Dzsongun dicséri. Az észak-koreai kisvezér egy táborba sorolta önmagával, s ebben cseppet sem tévedett. Orbán valóban egy politikai és ideológiai táborba tartozik...

Gyurcsánynak semmiképp nem szabad most lemondani

Ha Magyar, aki ordító oroszlánként jár körbe, mint a Bibliában az ördög, hogy mindenkit elnyeljen, és ebben sikeres lenne, akkor Magyarországon örökre elveszett a demokratikus fordulat lehetősége. Két Fidesz együtt vagy egymás ellen, két fasiszta párt, két fasiszta vezér, s teljesen mindegy, hogy ki nyer. Illetve azért nem, mert Magyar lenne a rosszabb. Orbán nem jutott el addig, mint Magyar, hogy megkérdőjelezze a demokratikus ellenzék létezésének jogát, hogy el akarjon pusztítani magán kívül mindent, hogy még ellenzéke se legyen. Orbán enged élni, ha őt nem támadod, de Magyar kivégez, ha őt nem támogatod. Gyurcsány feladata, felelőssége, hogy most megszervezze az ellenállást. Ehhez azonban fel kell ismernie a történelmi helyzetet, a veszélyt, amit Magyar jelent az Orbán utáni demokráciára, ha Orbán gazdaságilag kivégezné vagy megbuktatná magát. A jelenlegi helyzetben Magyar nem a Fideszre, hanem az ellenzékre dobott atombombát. Sok a sebesült, sok a halott, sok az árva, s ezek nem mind DK-sok, de meg kell menteni őket.

Orbán nagy pusztítása a demokraták öngyűlölete

Miután a demokraták nem tudták megőrizni a demokráciát, és nem mertek szembeszállni Orbán fasiszta rendszerével, alkalmatlannak ítélik magukat. Alkalmatlannak ítélik a hitüket, a világnézetüket, az ideológiájukat, hogy azt képviselve visszaszerezzék a szabadságot. A tehetetlen állapot, az önmagukból való kiábrándulás téves ideológiagyártást indított meg. Az ellenzék nem azért nem képes legyőzni Orbánt a parlamenti választásokon, mert nem elég jó az ellenzék ideológiája, hanem azért, mert 1. Orbánt nem lehet a saját szabályai között legyőzni, 2. az Orbán-rendszerbe beolvadt ellenzék Orbán kontrollja alá került, amit kizárólag az ún. "csalódottak" követeltek ki, akik mást rájuk mutogatnak. Ez is hazugság. A jobboldali messiásokba vetett hit hamis premisszákból indul ki. Nem igaz, hogy egy fasiszta rendszert egy másik fasiszta meg tud dönteni, mert ha nem antifasiszta ideológiát állítanak a fasizmussal szemben, azzal csak megerősítik a fasiszta rendszer híveit, hogy jó helyen vannak. Nem fog senki másik fasiszta miatt elhagyni egy bevált fasiszta rendszert. A másik hamis premissza, hogy egy mérsékelt fasiszta miatt elhagynak egy szélsőségest, ami kizárt. A populizmus és a tömegpszichózis, amit a fasiszták használnak, arra épül, mint a kábítószerélvezet. Elvonási tüneteket okoz az érzelmekben, a lélekben, és egyre nagyobb dózist igényel. Aki elindul ezen az úton, az nem elégszik meg kevesebbel, csak többel.

A budapesti diktátortalálkozó kimaradt az uniós fotóalbumból

Remek karácsonyi fotóalbumot készített Daniel Freaund, német zöldpárti EP-képviselő az EU soros elnöki tisztségét betölteni készülő Magyarországról, az Európai Unió első fasiszta államáról. Orbán...

Kim Dzsongunt is meg lehet hívni a budapesti diktátortalálkozókra

A kínai kommunista államról még el lehet hitetni, hogy bármi köze van a való élethez, s a nemzetközi élet legitim része, ugyanez azonban már nem mondható el a Kína felügyelete alatt működő Észak-Koreáról. A Kínához fűződő magyar kapcsolatok is elvezetnek Észak-Koreához, de Kim Dzsongun moszkvai tárgyalása, hadi segítségnyújtása és az orosz állam által felvállalt kapcsolat után Észak-Korea már nem a hátsó szobában eldugott szégyellt rokon, hanem a Kreml körül szerveződő illiberális világszövetség teljes jogú és legitim tagja, s mint ilyen, Orbán szövetségese is.

Az Orbánról és Erdoganról készült fotók homoerotikusak

Még nem tudjuk, mi vár ránk augusztus 20-án, amikor Erdogan Orbán vendége lesz a nemzeti ünnepen, de attól tartunk, hogy a találkozóról készült képeket...

Bartus László: Madarat tolláról, Orbánt Erdoganról

Aki nem tiltakozik, aki nem üvölt ez ellen, az maga is bűnrészes. Nemcsak az embert lehet megismerni a barátairól, hanem egy országot is a vezetőiről. Ha Orbán fizikai erőszakkal és terrorral tartaná fenn a hatalmát, nem lenne bűnük a magyaroknak. De azzal, hogy önként alávetik magukat ennek, nincs mentségük, nincs bocsánatuk. Ugyanolyanok, mint ő maga.

Minden diktátort a környezete leplez és moderál

Ez a küzdelem zajlik Budapesten is, a Fehér Házban is, és még számos helyen, ahol ordas diktátorok uralkodnak a maguk kisebb és nagyobb szemétdombján. Így kell értelmezni a New York Times-ban megjelent levelet, amely bepillantást enged ebbe a mechanizmusba. Képet kaphatunk abból, micsoda borzalom zajlik a Fehér Házban és ki az amerikai elnök.

Markó Beáta: Gyermekkori álmok

Megvalósítja szülőfalujában azt a kisvasutat is, amelyet a zord apa nem vett meg neki. Miközben az ország kórházaiban ötnapos hullák dőlnek ki a mellékhelyiségből, és ha nem a megfelelő helyen áll az ápolónő a kórteremben, akkor az álmennyezet egyszer csak leszakad és éppen a fejére zuhan egy patkány.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDiktátorok