Markó Beáta: Gyermekkori álmok

1
Orbán és szerető apja, Orbán Győző (b), a Ferencváros - Videoton meccsen. MTI Fotó: Beliczay László

Óriási egy szülő felelőssége. Utódjának nevelése a gyerek egész életére kihat, s a csillagok különösen szerencsétlen állása folytán, évtizedekkel később nemcsak a gyerekre magára, hanem akár egy egész országra, földrészre is befolyással lehet. Ismerünk ilyen példákat a történelemből, elég a sikertelen osztrák festő gyermek- és fiatalkorára, az akkor szerzett lelki sérelmeire gondolnunk, melyek orvoslása népirtásba és 50 millió halottal járó világégésbe torkollt.

Mert mi van, ha a gyerek – esetünkben kisfiú – gombfocizni szeretne, de az apja nem veszi meg neki a játékot, pedig megtehetné. Helyette erős kézzel fogja, szigorúan neveli, sertésólat takaríttat vele, veri, sőt – mint a kisfiú felnőttkori saját elbeszéléséből tudjuk – bele is rúg, ami valljuk be, elég ritka. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ebben a kisfiúban elkezd gyűlni az indulat, a bosszúvágy, a düh.

Ha nincs gombfoci, elkezd modellvasútra vágyni. Semmit sem szeretne jobban, mint a szobájában lefektetett játéksíneken a kismozdony zakatolását hallani, s nézni, ahogy húzza maga után a helyes kiskocsikat. Erről ábrándozik éjjel-nappal, de a zord atya ennyit sem ad meg neki, hanem újra kizavarja a röfiket ganajozni. Mindez nem árulkodik az apa nagy pedagógiai érzékéről, mert a kisfiúban tovább nő a harag, a bizonyítási kényszer. Tudat alatt is elsajátítja a könyörtelenség, a kegyetlenség és a szívtelenség metodikáját.

Ha nem szabad sem gombfocizni, sem kisvasúttal játszani, talán a papa vesz neki más játékot, és megengedi, hogy például néhány ólomkatonával fiús játékot, háborúsdit játsszon. Ám ez az álma sem teljesül, szeretet helyett ismét csak verést, rúgást kap, s újra mehet ki az udvarra a röfik közé. A sertésól takarítása közben a jövőjét tervezgeti, azon töpreng, hogy fogja mindezt megtorolni, hogy fog visszavágni. Ettől kezdve ez az egy cél vezérli, ahogy elkerül poros, jövőnélküli falujából meg a disznóól mellől, és megkezdi tanulmányait a fővárosban.

Néhány év elteltével az egyéni tragédiából nemzeti tragédia válik. Amint lehetősége lesz és feljut a csúcsra, hazája legfontosabb politikai posztjára, a szegény, forrásnélküli, külföldi támogatásokból és juttatásokból élő ország bevételét, a dolgozó réteg munka után befizetett adóit szédületes tempójú stadionépítésre költi. Gombamód szaporodnak a futballstadionok az országban, miközben a lakosság egyre nagyobb hányada szegényedik el, s az ország labdarúgásban mutatott teljesítménye messze nem igazolja a stadionok építésének szükségességét. Milliárdokat szór el gyermekkori álma valóra váltására, s a válogatott vagy a helyi csapat minden egyes kudarca, csak újabb és újabb stadionok építésére ösztönzi, amelyek többnyire konganak az ürességtől.

Hatszázmillióból – melynek nagy része külföldről érkezik – megvalósítja szülőfalujában azt a kisvasutat is, amelyet anno a zord apa nem vett meg neki. Miközben az ország kórházaiban ötnapos hullák dőlnek ki a mellékhelyiségből, és ha nem a megfelelő helyen áll az ápolónő a kórteremben, akkor az álmennyezet egyszer csak leszakad és éppen a fejére zuhan egy patkány. De a faluban robog a vonatocska, kalauz mindig van rajta, csak éppen az utasok kerülik el nagy ívben.

Az ólomkatona hiánya által okozott sebeket is orvosolni kell. Miután szétverte az oktatást, akadályozza a tanulás és a továbbtanulás lehetőségét, a tankönyvek olvasása, a hasznos tudás megszerzése helyett, militáns képzést rendel el a felnövekvő generáció számára. Tornatermek hiánya ellenére is kötelező napi tornaórákra utasítja az iskolákat, lovaglásoktatást képzel el, majd hirtelen száz lőtér építése válik sürgőssé potom 18 milliárd forintért.

Folytathatnánk a sort vég nélkül, de csupán arra szerettük volna felhívni a figyelmet, mennyire nem mindegy, hogyan neveli egy szülő a gyermekét.

Bármily érthetetlen is, voltak és vannak olyan országok, népek, akik csendben tűrik – sőt nagy többségükben támogatják! – azt a pusztítást, elnyomorítást, izolálást, kollektív lebutítást, kulturális rombolást, amely a szomorú gyermekkor felnőttkori elégtételével jár. Az sem zavarja őket, ha közben rámegy az életük.







 

1 hozzászólás

  1. Azert ehhez genetikai is kell am, beltenyeszeti korcsulat meg eleve egy debil lelki alkat. Itt vagyok mindjart en magam is, egy csomo mindent kertem, amit nem kaptam meg, azt szepen onerobol az utolso cseppig megszereztem magamnak. Nem raboltam ki senkit, nem loptam el maset, nem eroszakoltam meg senkit, csak szepen megdolgoztam, megkerestem es megszereztem. Mint egy feherember a varosrol.
    De ha 1 millio szakadek, ehhalal szelen doglodo kretennek ennyit meger, hogy egy oket szarba nezo, kirablo es megeroszakolo felcsuti geci cigany boldog legyen, akkor csak hajra.
    Ezzel nekem nem tesznek rosszat, mivel sosem fuggtem senkitol, igy a fidesz rezsimet is rohogve telibeszarom a szavazoikkal egyutt, itt logok, ahol kedvem van, es csak nezem, ahogy hozzak magukra a bajt es a doghalalt.
    Nekem ez egy creepy freakshow, de szines-szagos 3D-s, legalabb 🙂