Jakab Péter visszalépésre szólította fel az ismeretlen tiszás jelölteket a rendszerváltás érdekében
Ha nem hajlandó visszaléptetni a jelöltjeit ott, ahol kisebb az esélyük, akkor maga idézi elő, hogy a Fidesz jelöltje legyen a nevető harmadik. Jakab Péter magabiztos fellépése azt jelzi, hogy Magyar hangerejétől, erőszakos stílusától és fenyegetéseitől, zsarolásaitól nem kell megijedni, és egyáltalán nem természetes, amit követel, hogy mindenki álljon félre.
Demokrata ilyet nem mond. Mentségére legye mondva, Magyar Péter nem demokrata.
Ha Jakab kijózanítja és felbátorítja azokat, akik az elmúlt 15 évet nem Orbán élősködő kiszolgálójaként töltötték, hanem egy élet becsületes munkája áll mögöttük, akik helyben kivívták az emberek bizalmát, akkor Magyar saját csapdájába esik azzal, hogy próbálta a demokratikus ellenzéket megsemmisíteni, hazugságokkal megfélemlíteni.
Magyar Péter nem a rendszerváltás. Éppen azért kell elindulni ellene, hogy rákényszerüljön a rendszerváltásra. A parlamentbe önálló személyiségek, a választókat képviselő jelöltek kellenek. Nem olyan bábok, akiket Magyar kézzel vezérel, mint a Fideszben, akik meg sem szólalhatnak, még önálló véleményük sem lehet.
Ez a parlamentarizmus megcsúfolása, a népakarat és a választás meggyalázása, minden demokratikus és emberi norma semmibe vétele. Ez már most rosszabb, mint Orbán és a Fidesz. Jakab Péter azt mutatta meg a színre lépésével, hogy nem szabad megijedni és a hazugságokat elfogadni, ki kell állni és meg kell védeni a demokratikus értékeket.
Jakab Péter "ébresztőt" fújt, és elsőnek a DK-nak kellene felébrednie a bénultságból, és ki kellene jönnie Magyar Péter árnyékából. Magyar súlyos veszélyt jelen a demokratikus jövő szempontjából. Orbán rendszerének a meghosszabbítását, évtizedekre való bebetonozását jelentheti. Minden demokratikus érzelmű embernek joga és kötelessége fellépni ez ellen.
Hann Endre hazudott, de az már nem hír
Magyar Péter propagandasajtója (amely egykor függetlennek nevezte magát, de ma már ugyanolyan a Tisza Párt mellett, mint a Fidesz lakájsajtója) ezt mind egy szálig lehozta, a 444.hu Hann nevetős fotójával, gúnyt űzve a tehetetlen ellenfelekből, akiket ez a Medián mérés gyakorlatilag kivégez, s minden bizonnyal ez is volt a célja. De a cáfolatot nem.
Molnár Csaba a Facebookon válaszul bemutatott egy Hann Endrétől származó emailt, amely ellentmond Hann állításainak. A Medián vezetője azt írta: "Durván minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és/vagy állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit".
Ez éppen ellenkezője annak, amit Hann korábban állított. Az elhallgatott emailben tesz ajánlatot egy kutatásra, amihez előre jelzi, hogy a megkérdezettek 25 százaléka mondja magát baloldalinak, annak ellenére, hogy az ellenzékinek mondott messiás is jobboldali. A remélt megrendelésért azt sejteti, hogy ez a minta előnyös lehet a DK-nak.
Ehhez képest mértek néhány hónap múlva 1 százalékot a DK-nak miután nem rendelt a Mediántól felmérést.
Ez az email erősen megkérdőjelezi a Medián közvéleménykutatásának megbízhatóságát és a cég hitelességét. Súlyos kérdéseket vet fel a közvélemény befolyásával kapcsolatban. Azt is figyelembe véve, hogy Molnár Csaba szerint a HVG és a Medián azonos cégcsoporthoz tartozik, így házon belül rendeli a "kutatást" a HVG, amely nyíltan Tisza-kampányt folytat.
Az „óellenzék” tárta fel a Szőlő utcai ügyet, de az „újfidesz” akar profitálni belőle
Magyar Péter nagyjából úgy viszonyult a gyermekbántalmazási ügyekhez, ahogy a Pride-hoz és a gyülekezési szabadság korlátozásához. Már ez utóbbi kettőbe is bele kellett volna...
Udvarol-e Dobrev Klára Magyar Péternek és miért veszélyes ez?
Aki ehhez az emberhez közelít, ezzel az emberrel akar bármilyen együttműködést, az nem alkalmas arra, hogy megvédje tőle az országot, mert a fenti példa is mutatja, hogy az a demokratikus normák és értékek feladásával jár. Egy demokratának Magyarral és Orbánnal szemben kell meghatároznia magát, mert mindketten a demokrácia esküdt ellenségei.
Ezért a DK felelőssége, hogy az országot tőlük (mindkettőjüktől) megvédje. A demokrata érzelmű polgárokat, akik tisztában vannak Magyar személyével és veszélyével, egyesítse. A parlamentben nem maradhat két fideszes fasiszta párt egyedül (kiegészülve a harmadikkal, a Mi Hazánkkal). A DK-nak lehetővé kell tennie azt, hogy a demokraták rá szavazhassanak.
Ez a DK érdeke is, mert csak akkor reménykedhet a parlamentbe jutásban, ha összegyűjti a Magyart elutasító demokratikus tömegek szavazatait. Ha bármilyen megfontolásból, akár az együttműködés reményében, akár az elutasítás demonstrálása végett, Magyarral próbál együttműködni, neki udvarol, az elvhű demokraták szavazataira nem számíthat.
Lebegjen a szemük előtt a Momentum sorsa. Emellett a DK demokratikus önazonossága abban az esetben erősödik meg, lesz nyilvánvalóvá, ha a demokratikus értékeket nyíltan és bátran képviseli, s Magyarral szemben definiálja. Ha erre már most sem képes, ki bízik abban, hogy majd a parlamentben (vagy koalíciós kormányban) képesek lesznek erre.
Magyar híveit nem érdekli, ha a DK ezerszer bizonyítja, hogy Magyar utasította el őket. A DK potenciális demokrata szavazóinak, akik Magyartól irtóznak, ezt nem kell bizonyítani. Ha a DK ezzel foglalkozik, és a jogállami, demokratikus normák mentén nem konfrontál, hanem az elfogadás vagy elutasítás érdekében Magyarnak smúzol, akkor nekik végük van.
Dobrev Klára képzelt levele a DK tagjainak
Egyetlen esélyünk, hogy bejussunk a parlamentbe, ha kinyitjuk a pártot és befogadjuk a szavazóink közé mindazokat, akik a demokratikus elkötelezettségük alapján elutasítják Magyar Pétert. Ha ezek az emberek azt látják, hogy elvtelenül keressük egy új fideszes diktátor kegyeit, akkor elfordulnak tőlünk, s egy kis belterjes szekta maradunk.
Olyan belterjes szekta, amely nem kell senkinek. Nyalogathatjuk a sebeinket, de az nem segít az országon, amely demokratikus alternatíva nélkül marad. Ezért fejezzük be, hogy védjük a mundér megtépázott becsületét. Figyeljünk oda a kritikus hangokra, és tartsuk tiszteletben a kritikus hangokat, mert ez az egyetlen esélyünk, hogy megmaradjunk.
Magyar soha nem fogja elfogadni a demokratikus, baloldali és liberális ellenzéket, mert gyűlöli. Még akkor sem, ha emiatt Orbán marad. Magyarnak hízelegni egyenlő a totális megsemmisüléssel. Ez a Momentum útja, amely a pusztuláshoz vezet. Ha nincs tartásunk, Magyar megvet és megaláz minket. Olyan koalíciót kötne, amelyben nincs szavunk.
Fel kell ébrednünk, s be kell fejeznünk a Magyarnak való udvarlást. Véget kell vetni annak is, hogy nem tűrünk semmiféle kritikát. Ugyanúgy gyalázzuk a független sajtót, mint a két Fidesz. Mi nem lehetünk tovább vezérelvű párt. A DK vagy megújul és igazi demokratikus párt lesz, vagy megszűnik. De akkor mi marad?
Egyetlen esélyünk, hogy visszatérünk a demokratikus normákhoz. Nyitott és demokratikus párt leszünk, vagy a történelem ítéletet mond felettünk. Egy belterjes vezérelvű pártra nem fog egy demokrata sem szavazni. Ha mi Magyarnak hízelkedünk, elfordulnak tőlünk azok, akik keresnek egy demokratikus alternatívát, és nem találnak.
Magyar sem tartja be saját „etikai kódexét”, de Dobrev már udvarol neki
Magyar még neki nem tetsző kérdéseket is megtorol, elutasít, nemhogy az "eltérő politikai nézetű választópolgárok véleményét". Ez a Fidesz hívekre lehet igaz, esetleg, de azok nem tőle eltérő politikai nézetű választók. Zsarol és fenyeget mindenkit, aki egyáltalán merészel elindulni a választáson rajta kívül az ellenzékből. Veszélyeztetik az ő pénzét.
Az etikai kódex a végére átcsap a szórakoztatás műfajába, mert azt már nem tekinthetjük másnak, mint kacagásra ingerlő viccelődésnek, amikor az ismeretlen eredetű százmilliókból kampányoló Magyar azt mondja: "kampányforrásainkkal átláthatóan és elszámoltatható módon gazdálkodunk". Még saját maga ügyeivel sem számolt el, minden átláthatatlan.
Az "etikai kódex" mulattató jellege a végére teljesen egyértelművé válik, amikor Magyar kijelenti, hogy "törekszünk a békés, kulturált és tényeken alapuló közéleti párbeszédre, amely tiszteletben tartja az emberek méltóságát és a demokratikus vita szabályait". Ő az, aki békés, kulturált párbeszédet folytat, mások emberi méltóságát tiszteletben tartja.
Az utolsó pont felteszi az egész képmutató förmedvényre a koronát: "Ugyan gondolhatunk teljesen mást a világról és hazánkról, de minden különbözőségünk ellenére elsősorban magyarok vagyunk." Ó igen, amikor Magyart saját stílusával elkapják, telibe találják, nem is alaptalanul, egyből emlékeztet, hogy "magyarok vagyunk". Mindenki tegye le a fegyvert.
Ha mi demokratikus ellenzéki párt lennénk, ezt a hipokrata, nevetséges és gyomorforgató irományt nem írnánk alá, mert nem tisztességes szándék, hanem ellenfelei lefegyverzése vezeti. Ez kizárólag Magyart védelmezi, miközben megalkotója majdnem minden pontját súlyosan megsérti.
Ugyanaz a csőcselék mentalitás csinált Semjénből pedofilt, mint amelyik Magyar Péterből messiást
Dobrev Klára felajánl 5 millió forintot annak, aki bizonyítékot szolgáltat? Hány hamis tanú hajlandó 5 millió forintért az anyjára is vallani, hogy ő a Zsolti bácsi. Bízzunk a javítóintézet nevelő hatásában, de a Szőlő utcában fiatalkorú bűnözők voltak, akiket nem szeretnénk így ismeretlenül megítélni, de közülük nem akadhat valaki, aki 5 millióért bevállalja Semjént?
Aztán csodálkoznak, hogy ugyanez a mentalitás egy korrupt fideszes szélhámosnak elhisz mindent, mert az is Orbán bukását szolgálja. Most már mindenkinek aljasnak kell lennie? Muszáj Magyar Péterrel versenyezni a parlamentbe jutásért? Nem lehet, hogy akik éppen azért szavaznának a DK-ra, mert nem olyan, mint Magyar Péter és hívei, már nem fognak?
Hol van a határ? Mostantól bárkit, bármivel meg lehet vádolni bizonyítékok nélkül? Erre rájátszik a magát függetlennek és demokratikusnak tartó sajtó. Nem attól lenne inkább hiteles, hogy még olyan rágalmazó gazembert is megvéd a rágalmaktól, mint Semjén, mert ezzel különbözteti meg magát a szélsőjobboldaltól és őrzi meg a demokratikus értékeket?
Hol van emberi jogokra érzékeny egykori demokratikus ellenzék? A budapesti értelmiség? Tudjuk, hol van. Magyar Péter mellett. Mióta a hamis messiás megjelent, azóta hazudnak és félremagyaráznak. Ugyanazt teszik, mint a nívótlan tömeg, amely Semjént pedofilozza. De nem tesznek ellene semmit, mert ez is Orbán bukását szolgálja. Egy szinten vannak.
Sugalmazni sem lehet. Beszédesen hallgatni sem lehet. Márpedig ezt teszik. Cinkosan összekacsintanak. Nem mentség, hogy perképesen nem lehet tetten érni az egyetértést, a bátorítást és a buzdítást. Nincs józan hang, amely tisztességet és korrektséget követelne. Csak a gyűlölet számít. A káröröm. Ez is az, mint amikor élvezik Magyar ízléstelenségeit.
Amerikában és Magyarországon is fordítva sült el a pedofil-puska
Novák Katalin esete bizonyítja, hogy a pedofíliába bele lehet bukni. Magyarországon még a diktatúra köztársasági elnökét is le kellett venni a tábláról, mert egy pedofilsegítőnek adott kegyelem tarthatatlanná tette a személyét. Ráadásul a szálak az Orbán-családhoz vezettek.
Az Orbán-rezsim már ebbe a pedofil-ügybe belebukhatott volna, ha folytatódik. Ha ennek az ügynek a farvizén meg nem jelenik Magyar Péter, aki a pedofil-ügyről saját személyére irányította a figyelmet, elhitetve azt a hazugságot, hogy ő lesz az ellenzéki "messiás".
A Szőlő utcai javítóintézet (köznyelvben: gyermekotthon) pedofilbotránya az újabb nagy esély lenne arra, hogy az Orbán-rendszer belebukjon, méghozzá akkor is, ha nincsenek kormánytagok a szexhálózatba került kiskorúak kliensei között, mert ebbe bele lehet bukni.
A bukást akkor kerülhetik el, ha újra megjelenik Magyar Péter, aki a magyar közélet egyik legnagyobb botrányáról megint nárcisztikus személyére irányítja a figyelmet, a "nemzeti konzultáció" tiszás változatával, mert neki fontos, hogy eljusson a rendszer a választásig.
Ennek oka az, hogy ha Orbán választáson képes lenne belebukni a népszerűtlenségébe, akkor neki nincs biztosabb útja a miniszterelnöki székbe. Ha nem nyer, akkor is nyugodt ügymenet mellett szerezheti meg a legtöbb ellenzéki mandátumot és a velejáró pénzt.
Minden más eset Magyar Péternek elfogadhatatlan, mert a pedofil-ügyet felkaroló DK egy bukásból sokat profitálna, és az Orbán-rendszer összeomlása nyitottá tenné újra a politikai versenyt az ország előtt, amit Magyar egyéves kemény munkával teljesen letarolt.
Bartus László: Tájkép Gyurcsány után
Gyurcsány a fasizálódó Magyarországon jelképe lett a demokratikus elveknek, normáknak és értékeknek, még akkor is, ha azokat időnként saját pártjában sem tartotta be, melyeket a szektásodó magyar politikai életben szintén egy vezérelvű párt élén képviselt, melyekhez csak addig maradt hű, amíg azok nem veszélyeztették a párt anyagi helyzetét és létezését.
Ez utóbbival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon 15 év alatt kiépülhetett a fasiszta diktatúra, amelynek csíráit és várható következményeit egyedül ő látta már 2010 után. Az okokról később ejtünk szót, de az biztos: Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen és utolsó a magyar közéletben, aki a felvilágosodás, a demokrácia, a liberalizmus elveit nem adta fel.
Gyurcsány jelentőségét leginkább ez adja, s Magyarország kimondhatatlan vesztesége az, hogy Gyurcsánnyal együtt ezek az elvek is eltűnnek a nemzetiszocialista jövő felé robogó magyar közéletből. Emlékezzünk erre a pillanatra, amikor Orbán, a volt SZDSZ politikusai, Gyurcsány egykori szoci elvtársaival kiutálták ezt az embert ezekkel az értékekkel együtt.
Gyurcsánnyal együtt ezek is eltűnnek. Nem lesz kihez csatlakozni, mert senkitől nem lehet hallani ezeket, olyan tisztán, mint tőle. Ezzel megerősödik az a hazug narratíva, hogy vége a liberális demokrácia és a liberális világrend korának, amit felvált a "populista demokrácia" kora. "Populista demokrácia" nincs, csak demokrácia. A "populista demokrácia" a fasizmus.
Amikor ennek a blődségnek tudományos igénnyel adnak hangot felelőtlen tudós emberek (ideológiát szolgáltatva a fasizmus és a nácizmus újabb térhódításának), Gyurcsány után nem marad senki, aki a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam valódi értékeit képviselné, hangoztatná és jelképezné. A személyes tragédián túl ez az igazi veszteség.
A tudós urak figyelmébe ajánljuk David Brooks New York Timesban megjelent írását, aki azt mondja, hogy a liberális demokrácia a civilizáció és az emberi fejlődés terméke, amit nem egy másik világrend vált fel, hanem a civilizáció elpusztítása. Trump, Orbán, Magyar és populista társaik a civilizációt, az emberséget és az emberi normákat pusztítják el.
Kizárólag Magyar Péter az oka, hogy nem egységes ellenzék indul Orbán ellen
Ez a logika már abban is hibázik, hogy azt képzeli: ha nem indul a DK és a Kutyapárt, az ő szavazóik mind a "Tisza" (értsd: Magyar) szavazói lennének, a szavazataik hozzáadódnak a szektások szavazataihoz. Ez azonban kizárt, a DK és a Kutyapárt szimpatizánsai legfeljebb nem szavaznak, de Magyarra soha nem voksolnának. Ezért maradtak DK-sok és kutyások.
Ezért valójában pozitív ezeknek a pártoknak az indulása, mert mozgósítanak a Fidesz ellen olyan szavazókat, akik inkább vállalnák a kínhalált, minthogy valaha erre a nárcisztikus, korrupt és hazug, potenciális fasiszta diktátor pszichopatára szavazzanak, amit abszolút meg tudunk érteni, s a véleményüket maximálisan osztjuk.
A "tiszás" fanatikusok másik nagy tévedése, hogy azokat hibáztatják, akik más ellenzéki jelölteket indítanak a "Tiszára", megosztva azzal is az ellenzéki szavazatokat. Ennek okai azonban nem a választáson önállóan induló ellenzéki pártok, hanem Magyar Péter. Egyik szempontból a taszító és megosztó személyiségével, másrészt a kirekesztésével.
Az egykor demokrata tiszafanatikusokat emlékeztetjük, hogy normális esetben a politikus feladata, hogy megnyerje a szavazókat, bizalmat ébresszen önmagával szemben, hogy a választók önként rá szavazzanak. Egy jó politikus integráló személyiség, nem parancsba adja, hogy rajta kívül senki nem indulhat el, hanem megnyeri és integrálja őket.
Ahhoz nem kell ész, sem államférfiúi bölcsesség, hogy valaki parancsba adja mindenkinek, hogy szűnjön meg, adja át a terepet neki, ne induljon a választáson, mert akkor hazaáruló. Ehhez csak bunkóság kell, az pedig van. Ez olyan, mint Trump fenyegetése és zsarolása, a világ utasítása, hogy az ő "seggét csókolgassák". Magyar ezen a primitív szinten áll.
Magyar nem merte megméretni magát Dombóváron
Nem kétséges, Magyar Péter egyetlen célja, hogy 2026-ig fenntartsa magáról az illúziót, hogy "ő az ember, aki leválthatja Orbánt". Magyar támogatása kizárólag ehhez a...
Gyurcsány folytatja a látszatpolitizálást
Mert Gyurcsánytól és a pártjától ennél több korrektséget várnánk, ha továbbra is arra a címre tart igényt, hogy az ő pártja képviseli a demokratikus, jogállami normákat, az emberi jogokat és főleg a józan észt és a tisztességet, vagy annak emlékét. Gyurcsánynak ugyanis meg kellett volna mondania, hogy Magyar újévi ötlete egy szélhámos, bullshit mocsokság.
Szebb szavakkal nem lehet illetni ezt a kamu kezdeményezést, mert a célja tisztességtelen: az Orbán-ellenes emberek hiszterizálása, megvezetése és becsapása, kizárólag azért, hogy Magyar bármi áron a figyelem középpontjában tartsa magát. Ezt pedig Gyurcsánynak tudni kell, ahogy azzal is tisztában kell lennie, hogy ebből az egészből nem lesz semmi.
Ezt az őszinteséget és korrektséget hiányoljuk, még akkor is, ha a magyarista söpredék ezt félremagyarázza, mert az ő véleményük a legkisebb mértékben sem számít, miután ezek az emberek már elveszítettek mindent abból, ami az embert emberré teszi. Ha az értékek védelme a valóban demokraták közös célja, akkor Gyurcsány akciója is hazug és hamis.
Egyedül Gyurcsány fogadta demokratához méltóan Trump megválasztását
Az óellenzéknek és óbaloldalnak nevezett DK elnöke az egyetlen ember, aki demokratikus politikus, európai értelmiségi, humanista és tisztességes ember módjára értékelte Trump megválasztását. Olyan...
A cikk, amely remekül illusztrálja, hogy a 444.hu mennyire kártékony az ellenzékre
Szily Gyurcsány szövegéből egyetlen mondatot emel ki, mely szerinte "remekül illusztrálja, hogy Gyurcsány mennyire kártékony az ellenzékre nézve". Ez a mondat a következő: „A legújabb kimutatások szerint az európai fővárosok között Budapesten a legmagasabb a lakások bérleti díja.” Szily ennek alapján állapította meg azt, hogy "a volt miniszterelnök hogyan erodálja folyamatosan az ellenzéki kritikák élét". A közlemény állítólag "erodál".
Mit is? Vajon milyen ellenzék, milyen kritikájának az élét erodálja? Gyurcsányon kívül senki meg sem szólalt. A farokmutogató messiás a Facebookon önmagát mutogatja, celebkedik, csak eteti és szórakoztatja a közönségét, amely várja a 2026-os választást, amikor a messiás majd bevonul pálmaágak lengetése közepette szamárháton a Karmelitába. De addig is a legteljesebb bénultságban tartja őket, akik már csak őt csodálják és imádják.
Ezért Szily téved, amikor "a volt miniszterelnököt" elválasztja az ellenzéktől, mint aki a rajta kívülálló ellenzék kritikáinak élét erodálja, mert rajta kívül álló ellenzék jószerivel már nem létezik.




