2025, december5, péntek

Tag: egyenlőség

Bartus László: Nem más

Ha visszagondolok a középiskolai osztályomra, amelyben soha senkivel kapcsolatban nem hangzottak el ilyen "gyanúsítások" (azóta néhányukról kiderült), a mi 28 fős osztályunkban legalább 6-7 meleg (vagy az LGBTQ+ rövidítések valamelyikébe tartozó) fiú volt. Majdnem ötven évvel ezelőtt. Ez megfelel nagyjából a mai Z-generáció statisztikai adatainak. Csak akkor nem beszéltek róla nyíltan. Nem is különböztették meg őket negatívan emiatt. De nem is állt ki vele senki. Az Orbán által remélt "szégyen" mértékére jellemző, hogy emberi jogvédők is úgy próbálták védeni a szexuális kisebbségeket, hogy a "másság" számára kértek toleranciát, megértést és elfogadást. Fel sem tűnt, hogy már az is megbélyegző, lekicsinylő, lealacsonyító, hogy "másoknak" nevezték a hivatalosan elfogadott normáktól való eltérést. A "másság" kifejezés magában hordozza azt, hogy valamilyen "normálisnak" tartott formától való eltérésről van szó. Van az elfogadott, a helyes, s van az, ami ettől eltér, amit "másságként" védelmeznek. Liberális közvéleményben is gyökeret vert a "másság" kifejezés, "másságnak" nevezve a heteroszexuális irányultságtól eltérő eseteket vagy a nemi identitásukat el nem fogadó embereket, akiknek a biológiai tulajdonságaik nem egyeztek a nemi identitásukkal. Már aki bevallotta, egyáltalán felismerte, esetleg tudatosította ezt. Ezek titkok maradtak. Megrázó vallomás volt, amikor Pete Buttegieg, aki közlekedési miniszter volt a Biden-kormányzatban, elmondta: a bőrt is letépte volna magáról, ha megváltoztathatta volna a szexuális orientációját, hogy ne kelljen melegnek lennie. Nem választotta, nem "romlott" lett, hanem így született. Mégis időbe telt, amíg az emberek egyre nagyobb része értette meg, hogy melegek nem lesznek, hanem így születnek. Ahogy a heteroszexuálisok is heteroszexuálisnak születnek. Ahogy egy meleget nem változtat meg a "heteroszexuális propaganda", heteroszexuálist sem változtatja meg a "meleg propaganda". Aki nem az, az nem lesz az.

A legtöbb amerikai számára most elérhetetlen az amerikai álom

Soha nem volt Amerikában sem kolbászból a kerítés, ahogy időnként Magyarországon hitték, de az amerikai álom létezett. Ha röviden le akarnánk írni, hogy mi...

Hatalmas felháborodást váltott ki Novák nőjogi konferencián mondott beszéde

Nagyot koppant Novák Katalin, amikor a szokásos hátborzongató mosolyával előadta kőkorszaki nézeteit a női jogokról a Ruandában rendezett nőjogi konferencián elmondott beszédében. A Women...

A pozitív diszkrimináció visszafordul-e negatív diszkriminációba az egyetemi felvételiknél?

Rendkívül érdekes döntés előtt áll a Trump által kultúrharcossá tett amerikai Legfelsőbb Bíróság, amely megtilthatja a faji szempontok figyelembe vételét az egyetemi felvételiknél, amivel...

A transzneműek a kultúrharc célpontjai, mintha bűnözők lennének

Mivel a 21. századi fasizmust "kereszténységnek" kódolják, ezért olyan új ellenségképet kellett találni, ami a keresztény szavazókat a "radikális jobboldal" (inkább szélsőjobboldal és fasiszták)...

Mutatunk európai gyerekeket Orbán Balázsnak

A NER szótára szerint Orbán Balázs szövegében az "európai gyerekek" fehér gyerekeket jelentenek, míg a bevándorlók színes bőrűeket, más fajhoz tartozó embereket, feketéket, sárgákat, ázsiaiakat és közel-keletieket, észak-afrikaiakat. Orbán Balázs bőrszín és faji alapon tesz különbséget az emberek között, amikor a színes bőrű "bevándorlók" helyett inkább fehér "európai" gyerekeket akar. A fotó tanúsága szerint azonban az európai gyerekek nemcsak fehérek, hanem feketék, sárgák, különféle fajúak, vallásúak, s ezzel együtt mindnyájan európaiak. Ez a sokszínűség maga az európaiság.

Biden már történelmet írt, nemzeti ünnep a rabszolgaság eltörlése

Egyes államokban azonban él a rasszista hagyomány, a rabszolgatartó államok konföderációs zászlaja sok helyen lobog, egyes államok hivatalos zászlójából is csak mostanában törölték. Trump elnöksége alatt a fehér felsőbbrendűség erősödött, a rasszizmus nőtt, rendszerszintű fajgyűlöletről lehetett beszélni. Biden elnöksége első hónapjaiban sokat tett azért, hogy a trumpi fasizmus által támogatott diszkriminációt, gyűlöletkeltést és hátrányos megkülönböztetést felszámolja azokkal a társadalmi csoportokkal szemben, akik ellen hol nyíltan, hol burkoltan uszított Amerika elnöke.

Biden Amerika legaktívabb elnöke, aki történelmet írhat, ha a republikánusok hagyják

Joe Biden megtartotta elnöksége első országértékelő kongresszusi beszédét, amely sokkal oldottabb volt a szokásosnál, és ennek legfőbb oka az, hogy Biden lendületben van. Nincs...

Miért ne lehetne transznemű tagja az amerikai kormánynak?

Világvége hangulatban számoltak be a neoprotestáns karizmatikus egyházak propagandaoldalai arról, hogy transznemű lesz a Biden-kormány egészségügyi miniszter-helyettese. Rachel Levine orvos és kiváló szakember, aki...

Németh Sándor nyíltan megfenyegette Karácsony Gergelyt

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, az ellenzékinek mondott ATV tulajdonosa, mint egy politikus vagy politikai párt elnöke, "értékelte" az önkormányzati választások eredményét....

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEgyenlőség