2024, október13, vasárnap

Tag: egység

Az utolsó beszélgetés Vágó Istvánnal egy nappal a halála előtt

Így vannak az amerikai Demokrata Pártnak egymással vitatkozó belső platformjai, irányzatai, csoportjai, de fel sem merül, hogy ezek párton belüli szabad versenye és vitája szétfeszítené a pártot. Meg kell egyezni, ezt mindenki tudja, méghozzá demokratikusan. Ez azt is jelenti, hogy mindenki vállalja, nincs bérelt helye semmilyen pozícióban, nem garantálható, hogy a párton belüli irányt kizárólag ő határozhatja meg. Ehhez vállalni kell a nyitottságot, a befogadást, az egyes irányzatok és csoportok szabad működését és vitáját, a párton belüli nagyobb demokráciát.

Ferenc pápa első beszédében keményen beszólt Orbánnak

Mindez azt jelenti, hogy Ferenc pápa nem hazudtolta meg önmagát, a magyar alaptörvényre és az első magyar királyra, Szent Istvánra hivatkozva döngölte a betonba a magyar álkeresztény vezért, oktatta ki arról, mi a kereszténység, és neki semmi köze hozzá. Nincsenek kétségeink, hogy a propaganda mindezt elhallgatja, úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, sőt. Akinek azonban van füle hallásra, az hallja, hogy itt kiosztott a római egyház feje néhány akkora sallert, tockost és fülest, hogy a pávatáncosnak belecsengett a füle.

Márki-Zay Péter azzal erősíti az ellenzéki egységet, hogy „a Fidesznek dolgozó” árulókról beszél

Elővigyázatosságból a videóinterjút már meg sem hallgattuk, nehogy bármit meghalljunk, amiről egykor még azt gondoltuk, hogy nem PC miniszterelnök-jelölt esetében. Megtanuljuk, hogy már nem érvényesek az eddigi normák, a cél szentesíti az eszközt. Első az ellenzék egysége, hogy a jelölt leváltsa Orbánt. Lassan már teljes egységbe kerülünk a fideszes szavazótáborral is, de nem kell ezen csodálkozni, hiszen a jelölt megmondta, hogy "nincs jobboldal és nincs baloldal, csak tisztességes magyar emberek vannak". Akik pedig nem így gondolják, azok nem tisztességesek.

Orbán antiliberalizmusa az Európai Unión belül épít falakat

Orbán a határnyitás 30. évfordulója alkalmából Angela Merkel német kancellárral rendezett közös sajtótájékoztatón cáfolta, hogy ellentétben állna az akkori szocialista kormány kerítésbontása az ő...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEgység