2024, március28, csütörtök

Tag: ellenzék

Orbán ugyanúgy kétharmaddal nyeri a választást, mint Putyin

Egy választási eredményt pontosan ki lehet számítani előre. Meg lehet alkotni a szabályokat úgy, hogy az éppen annyi legyen, amennyit akarnak. Ez pedig mindig a szükséges kétharmad lesz. Ezek a választások csak arra jók, hogy Orbán demokratikus felhatalmazást hazudjon a diktatúrája mögé. A mostani diktátorok mind tartanak választást, csak a leghülyébbek nyernek 80-90 százalékkal. Akik igazán veszélyesek a világra, azok éppen csak annyival, amennyire a totális uralomhoz szükségük van. Az ellenzéküket maguk választják és a látszat kedvéért fizetik, eltartják őket.

Demokráciában az előválasztás kibernetikai védelme is állami feladat lenne

Ha eljátszunk azzal, hogy komolyan vesszük az Orbán által fenntartott látszatot, hogy ez valódi állam, nemcsak egy bűnszervezet által megszállt és vezetett ország, akkor az ellenzéki előválasztás a politikai intézményrendszer része, és az állam feladata lenne még a megszervezése is, a feltételek biztosítása és a kibernetikai védelem is. De ezt már azok sem veszik komolyan, akik pedig eljátszák ezt a szerepet, eszükbe sem jut, hogy itt a magyar államnak kellene a feltételeket biztosítani. Egy ellenzéki előválasztás nem a benne résztvevő pártok és jelöltek magánügye.

Dobrev Klárát az élre röpítheti, hogy semmisnek tartja az alaptörvényt

Az ilyen alaptörvény semmissé nyilvánításához, eltörléséhez nem kell kétharmados többség, mert nem a többség miatt lehet eltörölni, hanem a törvénytelen volta miatt kell semmissé nyilvánítani. Ezért elhibázottak azok az elképzelések, hogy a diktatúra alaptörvényéhez csak kétharmados többséggel lehet hozzányúlni, mert az azt feltételezi, hogy az alaptörvény jogállami működést, védelmet biztosít. De ennek az ellenkezője az igaz.

Alternatív valóságban zajlik a demokratikus(nak látszó) előválasztás egy diktatúrában

Még köszönettel is tartozik Orbán a névleges ellenzékének, hogy az összefogás után előválasztással döntik el a közös indulókat, mert ez még inkább olyan látszatot...

Nagyon durva fideszes stílus, ahogy a DK próbálja lejáratni Karácsony Gergelyt

Meglehetősen ízléstelen, ahogyan a Demokratikus Koalíció próbál Karácsony Gergely ellen kampányolni. Az egyértelműen látható, hogy a DK igyekszik Karácsony Gergelyt, akit Dobrev Klára legnagyobb...

Jön a Gyurcsány és kilövi a szemedet

Kocsis szerint mindenki Gyurcsány, aki nem Orbán. Ezért, "akik nem akarják, hogy Gyurcsány újra lovasrohamot vezényeljen a saját honfitársai ellen, szemeket lövessenek ki, és akik nem akarják, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet”, támogassa a petíciót. Mi viszont indítanánk egy másik petíciót, hogy aki nem akarja, hogy Orbánék utcai harcokat provokáljanak, felgyújtsák Budapestet, s a rendőri karhatalom ellen támadjanak, nagygyűlés ürügyén tömeget szervezzenek a demokratikusan megválasztott kormány erőszakos megdöntésére, az írja alá a petíciót.

Atlétikai vb: ott kell ütni Orbánt, ahol fáj neki

Ha a bejelentés után mégis engednek, vagy ki lehet trükközni őket, akkor az nagyobb vereség, mintha nem mondtak volna semmit. Kimondták, ez az atlétikai vb semmiképpen nem valósulhat meg! Bármilyen eszközzel meg kell akadályozni, ha máshogy nem, akkor a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget kell olyan helyzet elé állítani, hogy maga lépjen vissza, mert a főváros lehetetlenné teszi a nyugodt és normális lebonyolítást.

Az ellenzék kirekeszti az előválasztásból az orbánellenes nyugati magyarokat

Az ellenzék nem vesz tudomást 800 ezer potenciális nyugati ellenzéki szavazóról, megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy beleszóljanak a miniszterelnök-jelölt kiválasztásába. Ez ugyanolyan kirekesztés, diszkrimináció, mint amit Orbán csinál velük, csak Orbán tudja, hogy ezek NER-ellenes szavazók, de az ellenzék nem törődik velük, és nem gyűjti be őket. Ezzel érzelmileg elidegeníti a potenciális szavazóit, és nem kevés, közel 800 ezer szavazóról van szó.

Markó Beáta: A teljes morális rohadás állapota

A lassan csak mikroszkóppal látható baloldali párt politikusnője, aki egyben Budapest városüzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettese, a minap kitett egy videót a saját, nyilvános Instagram-oldalára a...

Az ellenzék barátságos levélben nyugtatta meg Kínát, hogy nem kell mitől tartania

Kína miniszterelnöke ért az efféle levelekből, ezért megértette, hogy az ellenzék teoretikus győzelme esetén is nyitott a Kínával való együttműködésre, mert a potenciális miniszterelnökök félnek Kínától, nem mernek vele szemben elutasítóak lenni és erőt demonstrálni, határozottan elutasítani a kínai gyarmatosítást és terjeszkedést. Ez azt jelenti, hogy még a projektekről is lehet tárgyalni velük, kicsit más feltételek alapján. Másrészt azt is megértette, hogy ez az erőtlen társaság soha nem fogja leváltani az erős Orbánt, ezért nincs veszélyeztetve az üzlet és a gyarmatosítás.

A Pesti Srácok megírta, mit kell gondolni az 1:1-es győzelemről: Orbán támasztotta fel a magyar focit

Elsőre azt hihetnénk, hogy ez egy paródia, egy gúnyirat, de nem az. A náci és a kommunista propaganda legszebb napjait idéző firkálmány a diktátort magasztalja az 1:1-es győzelemért, és igaza van: ez az ő dicsőségét hirdeti. Ezért sajátította ki (minden máshoz hasonlóan) a magyar futballt, számolta fel a labdarúgó szövetség önállóságát, ezért ölte bele a magyarok százmilliárdjait, hogy ez a cikk egyszer megszülessen, és elmondja a magyarok szívében létrehozott érzést: az örök hálát a diktátornak, mert övé minden dicsőség. Eggyé vált a nemzet a diktátorával, és ez volt a cél.

Amíg az ellenzék nem vonul ki végleg a parlamentből, addig Orbán rendszerét megdönteni nem lehet

Az ellenzéki pártok a parlamenti mandátumaikhoz kötött állami támogatásról képtelenek lemondani, ezért tíz éve legitimálják ugyanezt az eljárást. A pénzért fedezik  a NER törvénytelen létrejöttének és működésének tényét. Ugyanazzal az indokkal, amellyel most bojkottálták a gyomorforgató törvényeket, már tíz éve bojkottálniuk kellene a parlamentet és az egész Orbán-rendszert, ami a bojkott nyomán már nem létezne. Az ellenzék legitimációja nélkül nem lehet a demokrácia hamis látszatát fenntartani.

Ha pedofilok támogatóinak bélyegzik az ellenzéket, nem maradt más, mint a rendszerből való kivonulás

A Fidesz a díszletparlamentben simán "megszavazza" a homoszexuálisokkal összemosott pedofiltörvényt, az ellenzékre mindenképpen rásütik a pedofília támogatóinak (vagy a pedofília) bélyegét, és ezentúl úgy járnak be a pénz miatt (amiért eladták a magyar jogállamot, szabadságot, Alkotmányt, valójában az egész országot) a parlamentbe, mint pedofilok a rendes keresztény emberek közé. Miközben a másik oldalon puccsisták, fasiszták, az alkotmányos rend megdöntői, köztörvényes bűnözők ülnek, akik pedofíliával szennyezett egyházra bízták a kiszolgáltatott magyar gyerekeket.

Vérszegény programot hirdetett Karácsony Gergely, amelyben nincs szó rendszerváltásról

Teljesen mindegy, hogy az ezer pontos kormányzati teendők közül melyik az első 9 pont. Ezt akár egy szerencsekerékből is kihúzhatná, mert az alkotmányosság megteremtéséig erre semmi esély nincs. Ez az ernyedt "mozgalom" egy nyugdíjas klub benyomását kelti, ahol elbeszélgetnek egymással, de a valósághoz semmi közük. Ezért nincs értelme elemezni a pontokat sem, hogy azok közül melyik telitalálat, melyik nem, melyiket tennénk inkább a 18. helyre, míg a 4. és 5. pont helyet cserélhetne. Ilyesmivel csak ráérő emberek foglalkoznak, akik megunták a bélyeggyűjtést.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEllenzék