2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHa Magyar Péternek Orbán "demokratikus hős", akkor nem lépett ki a NER-ből

Ha Magyar Péternek Orbán „demokratikus hős”, akkor nem lépett ki a NER-ből

-

Magyar Péter a Die Presse nevű konzervatív bécsi lapnak adott interjújában a demokrácia hősének nevezte Orbánt, akit a példaképének is tart. A balliberális ellenzék „messiásának” nevezett Magyar úgy nyilatkozott, büszke arra, hogy a fiatal Orbánhoz hasonlítják.

Ez alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy Magyar Péter Orbán ellenzéke, meg akarja dönteni a rendszerét, leginkább pedig azt, hogy elhagyta a Fideszt és a NER-t. Ha Magyarnak Orbán egy hős, méghozzá „demokratikus hős”, akkor ő még mindig fideszes és a NER része.

Ilyet csak olyan emberek mondanak, akik Orbán elkötelezett hívei, kiszolgálói, vagy az orvos súlyos mentális károsodást állapított meg náluk. Ez utóbbi azonban kizárható. Ez a nyilatkozat azt támasztja alá, hogy Magyar legfeljebb összeveszett a pénzen a haverjaival.

A NER-ből viszont nem lépett ki. Ez a mondat csak hűséges fideszes száját hagyja el, aki a propaganda része, aki semmiképpen nem „csekkolt ki” a NER-ből, ahogy egyesek hiszik. A Magyart messiásként fogadó ellenzék olyan embert követ, aki imádja Orbánt.

Ez maga a vég. Ennél lejjebb már nincs.

Azt az embert, aki lerombolta a demokráciát, felszámolta a jogállamot, szétlopta az országot, szétverte az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát, lábbal tapossa az emberi jogokat, antiszemita kampányokat folytat, elhagyta a Nyugatot és Putyin láncos kutyája.

Attól, hogy az ellenzéki pártok, karöltve a Magyart támogató balliberálisokkal, elvetették és ma is elvetik az Amerikai Népszava és mások (legújabban a Vidéki Prókátor) javaslatát, hogy hagyják el a rendszert, Magyar Péter még nem lett az általa szolgált rezsim ellenzéke.

Annál ostobább szöveg pedig nincs, hogy az sem baj, ha Orbánt magasztalja, mert azzal fideszeseket állít az ellenzék mellé, és együtt majd leváltják az imádott Orbánt. Ha Orbán a demokrácia hőse, s Magyar büszke, ha hozzá hasonlítják, miért hagyná el bárki Orbánt?

Ezen kívül milyen alapon várja el egyetlen áruló balliberális Magyar-hívő, hogy az Orbánt és rendszerét elutasító, valóban tisztességes demokrata adja fel magát, az identitását, és egy Orbán-imádó fasiszta vezér mögé álljon és rá szavazzon? Nem fog, és jól teszi.

Ebből pedig kész a képlet, hogy nem lesz fideszes átszavazó, de az ellenzék megosztott lesz, és az imádott demokratikus hős minden eddiginél nagyobb győzelmet arat. Viszont az ellenzék totálisan széthullik, és halomra lövik egymást. Hogyan nem lehet ezt előre látni?

Magyar Pétert a lap újságírója arról kérdezte, hogy „Nagy Ervin színművész nemrégiben dacos kisgyermeknek minősítette Orbán Viktor politikust. Megfelel a leírás?” Magyar erre úgy válaszolt: „Egyáltalán nem. Orbán Viktor az én szememben demokratikus hős és korszakalkotó politikus.” Ez szívből jött, a csodálat ájult megnyilatkozása ez.

Majd kifejtette, hogy még emlékszik, amikor nyolcéves kisfiúként 1989-ben szülei mellett élőben szemtanúja lehetett híres beszédének a Hősök terén. Mint Magyar fogalmazott: „Ekkor felszólította a szovjet megszálló csapatokat, hogy hagyják el Magyarországot.”

Arról már nem beszélt, hogy a szovjetek távozása ekkor már eldöntött tény volt. Orbán a kivonulást inkább veszélyeztette a népszerűsége kedvéért a keménynek látszó beszéddel, s az oroszok nem Orbán beszéde miatt, hanem annak ellenére távoztak.

Magyar Péter úgy emlékszik, hogy Orbánnak „akkoriban nagy szerepe volt abban, hogy kirángassa a magyar szekeret a kommunizmus pöcegödöréből”. Nem Magyar Péter fiatal kora az oka, hogy nem jól „emlékszik”. A rendszerváltást nem Orbán csinálta.

Annyit pedig jegyezzünk meg, hogy Magyar ne beszéljen „pöcegödörről”, mert az imádott demokrata hős, Orbán Viktor rendszerénél nincs nagyobb pöcegödör. Az pedig látszik, hogy ebből a még nagyobb pöcegödörből nem ő fogja kirángatni a magyar szekeret.

Ezután jelentette ki azt, hogy „vannak, akik a fiatal Orbánhoz hasonlítanak, amit szívesen elfogadok”. Ez azt jelenti, hogy Magyar Péternek Orbán Viktor a példaképe, s ugyanazt az utat készül bejárni. Nemcsak Orbán helyére, hanem Orbán szerepére vágyik.

De ha nem sikerül, szívesen szövetségre is lép vele. Ha nem kell neki, majd támogatja kívülről. Ebbe a szerepbe pedig azért kerülhet, mert megmarhult hisztérikus ellenzékiek, akik nem akarnak semmit csinálni, képesek egy másik fasisztát is a parlamentbe juttatni.

Egy pitiáner, korrupt csalót, közönséges hazudozót, manipulátort segítenek a parlamentbe, mert elveszítette a NER kamu állásaiból kapott millióit. Ennek az ára pedig az ellenzékiek még súlyosabb válságba döntése. Éppen az ellenkezőjét teszik, mint amit kellene.

Hamis messiásban bíznak, a vágyaikat vetítik bele, aki csak bosszút akart állni, és még őt is meglepte, hogy az elveit eláruló balliberális oldal megette az egészet, és két hónap alatt hőst csinált belőle. Ennél szánalmasabb nincs, de legalább most térnének észhez.

A baloldali és liberális ellenzék olyan emberrel akarja megdönteni Orbán rendszerét, akinek Orbán a példaképe, aki Orbánt demokratikus hősnek tartja. Aki büszke arra, hogy a fiatal Orbánhoz hasonlítják, s aki a NER szerves részeként szolgálta az öreg Orbánt is.

Orbán soha nem volt demokrata, ezt bizonyítja, hogy a Fidesz akkor sem volt demokratikus párt, amikor még liberális korszakát élte, aminek hamar vége lett. Orbán pályája egyenes úton vezetett a fasiszta diktatúrához. A fiatal Orbánban benne volt a mai fasiszta vezér.

Ahogy Magyar Péterben is benne van, ő egy Orbán Viktor akar lenni. Ez nem befolyásolja a baloldali, liberális ellenzéknek azt a részét, amely pótolja Magyar Péter jobboldali híveinek hiányát, s amely a vágóhídra megy Magyar vezetésével, abban bízva, hogy diktátort cserél.

Mert Magyar a „csalódott” liberális baloldali ellenzék nélkül egy futbllcsapatot nem tudna kiállítani, ahogy nincs tíz európai parlamenti képviselőjelöltje sem. A százezer tüntető nem neki köszönhető, hanem annak, hogy az ellenzék nem képes szembenézni saját magával.

Nem ismeri fel, hogy az ellenzéki pártok pontosan olyanok, mint ők, éppúgy kollaboránsok, mint ők, és ebben ők is felelősök. Saját pártjaikat kellene rávenni arra, hogy távozzanak a NER-ből, lépjenek ki a rendszerből, és váljanak igazi ellenzékké. Akkor majd lesz hitelük.

Magyarnak nem kell aggódni amiatt, hogy nyíltan szerelmet vall Orbánnak, mert a baloldali és liberális elvakult hívei azt gondolják, ettől még több fideszes hagyja el Orbánt, s rohanni fognak hozzá a bizonytalanok, mert erre vágytak. Másik pártból imádni Orbánt.

Erre a szintre már nem mentség az elbutulás, a hisztéria, a tehetetlenség, mert ezt hinni, s nem tudomásul venni a valóságot, és egy másik potenciális fasiszta diktátort támogatni, aki imádja Orbánt, gyűlöli a baloldalt, nemcsak felelőtlenség, hanem totális elmebaj.

Márki-Zay is a lelkükön szárad, de ha végigmennek ezzel a szélhámossal is a vágóhídig, hogy „lássuk meg”, ők a felelősök, nem a kollaboráns ellenzéki pártok. Azok korruptak, de ennyire még ők sem hülyék és nem felelőtlenek, ekkora kárt pedig még ők sem csináltak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések