2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekButa, szánalmas, erőtlen és gyenge beszéddel vetett véget Magyar Péter a hamis...

Buta, szánalmas, erőtlen és gyenge beszéddel vetett véget Magyar Péter a hamis reményeknek

-

Felesleges számháborúzni, már fel sem tűnik Magyar Péter nagyotmondása a létszámról, sem arról, hogy már ő is Magyarország és a nemzet nevében beszél. Ennél fontosabb az, hogy akármennyien voltak, nem tudta megszólítani őket, nem tudott élni a lehetőséggel, hogy legalább felsorolja az általa eddig építgetett diktatúra bűneit és következményeit.

Így még nem csaptak be embereket, akik azt várták, hogy a bennük élő reményt Magyar Péter fenntartsa, ehelyett tökéletesen kioltotta. Magyar Péternek itt van vége. Köszönjük az eddigi szórakoztatást, mi ugyan untuk, de sokaknak tetszett, mert elhitték a hazugságokat, azonban ennyi ember előtt kijön, ha valaki hazudik, és nincs semmi a szívében.

Magyar felvett egy szerepet, mint ahogy eddig is, de ezúttal rossz szerepet választott. Nem találkozott sem az alkalommal, sem a hallgatósággal, sem azzal, amit vártak tőle. Unalmas és rossz beszédet mondott, erőtlenül, enerváltan és hit nélkül, másokból is kioltva a hitet. A tartalomról már csak úgy lehet beszélni, mint egy groteszk önparódiáról.

Ezen csak azok csodálkoznak, akik egyetlen szavát is elhitték, és reménykedtek benne. Ennek az embernek a politikai pályafutása a mai napon véget ért, ami nem jelenti azt, hogy máris eltűnne, de a vele szembeni illúzióknak vége. Egyre inkább a szánalmas bohóc szerepe vár rá. Nem is reméltük azt, hogy a tehetségtelensége ilyen hamar lenullázza.

Magyar Péter hamissága nyilvánvaló lett, hogy nem él benne a tűz, nem hiszi, amit mond, nem az Orbán-rendszer megdöntése, a haza szeretete motiválja, hanem a hatalom és a pénz, s elhitte magának, hogy már nagy ember, s az most már az ölébe hullik. Leleplezte saját magát, még annál is rosszabb képet mutatott magáról, mint amit eddig írtunk róla.

Magyar sok mindenről beszélhetett volna, az orosz titkosszolgálati megszállásról, a kínai gyarmatosításról, Magyarország függetlenségének elvesztéséről, az Európai Unióról (Varga Judit alpári nyilatkozatai után, amelyeket ő írt, érdekes lett volna), a NATO-ról, az emberi jogokról, a szabadságról, a sajtóról és az ország elrablásáról, kifosztásáról, stb..

A legnevetségesebb az volt, amikor észre sem vette, hogy a kiadós gyurcsányozás után az összefogásról beszélt, hogy véget vet a megosztottságnak, az árokásásnak, miközben egy mondattal előtte uszított a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, tagjai és támogatói ellen. Mert aki Gyurcsányt támadja, őket is támadja. Ez közönséges fideszes propaganda volt.

Az Amerikai Népszavát senki nem vádolhatja pártossággal, de az gyomorforgató uszítás, amit ezen a gyűlésen Gyurcsány és a DK ellen előadtak, a Fidesz legszebb napjait idézve. Nem gondol arra, hogy ő még Orbán fasiszta diktatúráját építette, annak haszonélvezője volt, amikor Gyurcsány és támogatói már javában szívtak miattuk? Neki semmi erkölcsi alapja nincs az ellenzékből (és az országból, a nemzetből) bárkit kitagadni.

Neki aztán főleg nincs.

Nem hittünk a szemünknek és a fülünknek, hogy a színpadon egy infantilis gyerek állt, aki távozásra szólít fel bárkit, mintha ettől annak mennie kellene, alkut ajánl Rogánnak, hogy a propaganda pénzét adja a bicskei gyermekotthon bántalmazott lakóinak. Szegények, nem is tudnának mit kezdeni ennyi pénzzel. Ezek infantilis butaságok, komoly arccal előadva.

Kiábrándító, ahogy egy százeres tömeggel azt kiabáltatják, hogy „Nem félünk”, amivel azt bizonyítják, hogy félnek. Aki nem fél, annak nem kell ezt skandálni, látszik rajta. Ez olyan, amikor Orbán futballszurkolói szurkolás helyett azt kiabálják, hogy „mindenki szurkoljon”. Sikerült Orbán hidegrázós beszédét is idézni, hogy mindenki hozzon magával két embert.

A legviccesebb az volt, amikor előhozta, hogy várhatnak-e tőle még további „atombombát”. Az a kétperces asszonylehallgatás sem volt az, amivel Rogánékat próbálta zsarolni, hogy fizessék ki a hallgatását és megtarthassa a kamu fideszes pozícióit havi 4 millió forintért, de a válaszán felnevethetett a publikum: „Ti vagytok az atombomba”.

Magyarul, semmi nincs már a kezében. Ennyi volt. Nem kínál leleplezést, megbuktatást, ehelyett egy vérszegény, közhelyes és unalmas programot kínál, a hasbeszéde mellett, amiről mindenki bealudt a Kossuth téren (is). Magyar be akar menni a parlamentbe a többi kollaboráns párt közé, és kapni a pénzt. Erről szól a történet. Kirúgta a Fidesz, nincs pénz.

Ehhez kellenek a megosztott, egymással szembefordított ellenzéki szavazók, mert az ígért fideszesek szavazataival egy kisvárosi önkormányzatba nem jutna be, annyi nincs. Most a messiásvárók is láthatták a hamis messiást. De a hamis messiások hívei kitartanak, nem ismerik el a megszégyenülést és képesek róla tovább hazudni. De attól még megbukott.

Ez még további harcokat, ellentéteket fog szítani az ellenzéken belül. Magyar egymás ellen fordítja a barátokat is az ellenzékiek között, akik egymás ellen lövöldöznek majd, míg az Orbán-rendszer működik zavartalanul tovább. Magyar Orbán minden eddiginél nagyobb választási győzelmét (és legitimációját) készíti elő, ha időben teljesen meg nem bukik.

Arról az ízléstelenségről már nem beszélve, hogy Anyák napjára hívta össze a következő gyűlését, átpolitizálva az anyák iránti hálát és szeretet. Ez igazi fideszes tempó, és ez az, ami a demokratikus oldalon okozott kár, hogy beviszi a fideszizmust és az orbánizmust a normális emberek közé, akik hasonulnak miatta. Hamis, hazug és gyomorforgató.

Ő kijött a Fideszből, de a Fidesz nem jött ki belőle. Mert soha semmit nem bánt meg, nem értékelt át, nem tagadott meg. Ugyanazt folytatja, csak most az ellenzékben. Már ha ezek után épeszű ember még egy gyűlésére elmegy. Az ellenzéki messiás, ha jól hallottuk, nem ejtette ki Orbán nevét az Orbán ellen összegyűlt százezres tömegnek. Gratulálunk!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések