Tag: evangelikál

Trump Istenné teszi magát a Leó pápával vívott harcában

Trumpnak mindenesetre erős krisztustudata van, s ebből a pozícióból utasítgatja a római pápát, akit még J.D. Vance alelnök is figyelmeztetett, hogy csak óvatosan idézgessen a Bibliából, és leckéztette a pápát a katolikus doktrinákat illetően. Pedig Leó kijelentése megfelel az egyetemes keresztény értékeknek és tanításnak. Ezt mondta: "Bárki, aki Krisztus, a béke fejedelmének tanítványa, soha nem áll azok oldalán, akik egykor kardot forgattak, ma pedig bombákat dobnak." Ez a legmodernebb teológiai felfogásoknak is megfelel, amelyek szerint az egyháznak nem lehet kardja, csak keresztje. Jézus nem támogat gyilkolást, Isten országa kereszt. Főleg nem ilyen gyilkolást, mint az iráni. Mert a világi hatalom viselheti a kardot a rend és a földi törvények megtartására, valamint önvédelemre. De az iráni háború nem önvédelem. Ez nem Isten háborúja, amit Trump és társai vívnak. Ezzel a kijelentésével a pápa Trump háborújának alapjait és legitimitását kérdőjelezte meg. Ha ez nincs, akkor semmi nincs, ami alátámasztaná az iráni káoszt és bombázást. Trump nem tudott nagyobb tekintélyt maga mellé állítani, mint Jézust, aki a képen ő maga. Ehhez hasonló istenkáromlással tetézi mindezt, amikor szélsőséges kereszténynacionalista evangelikál vezetők (Christians Engaged) kezdeményezésére ő is felolvas a Bibliából egy láncolvasás keretében. A szervezet "Amerika olvassa a Bibliát" elnevezésű kezdeményezése a szokásos felszínes kereszténynacionalista magamutogatás a benső hit megélése helyett, melynek része lesz az, amikor Trump is felolvas egy részt. Ez azért is vicces, mert Trump korábban már felsült a Bibliához való viszonyával, amikor az evangelikál hamis próféták már az Isten emberének kiáltották ki, és naivan megkérdezték, mi a Bibliában a kedvenc igeverse. Trumpnak egy szó, egy sztori, egy történet, semmi nem jutott eszébe, mert életében egy szót nem olvasott el "Isten embere" a Bibliából. Azt állítják, hogy Trumpot Isten választotta ki, ami szintén istenkáromlás, mert ők választották ki, ezzel Istenné tették magukat. Annak nyilván nagy jelentősége van, hogy az amerikai elnök milyen igeverset választ és olvas fel. Gondolhatnánk sok mindenre, de Trump ismeretében nem kell meglepődni azon, hogy 2 Krónika 7:11–22 versekre esett a választás. A történet Salamon imájának megválaszolásáról szól. A legfontosabb a 8. vers: "Megerősítem a te birodalmad trónját, a mint megigértem volt Dávidnak, a te atyádnak, mondván: Nem vétetik el a te nemzetségedből való férfiú az Izráel királyiszékiből." Ezt az evangelikál trumpisták, akik a Bibliát allegorikusan értelmezik, és tetszés szerint alkalmazzák arra, amire akarják, a Salamonnak adott isteni ígéretet Trumpra vonatkoztatják. Elég ijesztő, ha Trump és a gyerekei elhiszik ezt, és az amerikai alkotmányos demokrácia, a szabad választások alapjait kérdőjelezi meg, hogy Trump kereszténynacionalista hívei úgy értelmezik ezeket a verseket, mint a Trumpnak és családjának adott isteni ígéretet. De ennek az igeversnek ennél is több jelentése és szerepe van, mert az is üzenet, hogy ezt a részt Couy Griffin, a "Cowboys for Trump" alapítója szavalta a 2021, január 6-i Capitoliumban történt zavargás során. Ott és akkor egyértelműen azt támasztotta alá, hogy nem lehet a választás győztesének kihirdetni Joe Bident, mert Isten Trumpnak és a "nemzetségének" adta az amerikai elnöki hatalmat mindörökre.

Charlie Kirk temetése: a politikai propaganda átírta a keresztény evangéliumot

A fehér nacionalizmus, a nemzet és egy politikai irányzat kereszténységgel való azonosítása a legteljesebb mértékben prófétikus, pontos előképe annak, ahogyan keresztény tömegek fogják imádni a Sátánt, ők választják majd meg boldogan az Antikrisztust, a világdiktátort. Magáról az evangéliumról a politikusok azt állították, hogy Jézus Krisztus a hatalmon levők ellen szólalt fel, az igazságot mondta el róluk, ezért végezték ki. A beszédekben visszatérő párhuzam szerint Charlie Kirk is az igazságot hirdette a "baloldalról", ezért gyilkolták meg. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy amit Charlie Kirk hirdetett, az nem az evangélium, hanem a szélsőjobboldal ideológiája volt, amit életében sokan gyűlöletbeszédnek neveztek. Jézus Krisztus az ellenkezőjét hirdette, az Isten országát állította szembe ezzel a világgal. Jézus Krisztus nem politikai aktivista volt. Mindig elutasította azt, amikor politikai szerepre akarták rávenni. A római császárral kapcsolatban is kitérő választ adott. Neki nem ezzel a világgal volt dolga, s nem volt Heródes megválasztását segítő politikai influenszer sem. Jézus Krisztus az Istenbe vetett hitet nem használta politikai célokra, nem rendelte alá egy politikai irányzatnak, és nem igazolt vele egyetlen kirekesztő gyűlöletkampányt sem. Jézus nem lett volna Donald Trump kampányának egyik leghangosabb szószólója sem.

Az evangelikál kereszténység eljutott a politikai gyilkosságig

A minnesotai politikai gyilkosság, amelynek során egy önmagát evangelikál kereszténynek valló férfi lőtt le helyi demokrata törvényhozókat, mérföldkövet jelent az amerikai politikai és vallási radikalizálódás történetében. A gyilkos bizonyságtevő hívőként, lelkészként még Afrikában is prédikált, vallásos családapaként élt, miközben hosszú listát készített azokról a törvényhozókról, akiket meg akart ölni, mert nem támogattak fundamentalista keresztény politikai törekvéseket. A keresztény fundamentalizmus ma már nemcsak gyűlöletet terjeszt, hanem fegyvert ragad, listát készít és gyilkol. A gyilkosság hátterében LGBTQ+ jogok és abortusz elleni prédikációk álltak. A gyilkos ezek ellen harcolt, és azokkal végzett, akik ezeknek jogi keretet akartak biztosítani. A gyilkos nem elmebeteg, hanem elkötelezett hívő, aki elhitte azt a hazugságot, hogy az egyház feladata őrködni a társadalom erkölcsei fölött, s állami erővel kényszeríteni mindenkit a valláserkölcs és az egyház normáinak betartására. Az amerikai keresztény jobboldal már évek óta támadja az abortuszhoz való jogot és a melegjogokat. A neoprotestáns evangelikál keresztény mozgalom a szélsőjobboldali politikai irányzat, így Trump legnagyobb támogatója, azt remélve,hogy  a szélsőjobb megvédi Amerikát, mint "keresztény nemzetet", és a "keresztény állam" "visszavezeti" Amerikát Istenhez. Ezek az eszmék elferdült eretnekségek, nemcsak köze nincsen a kereszténységhez, hanem azzal homlokegyenest szemben áll.

Az orosz messianizmus és az amerikai messianizmus szövetsége a tervezett Trump-Putyin világrend

Azt mondani sem kell, hogy az amerikai "keresztény nemzet" mítoszának és az "orosz messianizmusnak" sincs semmi köze a kereszténységhez, Jézus Krisztushoz, hanem épp ellentétei mindannak, amit a kereszténység jelent. Ez fasizmus, ahogy az orosz ortodoxia nem is titkolja, hogy Isten országának földi megvalósulásához "fasizmusra" van szükség. E tekintetben jó úton járnak az orosz és az amerikai keresztények is, nem elhanyagolható szempont, hogy Orbán illiberális fasiszta állama alapvetően ugyanezen a hamis ideológián áll, teljesen világosan ugyanerről beszél, az ő fasiszta rendszerének is ez adja az erejét és az önbizalmát, ez az iránytűje, és ez Trumppal és Putyinnal a közös nevezője is. A keresztény nacionalista (fasiszta) populizmus pedig hat a vallásos tömegekre, s még az sem számít, hogy a "keresztény erkölcsiséget" zászlajára tűző államokat címeres bűnözők vezetik, amire az állam kegyeire utazó papok, lelkészek, pásztorok bibliai magyarázatokat adnak, ahogy a hamis keresztény nacionalizmust is képesek a Bibliából levezetni. Annak ellenére, hogy a keresztény hit "tárgya", személye, középpontja, Jézus Krisztus mindenben ellentéte a politikai kereszténységnek, a világi állam "szakrazilásának", világi emberek valláserkölcsre kényszerítésének, a világi hatalom és az "Isten országa" perverz azonosításának. Az egyház és az állam feladata sem ez.

A Hit Gyülekezetét nem zavarja a Trump-Biblia

A Biblia és az állami alkotmány egybeszerkesztése egyház és állam összefonódásának a csúcspontja. Ez mindkettő meghamisítása, mert az amerikai alkotmány elválasztja az államot és az egyházat. A Biblia sem állami erővel akarja Isten törvényeit az emberekre erőltetni. Ez megrontja és kifordítja önmagából a Bibliát is, az alkotmányt is. Ha van ember Amerikában, aki mind a Biblia, mind az alkotmányosság megrontója, akkor azt Donald Trumpnak hívják. A bűncselekményei miatt indult pereihez akar pénzt szerezni a Biblia és az alkotmány kiárusítása által, visszaélve mind a keresztények, mind a hazafiak érzelmeivel, becsapva és manipulálva, és mindkettő lényegétől megfosztva őket. Trump erről semmit nem tud, mert egyiket sem olvasta, csak hallott róluk. Amikor a Biblia propagandaeszközként legutóbb a kezében volt, a Floyd-gyilkosság ellen békésen tüntető washingtoni feketéket gumibotoztatta végig, hogy Bibliát lobogtathasson a templom előtt, amelynek lelkésze mélyen felháborodott ezen a képmutató istenkáromláson. Az állam által terjesztett és képviselt kereszténység nemcsak megtagadása a személyes hiten alapuló kereszténységnek, hanem beavatkozik Isten és az emberek kapcsolatába, a személyes közösséget tagadja, ezzel a valódi megtérés, a valódi megváltozás és üdvösség útjában áll. Az emberek a személyes döntést áthárítják az államra, amely átveszi ezt tőlük.

Pat Robertson az egyik legkártékonyabb hamis próféta volt

Robertson, mint egykori szenátor fia, mindig is inkább volt politikus, mint lelkész. Az egyházat, a hitet, a vallást, a keresztény tömegeket politikai céljaira kívánta felhasználni, ahogy a Biblia is egy eszköz volt a számára a tömegek manipulációjára és saját ideológiájának terjesztésére. Ezzel pedig végletesen megfertőzte az amerikai neoprotestáns karizmatikus kereszténységet. Létrehozta saját sikertelen elnökválasztási kampánya után (nem vette észre, hogy Isten nem támogatta ebben) a Keresztény Koalíció nevű politikai szervezetet, amelyet a republikánus párt szolgálatába állított.

Rohamosan fogynak a politizáló evangéliumi egyházak támogatói Amerikában

A "Z" generációban az arányuk még kevesebb, mert ez a generáció már úgy nőtt fel, hogy a fehérkeresztény evangéliumi mozgalmat a fasizmus és a nácizmus fedőneveként ismerte meg, ezeknek köszönhetik, amikor a jogaikat csorbítják. Ezért a fiatalabb generációk már nemcsak közömbösek velük szemben, hanem kifejezetten utálják őket. A kereszténységet az evangelikálokhoz hasonló mértékben senki nem járatta le Amerikában. Minden új generációval veszítenek a létszámukból, miközben politikusokkal, fegyverekkel és erőszakkal fenyegetve akarják az uralmukat biztosítani.

Magyarországon is elhitték a hazugságot, hogy az oltás a „fenevad bélyege”

A "fenevad bélyegéhez" először is a "fenevadra" lenne szükség, amely nincs sehol. A "fenevad" egy világdiktatúra és egy világdiktátor lesz, aki világuralomra tesz szert, és a föld lakói imádni fogják, elsőként is legjobban a megtévesztett keresztények, mert elhiszik róla, hogy ő a Messiás. De ő a Messiás ellentéte, az Antikrisztus lesz. Hogy mennyire nem fogják felismerni az Antikrisztust, annak legfényesebb bizonyítéka, hogy a "fenevad bélyegét" sem ismerik fel, és azokat a diktatórikus politikai rendszereket és politikusokat támogatják, akik az Antikrisztus előképei, mint Trump, Orbán.

Katolikus karizmatikus szekta „szolgálóleánya” Trump főbírőjelöltje

A sors iróniája, hogy Trump éppen azon a kerti partin fertőződött meg koronavírussal, amelyen bemutatta Amy Coney Barrettet, az új jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság...

Megkötözték a vírust: most derül ki, hogy szélhámosok-e a karizmatikus pásztorok

Itt az idő, hogy a világ megítélje az ún. evangéliumi (evangelikál) keresztény mozgalom pünkösdi-karizmatikus tévéprédikátorait, hamis prófétáit. Ezek az emberek évtizedek óta prófétálnak hazugságokat,...

Van-e Szulejmani megölése mögött Irán elleni háborús terv?

Nyilván kevés tisztességes ember van, aki akár tudatlanságból könnycseppet hullatna Kasszem Szulejmani iráni kémfőnök, hadseregvezető és mindenes után, aki az iráni rezsim második legnagyobb...

Zavar az erőben, akad egy keresztény az amerikai evangelikálok között

Meghasonlás támadt az evangéliumi (az evangélikusokkal való tévesztés miatt magyarul is egyre inkább fonetikusan "evangelikálnak" nevezett) keresztény mozgalomban, akik a hatalom- és pénzéhes vezetőik...

Brazíliában is az evangelikálok döntöttek a szélsőjobb mellett

Brazília elesett, itt is az evangelikálok támogatták a fasiszta győztest

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEvangelikál