2024, március28, csütörtök

Tag: fasizmus

Rohamosan fogynak a politizáló evangéliumi egyházak támogatói Amerikában

A "Z" generációban az arányuk még kevesebb, mert ez a generáció már úgy nőtt fel, hogy a fehérkeresztény evangéliumi mozgalmat a fasizmus és a nácizmus fedőneveként ismerte meg, ezeknek köszönhetik, amikor a jogaikat csorbítják. Ezért a fiatalabb generációk már nemcsak közömbösek velük szemben, hanem kifejezetten utálják őket. A kereszténységet az evangelikálokhoz hasonló mértékben senki nem járatta le Amerikában. Minden új generációval veszítenek a létszámukból, miközben politikusokkal, fegyverekkel és erőszakkal fenyegetve akarják az uralmukat biztosítani.

Hol van a családvédelem és a gyermekvédelem, ha nem zavarja Orbánt az ukrán gyerekek elrablása?

Az orbáni-goebbelsi propaganda a "családvédelem" és "gyermekvédelem" hamis jelszavával próbálja igazolni a hazugságra épülő fasiszta és kleptokrata rendszer "keresztény" jellegét. De az ukrán családok és gyerekek ellen elkövetett háborús bűnök nem érik el az Orbán-rezsim "családvédelmi" és "gyermekvédelmi" ingereit és reflexeit. Nem halljuk Novák-Balog Katalin szózatait a családok és a gyerekek védelméről, még a részvétnyilvánítás szintjén sem. Miért is hallanánk, ha Novák az orosz titkosszolgálat által szervezett és pénzelt Családok Világkongresszusa (WCF) prominense?

Azért mondják, hogy Európában kisebb a szabadság, mert Európában nincs polgárjoga a fasizmusnak

A magyar fasiszták azt hiányolják Európából, hogy nem legitim a fasiszta ideológia. A fasizmus szabad hirdetését, képviseletét, a demokráciával szembeni alternatíváját hiányolják, ezért mondják azt, hogy Európában kevesebb a szabadság. Ezzel szemben a valóság az, hogy Európa szabad, mert nem illiberális fasiszta diktatúrák uralkodnak, mint Magyarországon. A fasizmus nem legitim alternatívája a demokráciának, s nem több, hanem kevesebb szabadságot jelent.  Ennek világos példája Orbán Magyarországa és Putyin Oroszországa. Vége annak, amikor megtéveszthettek bárkit.

„Ne lopj!” – Semjén ügynöki tevékenysége nyomán az egyházak ellopják a közvagyont

Semjén kezdettől fogva egy idegen állam, a Vatikán ügynökeként tevékenykedik a politikában (konteókat szeretők szerint Opus Dei ügynök). Semjén miniszterelnök-helyettesként nem a magyar állam...

Ez a puska is fordítva sült el, a finnek is leiskolázták őket

A szánalmasabbnál is szánalmasabb volt a fideszes különítmény Finnországban tett látogatása, hogy felelősségre vonják a finneket, hogyan merészelték a jogállamiságot kifogásolni az EU-ban, és...

Ahogy várható volt, a svédek nem vontak vissza semmit, Hende mégis megígérte a pozitív parlamenti döntést

Orbán nem kapta meg az elvárt tiszteletet, korrekt kioktatást kaptak a léhűtői, mégis meg kell szavazni mindent.

A finnek nem engedik megalázni magukat, csatlakoznak-e hozzájuk a svédek?

A finnek karakán nyilatkozatából az következne, ha senki nem állna szóba Orbán fullajtárjaival, hogy ne tudjanak semmit hazudni róluk. A NATO-csatlakozásukkal nem szívességet kérnek és a csatlakozásuk jogos elbírásán kívül senki nem támaszthat velük szemben olyan feltételeket, amelyek sértik a jogállamiságot, a demokratikus normákat és a NATO elveit. Nem tudjuk, hogy a szót követi-e a tett, de a világ elismerését vívnák ki a finnek, ha következetesek maradnának, és szóba sem állnának Orbán zsarolóival, akik olyanok, mint az orosz maffia behajtó emberei.

A „békegalamb” Orbán a gyilkos keresztes lovagok utódja Jeruzsálemben

A vallási cél ugyanis a Templomhegy visszafoglalása, a jelenleg ott található muszlim Al-Aksza mecset (a Sziklamecset) eltávolítása, és helyén a jeruzsálemi Harmadik Templom megépítése. Ehhez kell Jeruzsálem teljes visszafoglalása, ennek szimbolikus lépése a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése, amely Jeruzsálemet Izrael megbonthatatlan örök fővárosának ismeri el. Az Izrael-barát "keresztény" mozgalom, amely céljai eléréséhez az illiberális fasiszta diktátorokat és azok világuralmát támogatja, eléri a célját, és az Antikrisztusnak nevezett világdiktátor megépíti a templomot.

Orbán a NATO-tagsággal zsarolva akarja megalázni Svédországot és Finnországot

Ehhez Svédország és Finnország szorult helyzetét használja ki, hogy meg akarják védeni magukat, a családjaikat, a gyermekeiket, a feleségeiket, a szüleiket és az otthonaikat Orbán barátjától, a tömeggyilkos Putyintól és az oroszok népirtásától. A svédeknek és a finneknek ezt kell a serpenyőbe tenni, míg a másik oldalon egy elmebeteg zsarolásának kell engedni, megalázva magukat. Esetleg taktikázhatnak, hogy ezt diplomatikusan teszik meg, de a propagandagyár már megírta a közleményt a megalázkodásról, függetlenül attól, hogy mit és hogyan mondanak.

Orbán fasiszta rendszeréről mondott jogos véleményük miatt hátráltatják a finnek és a svédek NATO-csatlakozását

Svédországnak és Finnországnak az Európai Unió tagjaként joga és kötelessége, hogy szóvá tegye bármelyik uniós tagország fasizálódását, a demokrácia és a jogállam felszámolását. Ez nem lehet akadálya a NATO-ba való felvételüknek. Nem lehet követelménye a NATO-hoz való csatlakozásnak, hogy demokratikus értékek védelmében a csatlakozni akaró országok ne mondhassanak kritikát egy demokráciának álcázott, "illiberális" (értsd: antiliberális, antidemokratikus) fasiszta diktatúráról.

Ez az illiberális „demokrácia”: ha ellenvéleménye van az Orvosi Kamarának, belügyi módszerekkel felszámolják

Hatalma nem az orvosi kamarának van, hanem a kontroll nélküli államnak, mint végrehajtó hatalomnak. Amit az Orbán-rezsim tesz, az maga a hatalommal való visszaélés. A törvényjavaslat szerint az orvosok a törvény hatályba lépését követő 30. napig nyilatkozhatnak, hogy a kamarai tagságukat meg akarják-e tartani. Aki eddig a határidőig nem nyilatkozik arról, hogy megtartja a tagságát, az a 30 nap lejártával elveszíti a tagságot. Az előre befizetett tagdíját pedig a kamarának vissza kell fizetnie. Ez is a kivégzés egy formája. Ez fasizmus.

Kövér megemlékezett kommunista elődeiről és elítélte az oroszok magyar ügynökeit

Rendkívül haladó beszédet mondott Kövér László házelnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Szép is az, amikor az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének, a kommunista párt központi...

Biden, a NATO, a bukaresti nyolcak és a budapesti egyek

Magyarország a legteljesebb mértékben elhatárolódott a Nyugattól, a miniszterelnöke kijelentette, hogy nem csatlakozik a "nyugati blokkhoz", ezzel szemben az orosz tömeggyilkos állam oldalán áll, és annak győzelméért szurkol. A NATO és Amerika egyértelműen Ukrajna, az oroszok által bestiális módon megtámadott ország mellett áll, a Magyarország által támogatott oroszok pedig a politikai és katonai ellenfelei. Ezért Magyarország az ellenséghez tartozik, Magyarország immár maga is az EU, a NATO és Amerika (az egész Nyugat) nyílt ellensége.

Orbán nyíltan a Nyugat ellen fordult és az oroszok mellé állt

Amit Orbán csinál, az nem Magyarország érdeke. Ez kizárólag az ő érdeke, aki személyes bosszúból elfoglalt, megszállt, kisajátított és fogságban tart egy országot, amit saját hasznára működtet és a tulajdonának tekint. Súlyosan beteg ember, mint az összes zsarnok, fasiszta diktátor. Magyarországot szembefordítja a demokratikus és szabad Nyugattal, kivezeti a nyugati jogállami demokráciák közösségéből, ahova mindig is tartozni akart, s keleti posztkommunista diktatúrák, primitív önkényuralmi rendszerek mellé állítja, s elpusztítja a szabadsággal együtt a nyugati kulturális értékeket.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFasizmus