Tag: Fidesz

Magyar és a szavazói között nincs közös nevező

Magyar és szavazói minden tekintetben különböznek egymástól. Magyar támogatói elítélik a diktatúrát, a sajtószabadságról nem azt gondolják, amit Magyar, hogy azt a saját céljaira használja, de kritikát nem tűr. Magyarnak nincs kifogása a választási rendszerrel, míg hívei pontosan tudják, hogy az csalás. Magyar diktatúrát akar, a fanatikusai pedig nem. Magyar támogatói nem akarják, hogy Orbán, a családja, a strómanjai és az oligarchái megússzák a NER szabadrablását, az alkotmányos rend megdöntését. Míg Magyar előre szabad elvonulást ígért Orbánnak, de még Tiborcznak is, megelőlegezve azt, hogy nem követtek el bűncselekményt, mert mindent lepapíroztak. De a csalárdság is bűncselekmény. Magyar nyugdíjba akarja küldeni Orbánt, a támogatói viszont börtönbe, ahova való. Magyar nem akarja az Orbán-rendszert megváltoztatni, a fanatikusai viszont abban reménykednek. Magyar csak helyet akar cserélni Orbánnal, míg a szavazói nem akarnak egy másik Orbánt. Ráadásul egy fiatalabbat, éretlenebbet és erőszakosabbat.

Magyar még arról is hazudik, hogy miért hazudik

Minden önigazoló hazug állítással szemben, Magyar egyetlen fideszest nem állított maga mellé, senkit nem csábított át Orbán mellől, hanem csak azoknak a volt fideszeseknek egy részét találta meg, akik tőle függetlenül, a kegyelmi ügy miatt lemorzsolódtak. Ezért a támogatói nem volt fideszes fasiszták, hanem többségben baloldali és liberális demokraták. Ők pedig nem fogadják el a Fidesz oroszpárti hazugságait. A tízéves propaganda, amire Magyar hivatkozik, meg sem érintette őket. Kifejezetten jó néven vennék, ha Magyar "rosszat" mondana az oroszokról, mert az maga az igazság. Ezért nem igaz, hogy Magyar elveszítené a támogatóit, ha az orosz tömeggyilkosokról az igazat mondaná. Ezért Magyar hazugságával szemben az igazság az, hogy Magyar azért nem mond rosszat az oroszokról, mert az ő véleménye ugyanaz, mint a fideszes propagandáé, ő is oroszpárti, mint a Fidesz. Ezt kétségbe sem lehet vonni azután, amit Magyar mondott a Klubrádióban, ahol az orosz propagandát és a legmocskosabb nyugatellenes konteót engedte el.

Papírforma: Magyar fellépésével május végére erősödött a Fidesz

A Magyar Péter kampányát erősítő 444.hu szűkszavúan tette közzé, hogy a Medián szerint "Május végére erősödött a Fidesz". Ez éppen az ellentéte annak, amit...

Budapestet elborította az oroszpárti háborús sötétség

A szellemi sötétség, amely most elborította Budapestet, Magyarország bűneinek és tragikus tévedéseinek listáját gyarapítja a történelemben, s egyenes következménye a keresztény-nemzetinek nevezett fasiszta és antiszemita magyar identitásnak, amely a demokrácia és a szabadság ellensége. Magyarország a szabad és felvilágosult Nyugat ellen fordult újra. Egy nép totális elbutulása és elbutítása ez, a náci gyűlöletpropaganda megdicsőülése, és a felelőtlen hazaáruló mindenkori magyar jobboldali politika feltámasztása egy bűnszervezet által. Magyarország elszigetelése a Nyugattól, kiszolgáltatása barbár diktatúráknak, barbár hordáknak, ahonnan a pénzüket kapják. Orbán az oroszok és a kínaiak fizetik. A Békemenetnek nevezett demonstráció azt követeli, hogy a szabad, békés, demokratikus világ adja meg magát az orosz kereszténybarbár tömeggyilkosoknak, hódoljon be, nyissa meg az utat további országok lerohanása, elfoglalása, egy újabb világháború előtt. Orbán egy újabb világégés által reméli átmenteni hanyatló diktatórikus hatalmát és maffiáját.

Magyar még nem diktátor, még várjon a rendőrsortűzzel

Magyar Péternek még várnia kell, hogy nagy példaképe, a NER örökös tiszteletbeli vezére megkapja Keletről és Nyugatról is a selyemzsinórt (a korrupció, a lopás...

A Fidesz már meghalt, csak még nem vették észre

Az egész helyzet legviccesebb fonákja, hogy Magyar ugyanazon az úton jár, mint a Fidesz robotjai, ugyanabban a módszerben hisz, és ugyanarra a szintre süllyed, mert maga is az ismétlésben, a demagóg kijelentések szajkózásában hisz, minden rendezvényén papagáj módjára ismétli önmagát és sujkolja az új demagógiát. Ezért az orbáni utat ismétli meg. Magyar nem ellenzéki, hanem reformfideszes, aki megakadályozza a rendszerváltást, és a lényege, hogy a Fideszt menti át, mindazt, amit a "Fidesz" jelent. Orbán, mint alapító, már tévúton jár, "rossz emberekkel" vette magát körül, mint Rogán, akik nem adtak neki teret, elvették a pénzét, irritálóan korruptak és rosszul kormányoznak. Ezt ő "kijavítja". Ez a potenciális veszély, hogy Orbán megbukik magától, és nem demokrácia jön helyette, hanem egy másik fideszes diktatúra, amit Magyar vezet, s amely sokkal durvább, nyersebb lesz, mint Orbán puha diktatúrája. Akik Magyart támogatják, ezt veszélyeztetik. Csak akkor van esély Magyart túlélni, ha Orbán nem akar távozni, és forradalom fogja elmozdítani. Deutsch mindenesetre olyan volt, mint száraz koszorú a Fidesz sírján. Magyar Péter pedig feltámaszthatja a halottat. Ennél nagyobb csapás nem is képzelhető el, hogy mikorra Orbán ideje kitelik, vége lenne a szenvedésnek, jöhetne egy új demokratikus korszak, akkor épp a hisztérikus ellenzékiek egy másik fideszes fasiszta kezére játsszák az országot. Tragédia.

A vita abszolút vesztese a várható győztes, Magyar súlytalan volt és a paneljeit ismételgette

Ahogy egy Magyar Péter-gyűlést bármikor meg lehetne tartani Magyar Péter nélkül is, ide is kár volt bemennie, beküldhetett volna maga helyett bárkit, aki papagáj módjára elismétli a szokásos paneleket, lózungokat. Ha az egy nyílt tekintetű, emberi arc, még jobban is járt volna, mert Magyar tekintete kerülte a nézőket (a kamerát), merev és nagyarcú volt. Ami feltűnő volt, hogy Magyar ezúttal kerülte a kényes témákat, nehogy el kelljen mondani azt, mit gondol Ukrajnáról, az oroszokról, a háború okáról, az amerikaiakról, a Nyugatról és az EU-ról, nehogy megossza a híveit, nehogy kiderüljön bármi, ami elgondolkoztat bárkit. A legfeltűnőbb az volt, hogy egy szót sem szólt a jogállamiságról. Magyar szövegében nem az volt a legérdekesebb, amit elmondott, hanem az, amit nem mondott el, amit elhallgatott. Amit elmondott, azt kívülről tudja mindenki, bárki felmondja, ezért Magyar végtelenül szürke, unalmas és semmitmondó volt. Így jár az, aki nem lehet őszinte, akinek titkolnia kell, mit gondol, akinek szövege kimerül a korrupcióban. Nyilván azért, mert a korrupciót mindenki elítéli. Ha összeadjuk azt, amit Magyar mondott, és amit elhallgatott, abból kirajzolódik a korrupciót és a rossz kormányzást felváltó Fidesz 2.0 képe, amelyet egy (még) kevésbé korrupt (14 évig elfogadta az ingyen pénz), fiatalabb Orbán vezet, akiből durvább diktátor lenne, mint Orbán, aki nála sokkal megfontoltabb.

A piramisjátékkal lopott milliárdokból működik a „Tisza Párt”?

Deák Boldizsár hamis ingatlanfedezetet adott, amivel becsapták az embereket, akik elhitték azt, hogy a Deák ingatlanjaira bejegyzett jelzálogjog biztosíték a számukra. A jelzálogjogot azonban soha nem tudták érvényesíteni, mert szándékosan elírták a szerződéseket. Akit az ügy részletei érdekelnek, a Metropol cikkében elolvashatják. Ami a mi szempontunkból lényeges, az a bizonyított tény, hogy Magyar a barátnője anyja által került kapcsolatba a Tisza Párttal, méghozzá úgy, hogy a "kvázi" új anyósa és a Tisza Párt alelnöke együttműködtek egy 7 milliárd forintos csalásban. Magyar így került a "Tisza (Tisztelet és Szabadság) Párt" közelébe, a közös nevező pedig a piramisjáték és a pénz. A Metropol egy hete megjelent cikke jogosan veti fel a kérdést: mi köze a piramisjátékban szerzett százmillióknak a Tisza Párt láthatatlan pénzügyi forrásaihoz? Az ítélet szerint Sájer Mária több mint 300 millió forintot csalt ki az emberektől, a 7 milliárdos csalásból szerzett pénz nagy része nem került elő. Magyar pénzforrásai pedig láthatatlanok.

Magyart nem lehet összeorbánozni, mert Magyar orbánista

A HVG szerint "Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter elkezdték egymást összeorbánozni". Ez az állítás azok sorába illeszkedik, amelyeket Magyar Péter igyekszik meghonosítani, amely szerint...

Magyar Péter leggyűlöltebb ellensége a jogállamiság

Magyar ezzel cáfolta azt, hogy Orbán-rendszere diktatúra, aminek abból a szempontból van jelentősége, hogy a Magyart támogató ellenzékiek ezzel elfogadják Orbán diktatúráját, az Európai Uniót hibáztatják a jogállami követelmények miatt, a kettős mércét emlegetik, ami hazugság, mert megszűnt a hatalmi ágak megosztása, a fékek és az ellensúlyok rendszere. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyar nem támogatja a rendszerváltást, nem kifogásolja a demokrácia felszámolását, hanem a NER hazugságát folytatja, és maga is diktatúrát akar működtetni. Aki tagadja a jogállamot, az diktatúrát akar. Aki Magyart támogatja, az egy új potenciális diktátort támogat. Demokrata ezt nem teheti, aki ezt teszi, az nem demokrata. Magyar ugyanazt a hazugságot mondja, amit Rogán propagandája, hogy az EU a magyar embereknek árt a jogállamiság miatt befagyasztott pénzek visszatartásával, míg Orbánnak segít ezzel. Ez hazugság, a NER nem Magyar Pétertől, hanem az uniós pénzek okozta csőd miatt rendült meg, ez volt az eddigi leghatékonyabb fegyver az Orbán-rendszer ellen.

Fideszesnek lenni mindig ciki volt, nemcsak most lett az

Ez azt jelenti, hogy nem változott meg, hanem fideszes maradt, ami saját szavai szerint ciki, szerintünk több annál, szégyellni való aljasság, mocsokság, folytatása az elmúlt 14 évnek. Magyar a párton belüli háborúját vívja tovább, csak bevonta ebbe az ellenzékiek hiszékeny részét, felhasználva őket, akik azt hiszik, hogy Magyar a szabadságot hozza el. Magyar elindult a damaszkuszi úton, de nem fordult meg rajta. Megy legyilkolni a baloldalt, és lehet csatlakozni hozzá a baloldalról. A testvérgyilkosság nemcsak "Gyurcsányt" jelenti (a "Gyurcsány" amúgy a baloldalt jelenti fideszes nyelven), hanem egymillió szavazót. Akik Magyar mellé állnak, vagy a baloldali és liberális testvéreikkel "öletik meg" őket. A belső változás hiánya azt jelenti, hogy ez az ember ugyanazt fogja csinálni, mint amit a Fidesz. Ami belül van, az jön ki belőle, belül pedig a Fidesz van. Ugyanazzal a módszerrel nyeri meg most az ellenzékieket, amivel Orbán a fideszeseket. Végre fideszesek lehetnek az eddig frusztrált ellenzékiek. Elmúlik a frusztráció, lelkesek, boldogok, mint egy fideszes.

Magyar szerint Gyurcsány vetett be 2006-ban fociultrákat

Azt még a Fidesz goebbelsi propagandája sem merte soha állítani, hogy Gyurcsány vetett be fociultrákat 2006-ban. Mindenki tudja, hogy a fociultrákat a Fidesz mozgósította, nekik vannak futballhuligánjaik, akiket nemcsak 2006-ban vetettek be. Magyar feltétel nélküli támogatása a legbiztosabb recept a totális diktatúra felé, s előre mondjuk, hogy amikor ez bekövetkezik, azok lesznek a felelősök, akik minden hazugságát és uszítását tűrték, akik azt mondták, hogy Magyart nem kell szeretni, de hasznos.  Magyar módszereit és technikáját tekintve tökéletesen másolja Rogán propagandáját, ami azt jelenti, hogy bizonyos paneleket ismételget, s beleveri a köztudatba. Ilyen a kék Fidesz, a levitézlett politikusok, a 14 évük volt rá, a lépésről lépésre, tégláról téglára, stb.. Tartalmilag azonban Magyar túltesz Rogánon (és Goebbelsen). Magyar olyanokat állít, amit még a Fidesz sem mert. Teljes mértékben meghamisítja a valóságot, s a hívei kritika nélkül fogadják el a nagyotmondásait, a mindent elsöprő populista demagógiát és hazugságokat.

Magyar liberális hívei szerint is bűnben fogant a Momentum, mert nem támogatta a fideszes olimpiát?

Magyar Péter a HVG-nek adott újabb botrányos interjút, amelyben azt állította, hogy "a Momentum bűnben fogant", mert nem támogatta a fideszes olimpiát. Magyar szerint...

Závecz: Magyar nem vonz fideszes szavazókat

A Závecz Research május eleji felmérése szerint Magyar Péter nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert nem egyesíti, hanem megosztja és kettévágja az...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFidesz