Tag: Hamasz

Szijjártónak Lavrovnál kéne lobbizni a túszokért

Szijjártó Katar külügyi államminiszterét kérte meg, hogy járjon közbe a Hamasz vezetőinél az öt magyar állampolgársággel is rendelkező túsz szabadon bocsátása érdekében. Az már...

Novák lemegy a Hamasz alagútjaiba a túszokért

Másképp nem tudjuk ugyanis értelmezni a bejelentését és ígéretét, hogy "mindent megtesz nemcsak értük, hanem az összes izraeli túsz kiszabadítása érdekében". Ez nem jelenthet mást, mint azt, hogy Novák egy kötelet teker a derekára, leereszkedik az alagútba, majd ott háromgyermekes anyaként és családvédőként falhoz állítja és lefegyverzi a hamaszos gyilkos terroristákat, majd egyenként emeli ki a túszokat az alagútból. Ezt jelentik a "mindent megtenni" és a "kiszabadítani" kifejezések, hiszen Novákkal nem áll szóba senki a palesztinok közül, hogy a lelkükre beszéljen, mint a mormonoknak Utahban. Tudtuk, hogy Katira számíthatunk, nemcsak beszél a levegőbe, hanem cselekszik. Ezt várja tőle minden magyar fehér heteroszexuális keresztény család. A szabadulás ezért biztos, az elrabolt túszok családjai kezdhetnek ünnepelni. Amit Katika megígér, az úgy van.

Podcast: az izraeli-palesztin konfliktus háttere

Nem könnyű megérteni, miért tüntetnek baloldali diákok egy véres terrortámadás után Izrael ellen, mintha bármilyen elfogadható indok és magyarázat lenne a terrorizmusra. Megpróbáljuk a...

Orbán a türk muszlimokért elárulta Izraelt

Ezzel Orbán megérkezett a világ legocsmányabb szemétdombjára, az iszlám terroristák közé. Az orosz, a török, az iráni, a kínai és a türk szövetségesei a civilizáció, a humanizmus és a demokrácia, a szabadság ellenségei. Orbán ezzel a magyarországi keresztények és a magyarországi zsidóság ellen foglalt állást, az iszlám terroristák és az orosz tömeggyilkos fasiszták mellé állt, immár újra Putyinnal egy oldalon áll ebben az ügyben is. Demokráciákban egy miniszterelnök ilyen nyilatkozatot és állságfoglalást nem is írhatna alá a parlament megszavazása nélkül. De Magyarország nem demokrácia, nem jogállam, nincs valódi jogosítványokkal rendelkező parlamentje. Magyarország diktátora ezzel egy újabb nagy lépést tett az Európai Unióból és a NATO-ból való kiebrudalás felé. De mit szólnak a magyarok ehhez, hogy Európa helyett a felcsúti diktátor Ázsiába vitte vissza őket?

Moszkva a terrorizmus világközpontja

Az orosz háborús terrorállam szintet lépett azzal, hogy ukrajnai területszerző hadjáratáról Irán bevonásával a Hamasz Izrael elleni terrortámadásával próbálja elterelni Amerika és az Európai...

Izraelt megalázzák azzal is, hogy Felcsúton kell játszaniuk

Ezzel azonnal kapott egy politikai gellert a rendezés, mert ez már nem Magyarország segítsége, hanem Orbáné, nem semleges a pálya, hanem az illiberális diktatúra jelképe, a lopás és a korrupció szimbóluma. Nem elég Izrael baja, még ebbe a helyzetbe kényszerül, s ettől kezdve nem Magyarország és Izrael szolidaritásáról, hanem Orbán és Netanjahu közös akciójáról és összejátszásáról szól, amely azonnal megosztja mind a két országot. Ehhez azonnal tegyük hozzá, hogy Orbán megjelenésével azonnal előtérbe kerül, hogy az Orbán-rezsim Izrael két legfőbb ellenségének, az Izrael-ellenes terroristák két legfőbb támogatójának, Oroszországnak és Iránnak a barátja és szövetségese. Iránnal nukleáris együttműködést is kötöttek, Szijjártó még egy éve is a béke zálogának nevezte a magyar-iráni gazdasági együttműködést. A Hamasz mögött Irán pénze áll. Az már szinte semmi emellett, hogy nem sokkal Szijjártó után Moszkvában járt a Hamasz küldöttsége is.

A palesztinkodás a szélső divatliberalizmus csődje

Ezért normális demokraták inkább elnézték a divatliberalizmus baromságait, hogy ha valaki érvényesülni akar, akkor annak fekete meleg transzgender nőnek kell kiadnia magát, mert csak az a menő, s ha valaki meleg politikusként indul választáson, be kell pisilni tőle, mert az attól már egy zseni, s a létezése egy tündéri ajándék. Nem elégszenek meg a jogaikkal, s ha valaki védelmezi azt, mindenkinek azzá is kell válni, s aki ezt vitatja, az homofób, nem beszélve arról, hogy már fordított diszkrimináció van: aki nem extrém, az megszívta. Elnéztük, eltűrtük ezt a sok őrültséget, ami hiba volt, mert azt gondoltuk, olyan évszázados sérelmeik vannak, amelyek most szakadnak fel, s minden új mozgalom szélsőségbe csap át, amíg ellenállásba ütközik, aztán letisztul és minden a helyére kerül. Nagyon úgy néz ki, hogy a szélsőséges divatliberalizmussal nem így van. Már meg akarják hódítani a világot, mindenkinek akkora ökörnek kell lenni, amilyenek ők maguk, különben nem rendes ember. Ebből az őrüleből most lett igazán elegünk, amikor megmutatta hova jutott. Minden ideológia saját logikáját követi, és végül eljut annak nyilvánvaló lényegéhez. Innen lehet megismerni minden ideológiának a valódi esszenciáját. Az antiszemitizmus vége nem lehet más, mint Auschwitz, ez van kódolva benne. Az agyalágyult divatliberalizmus logikus végkifejlete a Hamasz mészárlásával, terrortámadásával való azonosulás, a palesztinkodás, az emberi jogok és egy tömeggyilkos terrorszervezet összemosása, azonosítása. Az emberi nem, az emberi ész meggyalázása, ahogy a divatliberálisok vonulnak fel a Hamasz mellett. Mert az a palesztinkodás, amit egy embertelen tömeggyilkosság kapcsán a divatliberálisok előadnak, az a Hamasz melletti kiállás, a gyilkos terror jogossá és érthetővé nyilvánítása, az okot az áldozatokban találva meg. Egy divatliberális majomnak most a palesztinok lettek a szívügyei, miközben eddig le sem szarta őket, ahhoz egy népirtás kellett, hogy felismerje a palesztinok jogait. Azokat a jogokat, amelyeket éppen saját terroristáik vesznek el tőlük. A divatliberális lehet a Harvard és a Yale nagyeszű diákja is, ennyit sem vesz észre.

A Fidesz narratívája Izrael ügyében is Amerika ellen fordul

Nemcsak Putyinnak, a Hamasznak és Iránnak "jött jól" a gázai kórház felrobbantása, hanem a fideszes narratívának is, amely kellemetlenül szembe került az oroszokkal a...

Putyin ki akarja terjeszteni az Izrael-Hamasz háborút

Putyin keresi a kiutat az ukrajnai vereségből, mert a kelet-ukrajnai megyék elfoglalása is kudarc a háromnaposra tervezett háború után, amelyben el akarta foglalni Kijevet...

A Hamasz érdeke volt a gázai kórház lebombázása

A Hamasz érdeke volt, hogy Izraelt elszigetelje a világtól, és megakadályozza Biden elnök tárgyalásait arab vezetőkkel. A gázai kórház felrobbantása és a többszáz áldozat megtette a kívánt hatást, az arabokkal tervezett csúcstalálkozó Jordániában elmaradt. Az amerikai diplomácia kezdettől önmérsékletre és megfontolásra inti Izraelt, most lőnének kórházra? Izraelnek nem volt érdeke a Biden-látogatás célkitűzéseinek meghiúsítása. Az egységfront megteremtése a Hamasz ellen mindenki érdeke. A Hamasz ennek meghiúsítására áldozta fel a lebombázott kórházban levőket. Az izraeli kormány mindent megtett, hogy a civil lakosságot kimenekítse a Hamasz elleni támadások területéről. Miért lőtt volna máshova?

Az engedékeny izraeli politika mondott csődött

A liberális szép lelkek, akik ezt erőltették, nem ismerik a valóságot. Az ENSZ, az EU, Soros és mások, a világon egyedülálló módon egy terrorista nemzetfélét támogatnak, amely a szomszédos országot akarja elpusztítani. Létezésének célja, a zsidók megsemmisítése. Ez a példátlan mészárlás, amit a Hamasz végrehajtott, intő jel Izraelnek örök időkre, hogy egyetlen pillanatig sem ringathatja magát abban az illúzióban, hogy ha támogatja az ott élő palesztinokat, biztosítja az emberi jogokat, oktatást ad, egészségügyet, megélhetést, akkor a palesztinok megenyhülnek velük szemben, és feladják gyilkos terveiket.

Az izraeli-palesztin konfliktus háttere

Nem könnyű megérteni, miért tüntetnek baloldali diákok egy véres terrortámadás után Izrael ellen, mintha bármilyen elfogadható indok és magyarázat lenne a terrorizmusra. Megpróbáljuk a...

Már nemcsak Orbán békepárti, Putyin és a Hamasz is az

Erősödött a béketábor, igazán elégedett lehet Orbán. A Hamasz terrorszervezet és Putyin orosz elnök is békepárti. Ez derül ki a nyilatkozataikból. Miután a Hamasz...

A Hamasz ezt akarta, a véres izraeli választ

Ez a hálózat alig várja az izraeli támadás kezdetét, amikor Izrael megtisztítja a Hamasztól a gázai övezetet. A Hamasz célja az, hogy minél több "civil" palesztin haljon meg, lehetőleg minél több nő, gyerek és beteg, akiket szokás szerint ordítozva vihetnek végig a vállukon, teríthetnek ki mindenki szeme láttára, hogy a világ Izraelt meggyűlölje.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHamasz