2024, december21, szombat

Tag: interjú

Pajor állításait Németh Sándor a kirúgásával cáfolta

De Pajor nem mondott fel. Az egész interjú arról szólt, hogy szeretne saját lábára állni, visszavenni az életét, de nem akar látványos szakítást és ellenségeskedést. Nem akarja elhagyni ezt a sötét szektát, csak legalább annyi önállóságot szeretne, hogy embernek érezhesse magát. Erre azonban a Hit Gyülekezetében nincs lehetőség. Soha nem is volt, soha nem is lesz. Pajor ezt pontosan tudja, és azt is tudhatja, hogy akik már húsz éve eljöttek, azok is emiatt jöttek el, de velük semmiféle közösséget nem vállalt. Még húsz évig szolgált egy embertelen rendszert, egy korlátolt, önző diktátort, akitől most úgy akarna megszabadulni, hogy abból semmi konfliktusa ne legyen. Ez nem fog menni. Pedig Pajor képes volt ezért most is hamis színben feltüntetni Németh Sándort és a Hit Gyülekezetét. Ez becstelenség az áldozatokkal szemben, akikből Pajor éppen eleget látott, saját magán, a családján és a gyerekein kívül is. Pajor nem adja meg az elégtételt azoknak az áldozatoknak, akiknek nincs hangjuk, akikre senki nem figyel, pedig ő egy "lelkész". Nekik nincs lehetőségük, hogy életútinterjút adjanak Gulyás Mártonnak, aki mindvégig rendkívül érzékenyen és értőn, együttérezve, de az igazságot kutatva, kiválóan vezette a beszélgetést. Pajor emberséges volt: nem véletlenül akar kisomfordálni a koncentrációs táborból, csak éppen nem mondott igazat. Nem mondta el az igazat, ami nem bibliai. Milyen lelkész az ilyen, hogyan beszél az ilyen ember Jézus Krisztusról, aki vállalta még a kereszthalált is az igazságért? Nem próbált a gyilkosai kedvében járni, hátha nem ölik meg. Pajor mitől fél? Az imakommandótól, amit ócska módon letagadott? Nem feszítenék érte keresztre. Legfeljebb az állását és a fizetését veszítheti el, de azt így is elveszítette.

Nem volt meggyőző Biden ABC-nek adott interjúja

Az igazi probléma az, hogy a "mindent eldöntőnek" szánt interjú nem döntött el semmit, mert ahhoz nem volt meggyőző, hogy eloszlassa a félelmeket, s annyira nem volt tragikus, hogy a támogatói is belássák, Bident azonnal vissza kell léptetni bármi áron. Miközben nem győzte meg a kétkedőket, ezért valójában azt üzente, hogy más jelöltre van szükség. Valódi dráma zajlik, hogyan lehet rávenni vagy rákényszeríteni a visszalépésre egy olyan embert, aki egész életében demokrata volt, aki a hazáját becsülettel szolgálta, de idős kora miatt fizikailag nem alkalmas a feladatára, amit nem képes belátni. Miközben óriási a tét, mert a másik oldalon egy immorális, elítélt bűnöző, diktátor és fasiszta szörnyeteg áll. Vélhetően sokan csak sejtik, de nem fogják fel, mi következik akkor, ha a világ mocskát, egy nárcisztikus pszichopata elmebeteget rászabadítanak Amerikára és a világra. Ha most látnák, mi lesz itt Trump alatt egy vagy két év múlva, azonnal cselekednének, bármi áron. Nagy a felelősségük azoknak, akik személyes érzelmeik és a barátság miatt védik Bident. Mert attól nem fog összeomlani a világ, ha egy idős embert tisztességgel nyugdíjba küld a pártja, érdemei elismerése mellett, és nem lesz még négy évig elnök, ahogy szeretné, de attól összeomlik a világ, ha egy makacs öregember földindulásszerű győzelmet ajándékoz egy olyan embernek, aki az örjöngő és dühöngő Sátán földi mása.

Ezt mindenkinek látnia kell: Magyar képtelen volt uralkodni magán az ATV-ben

Magyar a legjobban attól borult ki, amikor a riporter szembesítette azzal, hogy fellépése óta a Fidesz nem gyengült, hanem erősödött. A Medián szerint pedig a támogatóinak 77 százalékát az ellenzéktől szerezte. Magyar elveszítette az önuralmát, mindvégig flegmán és nagyképűen beszélt, de itt kifejezetten agresszív lett és a stílusa minősíthetetlen volt. Azt kifogásolta, hogy a riporter nem azt emelte ki, hogy viszont 7 százalékot a Fidesztől, 16 százalékot pedig a bizonytalanoktól szerzett, de a riporter ezt sem hallgatta el. Ám Magyar nem ezt akarta hallani. A riporter merészelt ellentmondani neki, Magyar pedig nem tűrte az ellentmondást. Elveszítette a fejét, sértődötten és ingerülten vádaskodott. A végén még lebarmolta az ATV-t is, hogy nem az ő kiváló programjáról kérdezték, s nem hívják eleget szerepelni, amit a látottak után csak sajnálni tudunk, mert az interjú inkább hasonlított egy ketrecharchoz, mint egy felelős államférfi nyilatkozatához, aki mindenkit le akar cserélni, az országot egyedül akarja vezetni, de egy riporter kérdéseitől kikészül.

Maximum két évig kell még Magyar Pétert kibírni

Magyar cáfolta a korábbi állítását, hogy visszamenne Brüsszelbe az európai parlamentbe, de arról majd a nem létező pártja, az ernyőszervezete és az egyesülete (magyarul ő maga) fog dönteni, hogy ki legyen az EP-listavezető. Van egy fogadásunk, hogy meghajlik majd a többségi akarata előtt, és megmutatja a feleségének, hogy belőle lesz EP-listavezető. Hogy nem megy ki Brüsszelbe (ha az a párt, amelyiknek a bőrébe bújik, hogy résztvegyen a választáson, szerez egy képviselői helyet), az még változhat, ahogy Magyar állításai akár egyik napról a másikra változnak: sok felvételből lesz egy, kormánytagok helyett feleség, a többit már nem is mondjuk. Megnéznénk, ki az az ember, akit maga helyett küldene. Már csak azért is, mert az egyetlen Nagy Ervin színészen kívül még nem bukkant fel senki mellette. Ha nem Magyar lesz a listavezető, akkor nem szavaz ismeretlen pártra senki. Ha ő vezeti a listát, akkor az alatta levő demokratikus többség követeli majd, hogy ő menjen Brüsszelbe. El tudja ő látni onnan is a messiási feladatot Magyarországon. Ha mégsem így lenne, hanem ragaszkodna ahhoz az állításához, hogy 2026-ig otthon marad, hogy "visszavegye a hazát" azoktól, akikkel együtt közösen ellopták tőlünk, akkor az jó hír, mert azt jelenti: Magyar Pétert már csak két évig kell kibírni a hazudozásaival. Ha 2026-ban megkapja a Holdról is látható nyakast, akkor a nagyotmondásnak vége lesz.

Ismerje meg Magyar Pétert, az ellenzéki messiást

Nem arról van szó, hogy az ellenzék új messiását le akarják járatni. Nem csupán családi veszekedésről van szó, ami rossz fényt vet Magyar Péterre, amire ellenzéki támogatói azt mondják, hogy "kit érdekel, ha megszabadít Orbántól". Orbántól nem szabadít meg, viszont az ellenzékre és a magyar társadalomra elmondhatatlan veszélyt jelent. Magyar Péternek nemcsak az aljas motívumai derültek ki (méghozzá hitelesen, de erre is azt mondja a hisztérikus ellenzéki, hogy kit érdekel), hanem pusztító személyisége, amely pokollá teszi mindazt, amihez hozzányúl. Nemcsak élősködő orbánistáról van szó, hanem a szakirodalomból jól ismert közveszélyes pszichopatáról, aki elpusztít mindent. Szeretnénk kijelenteni, hogy álláspontunk szerint Varga Judit őszinte, hiteles, igazat mond. Ami az általa elmondottak alapján feltárult, az súlyos felelősséget ró azokra az ellenzéki emberekre, akik Magyar Péter feltétel nélküli támogatói, akik elhiszik a manipulációit, akik azt hiszik, hogy a hazáért tesz bármit, vagy Orbán Viktort valaha meg fogja buktatni. Azért is nagy a felelősségük, ha "csak" egy nőbántalmazó szörnyeteget támogatnak, de azért is, ha ezt a súlyosan beteg embert (a nárcisztikus pszichopata mentális beteg) az országra szabadítják. Varga Judit elmondta, hogy egy nárcisztikus pszichopata hogyan manipulál, alakoskodik. Soha nem változik meg, mindig szerepet játszik, kegyetlen.

Diktatúrára nem gyógyír a szociális demagógia

Tisztességes demokraták csak olyan választáson indulnak el, melyeket egyenlő tisztességes feltételek mellett bonyolítanak, nem a hatalomgyakorlók állandó, mindenkori kétharmados  győzelméhez igazodó szabályok között. Aki nem ezt teszi, becsapja a választókat, cinkosa az önkényuralomnak és a szabad választások hamis látszatát igazolja. Ez nem tisztességes, és nem is vezet Orbán és rendszere leváltásához, hanem bebetonozza őt. Ezért nem igaz, nem korrekt és nem tisztességes, amit Dobrev Klára mond. Elkendőz és összemos dolgokat. Miközben ezt írtam, Bauer Tamásra gondoltam, vajon mit szól ehhez a "jóléti" "szociáldemokrata fordulat" nevű populista demagógiához, ígérgetéshez és a DK-hoz méltatlan hazugságcunamihoz. Egy idén áprilisában álatala írt ÉS-cikkében ott a válasz a kérdésre. Méghozzá nem "gyurcsányfóbiás" válasz.

Péterffy Tamás leiskolázta és lenullázta az Orbán-rendszert

Ennek megfelelően nyilatkozott Orbánról és a rendszeréről is. Egyetértően állította, hogy a Putyinnal való találkozás Nyugat-Európában és Amerikában is árulásnak minősül.

Orbán a másnapos interjújában feljelentette saját magát

Orbán a Kossuth Rádiónak, feltételezhetően a sopronbánfalvai "kihelyezett kormányülésen" előző nap fogyasztott tetemes mennyiségű alkohol (pálinka) hatására, láthatóan másnapos állapotban, kiszáradva, kaparó torokkal és bevérzett szemekkel adott interjújában olyan állításokat tett, amelyek alapján holnap nyugodtan őrizetbe lehetne venni.

Orbán azért nem engedi be a migránsokat, mert félti a melegeket tőlük

Egyesek azt mondják, diktatúrában kihal a pesti humor. Ezt cáfolja személyesen Orbán, akinek internetes olalán megjelent a Bildnek adott interjúja, így további részletek ismerhetők...

Orbán háborús bűnös, Magyarország pedig nem szuverén ország

Ezzel szemben nem tekinthető szuverén országnak az, amely az orosz kőolajtól és földgáztól függ, az orosz hitelekből él, és a döntéseit Moszkvában hozzák meg. E tekintetben Magyarország nem szuverén ország, Orbán a magyar állam szuverenitását felszámolta, és átadta az oroszoknak. Ez süt a német lapnak adott interjújából is, amelyben az oroszokat védi, semmiben nem hibáztatja, és a Nyugat támogatásának megszüntetésével akarja biztosítani az orosz győzelmet, mert anélkül nem megy. Azt mondja: "a Nyugatnak jogában áll úgy dönteni, hogy nem ad több pénzt és fegyvert".

„Ha a propaganda primitív, az azt jelenti, hogy a közönsége is az”

Interjút adott a HVG-nek Fegyir Sándor, Ukrajna kijelölt leendő budapesti nagykövete, aki azért nem tudja elfoglalni az állomáshelyét, mert Novák Katalin hónapok óta nem...

Bartus László: Jelkimaradás

Az Orbán agyában bekövetkezett jelkimaradás miatt kínos, hogy kiderült, mi van ennek az embernek a sötét fejében. Ukrajna egy részéről úgy beszélt, mint "ősi magyar földről", ahol "őshonos" magyarok élnek. Ennek alapján Orbán joggal tart igényt az "ősi magyar földre". Ez a jelkimaradás azt hozta mindenki tudomására, hogy Orbánnak területi követelései vannak Ukrajnával szemben, s a korábban "senki földjének" nevezett Ukrajnából, amelynek az oroszokhoz hasonlóan a létezését is kétségbe vonta, orosz támogatással elfoglalná az "ősi magyar földet".

Orbán bomlott elméje teljes pompájában nyilvánult meg a Budapester Zeitungnak adott interjúban

Íme, a rasszizmus bizonyítéka. Orbán várja a bevándorlókat, ha azok nem más bőrszínűek. Menekültellenes, de a fehér nyugati bevándorlók jöhetnek. Ilyen egy "szabad ország". Ám a legszebb az, amikor a riporter megkérdezi: "Tehát állíthatjuk, hogy Refugees Welcome?" A válasz: "Igen, pontosan. De Nyugatról! Western Refugees Welcome!" Nyugati menekültek jöhetnek, akik a liberális demokrácia, az emberi jogok, a jogállam és a szabadság elől menekülnek Orbán fasiszta államába, ahol ő mond meg mindent, és ő dönt el mindent.

Gyurcsány végre kimondta, hogy Márki-Zay szenvedett vereséget, de újabb vereséget készítenek elő

Ezért vállalják, hogy Orbánnal együtt hazudnak demokráciát, mert egy diktatúrában egy demokratikus ellenzéket játszanak, amivel akarva-nem akarva demokráciának látszatják és legitimálják a diktatúrát. Abszurd, hogy sem a DK tagsága, sem az ország lakossága nem veszi észre az ellentmondást a DK (és az egész ellenzék) szövege és tettei között. Diktatúrát mondanak és demokráciát játszanak. Ebben a formájában az "árnyékkormány" is az Orbán-rendszer, az Orbán-rezsim demokratikus voltának a legitimációja. Döntsék el: most akkor demokrácia vagy diktatúra?

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékInterjú