Magyar Péter megjelenése és feltétel nélküli fogadtatása az ellenzéki értelmiség köreiben, olyan alapvető morális elvárásokat kérdőjelezett meg és tüntetett el a közéletből, amelyek messze...
Nem tudjuk elképzelni, hogy a demokratikus ellenzék képes legyen a megújulásra a NER keretein belül, s a legnagyobb baj az, hogy a kérdés elutasításával képtelen az ellenzéki táborral közös nevezőre kerülni. A Magyar Péter gyilkos ölelésébe rohanók retorikája épp az, hogy 1. nem tudnak nyerni, 2. értelmetlenül ülnek a diktatúra parlamentjében.
Azt a Demokratikus Koalíció is hangoztatja, hogy egyenlőtlenek a feltételek, méltatlannak tartják, hogy olyan győzelmet kérnek számon rajtuk, amely csak demokratikus és egyenlő feltételek között lehetséges, amivel közvetve beismerik azt is (amit mi kezdettől mondunk), hogy ebben (az állandóan változó) választási rendszerben nem is lehet Orbánt legyőzni.
Ebben az esetben az előre elcsalt választáson való részvétel semmi más célt nem szolgál, mint a parlamentbe való bekerüléssel elérhető állami támogatás megszerzését, mert ez a párt sem vett tudomást arról, amit maga is állít, hogy ez nem demokrácia. Diktatúra ellen pedig más eszközökkel kell harcolni, aminek akadálya az intézményesített ellenzékiség.
Gyurcsány Ferenc megmutatta a kritikusoknak, hogy szakított az őszödi hagyománnyal, senki nem hiányolhatja az őszinteséget, mert közzétette "a 3+1 eredményt, amit a DK elért...
Orbánnak fontos, hogy minél nagyobb győzelmeket demonstráljon. Nemcsak pszichopata beteg lelke kívánja ezt, hanem a világnak akarja mutatni, hogy az életképtelen rendszere életképes. A hatalmas támogatottságát úgy, hogy megkötözi az ellenfelei kezét-lábát. Így szeret győzni a nagyhasú sportember, aki sprinterként szakítja át a célszalagot, ahol csak megkötözött lábú futók indulhatnak.
Most az is fontos neki, hogy az Európai Parlamentben minél nagyobb fasiszta frakciója legyen. Akkora frakcióra van szüksége, amely képes megakadályozni a demokratikus normák számonkérését, a fasizmust legális alternatívaként tudja eladni, hosszútávon pedig a szélsőjobboldal győzelmével az egész Európai Uniót saját ocsmány képére formálni. Az nem rajta múlik, hogy ez sikerül vagy nem, hanem attól, milyen messze van a világvége.
Ungár Péter, az LMP társelnöke a korrupt ellenzéki mintapédánya, aki nemcsak pénzt fogad el az Orbán-rendszertől, hanem Orbán "emberi arcáról" beszél, mentegeti és védelmezi...
A Fidesz rendületlenül gyártja az ellenzéki pártokat, amelyek megosztják a rendszer ellenfeleit, és megakadályozzák az egyszólamúságot, az ellenzéket saját belső harcaik és vitáik kössék...
Erről az emberről Ungár Péter ne oktasson bennünket, mennyire kedves ember. Ha pedig annak találja, akkor álljon be mellé, azok közé, akik között keresi a pénzét, és akikkel szemben nem talál kifogásolni valót arra, hogy megszakítsa velük a kapcsolatot. Vagy legalább ne legyen az "üzlettársuk". Ha még az sem tűnik fel, hogy a diktátor azután nyaralt ingyen a család luxusnyaralójában, hogy előtte milliárdos kedvezményeket és juttatásokat adott a család cégének, akkor miről beszél? Jogállamokban ezért börtön jár. Ungár Péter pedig közvetve ennek a korrupciónak a része.
A klasszikus példa, az álmessiások mintája, Jézus Krisztus, az igazi Messiás, ezzel szemben megmutatta az utat, hogyan lehet a mennybe jutni. Ezért a mennyről szóló ígéret nem légből kapott, hanem valóságos. Mi a különbség? Megmondjuk: a kereszt. Jézus Krisztus vállalta az áldozatot, feláldozta önmagát. Ezzel nyitotta meg az utat a menny felé. A DK vallása ezt kispórolta, ezért a "remény" alaptalan, s minden valóságot nélkülöz. A mennybe a kereszten, az áldozaton keresztül vezet az út. Az önfeláldozó szeretet a hit és a remény alapja.
Ne menjünk el szótlanul mellett, hogy Kövér már nemcsak a szabad véleménynyilvánítást bünteti a diktatúra álparlamentjében, hanem pénzbírságot szab ki azért is, ha egy...
Voltunk néhányan, akik időben figyelmeztettük az Egységben Magyarországért fedőnéven futó „összefogást” és annak híveit, hogy bajok lesznek. Időben szóltunk, hogy – többek között – a kétes visszalépésnek köszönhetően megválasztott miniszterelnök-jelölt, aki a mögötte álló „ellenzék” leváltásáról fecsegett, aki egyszerre fasisztázta és kommunistázta le az őt támogatókat, aki tájékoztatott arról, hány zsidó van a kormányzópártban és a kiábrándult Fidesz-szavazók megszerzését ígérte (mintha lennének ilyenek). Szóval, néhányan óva intettünk, hogy ez az ember nem éppen alkalmas a szerepére, és sürgősen le kellene váltani, amíg nem késő.
Donáth Anna így is tabukat döntöget, de amíg nem beszél egyenesen, míg nem mondja ki, hogy ez a kettő nem megy együtt, el kell dönteni, hogy vagy díszellenzékiség és legitimáció vagy kivonulás a parlamentből, vállalva azt, hogy nem kapnak pénzt, és vállalva az illegális antifasiszta mozgalmat, a rendszeren kívüli alulról szerveződést, addig ez csak homályos beszéd marad. Hiányzik a hit és a meggyőződés, hogy ha ezt meglépik, akkor nem veszítenek el semmit, hanem csak azt, ami eddig is akadályozta őket az igazi rendszerellenes tevékenységben.
A bukás okainak tisztázása után az ellenzéki tájkép csata után úgy néz ki, mint amikor még nem jött létre az összefogás, az ellenzéknek esélye sem volt Orbánt megszorítni, csak a kollaborációra volt esélye, hogy a választáson való részvételével és a parlamentbe való beülésével legitimálja az önkényuralom működését, és biztosítsa pénzért a demokrácia hamis látszatát a diktatúrához. Ezzel az ellenzék visszakerült abba a szerepkörébe, amiben korábban volt, miszerint az Orbán-rendszer hazugságának és működésének nélkülözhetetlen és legerősebb bástyái.
Fájdalmasan kevés szó esik arról, hogy mi történik, ha a saját maga által kontrollált választási rendszerben Orbán győz, méghozzá a mindenkori kétharmados győzelemmel nyer. Tudni kellene, hogy mit ígérnek a "tiszták". Mellébeszélést, a rendszer további legitimációját, hitegetést, hogy majd négy év múlva, miközben Orbán még szilárdabb pozícióból folytathatja az ország fasizálását, vagy kilépnek ebből a körforgásból és nyíltan vállalják egy diktatúrával szemben az antifasiszta küzdelmet. Kijönnek a szavazóik közé, vagy bemennek Orbán ernyője alá?
Az ellenzéki pártok a parlamenti mandátumaikhoz kötött állami támogatásról képtelenek lemondani, ezért tíz éve legitimálják ugyanezt az eljárást. A pénzért fedezik a NER törvénytelen létrejöttének és működésének tényét. Ugyanazzal az indokkal, amellyel most bojkottálták a gyomorforgató törvényeket, már tíz éve bojkottálniuk kellene a parlamentet és az egész Orbán-rendszert, ami a bojkott nyomán már nem létezne. Az ellenzék legitimációja nélkül nem lehet a demokrácia hamis látszatát fenntartani.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.