Tag: kommunikáció

Minden Magyar személyére redukálódik. Itt nincs állam, nincsenek intézmények, szervezetek, szakértők, csak egy ember van, aki egyszemélyben minden. Láthatóan minden rajta áll vagy bukik. Magyar úgy tesz, mintha jelenlétével bármi is történne, bármit befolyásolna, holott semmi nem rajta múlik, hanem a Dunán. Az ő feladata az lenne, hogy okos és a vízügyhöz értő emberekkel a vízutánpótláson gondolkodjon, víztárolókat tervezzen, megoldja a magyar folyók szabályozását. Nem, Magyar vízállásjelentéseket ad, és sokkolja a nézőket, mint egy rossz tévésorozat, s legfőképpen önmagát mutogatja és fényezi. Lassan egy afrikai banánköztársaság hibbant uralkodójára emlékeztet. Van a jelenségnek egy aspektusa, amely nem ártalmatlan. Magyar tudatosan, vagy spontán zseniként, a politikai kommunikáció legveszélyesebb műfaját gyakorolja. Észrevétlen építi ki a mindenható vezér kultuszát, a megváltó Vezető típusát, aki nem egyszerű döntéshozóként jelenik meg, hanem olyan emberként, akinek rendkívüli képességei vannak, személyesen képes megoldani a válságokat. Előbb-utóbb a Duna vízállása majd nő. Ahogy Magyar mondja, hogy a Duna néhány centimétert már emelkedett, az olyan, mintha az ő jelenléte okozta volna. Az "utolsó paksi turbina stabilan termel, a vízállás nem változott". Nem is tehet mást, ha Magyar ott van. Megnyugszik a nép, Magyar Péter elintézte. Magyar számára a Duna, az atomerőmű, a válság csak dramaturgiai kellék a szerephez és a felvételekhez. Felveszi az atomerőmű védősisakját, gondterhelten, ráncolt homlokkal járkál, mórickásan közvetíti: "megdöbbentő méretek, hatalmas műszaki tudás jellemzi hazánk legfontosabb erőművét". Minden erőmű hatalmas, vannak nagyobb és fejlettebb erőművek is. A populista a kisembernek beszél, helyette és érte csodálkozik, az ő szemével néz és lát. Kielégíti az abszolút vezető, az újabb apafigura iránti vágyat. Egyszer csak megoldódik magától a válság, de annak ő lesz az oka. Erről szólnak a napi tudósítások, ahol a válság kommunikációs díszletté válik. Itt a legfontosabb kormányzati eszköz a kamera és a fényképezőgép. Ennek tömény változatát élvezhetik az észak-koreaiak. De van részük belőle az amerikaiaknak is, ahogyan a semmihez nem értő, abszolút dilettáns és közveszélyes elnökük megváltóként irányítja a világot a közösségi média posztjaival, amiből nem felejt el pénzt csinálni. Miközben az ország ilyen borzalmas állapotban és helyzetben talán még nem volt a II. világháború óta. De sokan megeszik. Ez vár arra a Magyarországra is, amely nem veszi észre, hogy egy magamutogató, önimádó imitátor mászik bele az emberek lelkébe és bénítja meg kígyóként a gondolkodásukat. Egyetlen normális cikk nincs, amely szóvá tenné ezt a bohózatot. A politikai kommunikáció megelőzte az újságírást és eszközként használja. Miközben a sajtó feladata ennek felismerése és korlátozása lenne. A sajtónak védekeznie kellene a manipulációval szemben. Ez nem ártalmatlan nárcizmus, hanem a sötét oldal mérnöki pontossággal kidolgozott hatásmechanizmusa. Maga a politikai cselekvés látvánnyá válik. Nem az a fontos, hogy mi történt, hanem az, hogy a vezető ott volt, látta, kommentálta, átélte, megoldotta. Színház lesz belőle, ahol a hős vezető a válságot narratívává alakítja. Ő maga a történet főhőse, nem a Duna. Nem az energiarendszer, nem az atomerőmű, nem a szakemberek, hanem ő maga. Itt egyetlen fontos látnivaló van, a tökéletes vezető.

Csupán emlékeztetünk, hogy a lehallgatott felvételekkel való színre lépése, a feszes nadrág viselésével elkövetett ízléstelen provokációja, az EP-választás ellenzéki meghekkelése civil "bábokkal", az Orbánt árnyékként követő stratégia, most a domain név ellopása, nem más, mint trollkodás. Minden megnyilvánulása, reakciója és rezdülése trollkodás. Magyar csak konfrontációt ismer. Ehhez kell az Orbán bábu, ezért követi oda, ahova megy. Ötlete sincs, nem tud mást csinálni. Ezért lopja el a domain nevet. Normatívát, alternatívát és pozitív identitást építeni nem tud. Csak másolni és trollkodni képes. Ezért alkalmatlan a kormányzásra is, a bizalomra is, a győzelemre is.  Egy másik populistát nem lehet ezzel legyőzni, mert ezzel nem alternatívát kínál, hanem versenyez a populistával annak saját pályáján. Ezen a pályán mindig az eredeti hitelesebb. S a populista kommunikáció krízist szimulál, nem megold. A trollkodás rövidtávon pimasz, látványos lehet, de mainstream politikai erőként kontraproduktív és káros. A demokratikus szavazókat megrémíti és elidegeníti. A kutatások szerint a bizonytalan, mérsékelt, demokratikus szavazók nem szeretik a cinizmust, és nem akarnak "okosba megoldott" politikát. Ők nem tapsolnak, hanem csendben elfordulnak. Alkalmatlannak és kockázatosnak, stabil és megbízható alapok nélkülinek érzik a trollpolitikusokat. Magyar Péter pártjának nincsenek tagjai, nincsenek szervezetei és testületei, kizárólag a Facebookon működik, mert egész tevékenysége egyetlen szóval jellemezhető: trollkodás. A közösségi médiában ez alkalmas figyelem felkeltésére, az állandó posztolással a figyelem fenntartására, de építésre, alkotásra, kormányzásra, bizalomépítésre alkalmatlan.

Orbán papapagájkommandója a goebbelsi mintát követi, a nyugati politikusokkal szemben a szélsőjobboldali diktatúrák csodafegyverét használja: szalonképtelen durvaságokat és mocskolódást vágnak mindenki fejéhez, a megtámadottak...

Először is azt kell meghatározni, hogy milyen módon tudnánk a jelenlegi ellenzéki párttérképen „rendet teremteni”. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a jelenlegi széttagoltság nem segíti elő a kormányváltást.  Teljesen értelmetlen például, hogy egyszerre két párt is zöld jelszavakat hangoztat, sokkal kézenfekvőbb lenne ezeket az erőket egy szervezetben összevonni, amit pártösszeolvadás útján a legegyszerűbb megoldani.

Vége a választási kampánynak, de azért a végén Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt még tett egy rá jellemző kijelentést. A 444.hu szerint "arra a kérdésre,...