2024, október12, szombat

Tag: konzultáció

Az Európai Bizottság nagyot téved, amikor a magyar közvélemény intelligenciájában bízik

Szerintünk tévesen gondolja az Európai Bizottság, hogy a tiltakozásával ellenkező hatást ér el, mert amikor ugyanezt a hazug "konzultációt" Soros Györgyről és a Bizottság akkori elnökéről, Jean-Claude Junckerről készült plakátokkal "illusztrálták", volt hatása annak, hogy tiltakoztak, Orbánt kirúgták a Néppártból, amitől megerősödött Európa és az Unió. Fontos lenne az is, hogy az európai közvélemény is lássa, mi folyik Magyarországon, milyen eszközökkel és módszerekkel manipulálnak, hogyan forgatják ki az igazságot. Mert Orbán ugyanezekkel az eszközökkel és módszerekkel támadja a demokráciákat egész Európában, s ezekkel a módszerekkel próbálja a demokráciaellenes szélsőjobbot hatalomra juttatni.

Végre megtudtuk, hogy az emberek véleményére nem kívácsi az Orbán-rezsim

Brüsszel által előírt kötelezettségének tesz eleget az Orbán-rezsim azzal, hogy a kormány honlapján futtat egy klímavédelemről szóló "társadalmi konzultációt". Hollik István kormányszóvívő azt mondta,...

Para-Kovács Imre: Nőügyek

A válaszok alapján aztán jöhet az abortusztilalom, a gyermektelenségi adó, a homofób propaganda, Semjén Zsolt szobrok a hálószobákba, felvilágosítás az általános iskolákban (lehetőleg – nyilvánvaló okokból gyermektelen – katolikus papok közreműködésével), és jöhet a demográfiai magyarázat az ország borzalmas helyzetére: azért szopunk, mert nem szülünk.

Olyan konzultáció, ahol valódi kérdések vannak, nem kell

Ez azt jelenti, hogy Orbán nem meri megkérdezni a népet, s még ennél is többet: azt sejti, hogy a magyar nép véleménye ellentétes azzal, amit az ő propagandája mond róla. Ám ez a 2018-as parlamenti választásról is sokatmondó, mert azt megmeri tartani az általa írott választási törvény mellett. Ez újra egyértelműen bizonyítja, hogy a választási eredmények nem tükrözik a nép akaratát, hanem ugyanolyan csalás, mint a nemzeti konzultációk.

Orbán a legpofátlanabbul hazudik, és harcot hirdet Európa ellen

"Nincs bőr a képén" - így lehetne összefoglalni azt a hazugságáradatot, amit Orbán Viktor a parlamentben elengedett a "nemzeti konzultációról". Tényleg gyalázatos, hogy ez...

Brüsszel részletes cáfolata Orbán hazugságaira

Az ellenzéki pártok dolga az lenne, hogy az Orbántól kapott év százmilliós támogatás egy részét felvilágosításra fordítsa, és eljuttassa ezt az emberekhez.

Ünnepélyesen elégették Orbán "konzultációját"

A Káder János legutóbbi aláírása ellen tüntető diákok egyike ünnepélyes keretek között elégette Orbán mocskos propagandakiadványát, amit merészel ez a gazember "nemzeti konzultációnak" nevezni. A...

Az új "konzultáció" nem kérdez, hanem uszít

Nekünk is van kérdésünk is, amit Brüsszelbe küldenénk: Ha egy tagállam ennyire nem bírja az Uniót, ennyit hazudik róla, így uszít ellene, mit tegyen "Brüsszel"? Az egyetlen lehetséges válasz: rúgja már ki!

Az igazi mocsok: a veronai busztragédiát is ócska céljaikra használni

Mekkora patkányság 16 magyar diák halálából is mocskos pártpropagandát csinálni.

Ismét inzultálják a nemzetet

A Föld S. Péter blog szerzője a Facebookra száműzött blogjában ezúttal arról ír, hogy a nemzeti konzultációnak csúfolt kormányzati manőver révén Orbán nem kérdez...

Orbán kiröhögi és infantilizálja a zembereket

Ugyanez a bűnszervezet nem bocsátotta népszavazásra az Alkotmány eltörlését, az illiberalizmust, most találják ki, hogyan fúrják meg az olimpiai népszavazást.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKonzultáció