2024, december18, szerda

Tag: menekültek

Magyar az Orbán-rendszer folytatását ígérte az osztrák köztévében

E tekintetben pedig fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az oroszpártiság, amely Magyar kijelentéseiből egyértelműen felismerhető, soha nemcsak a háborúra vonatkozik, hanem az orosz típusú rendszerre, ideológiára és hatalmi berendezkedésre. Magyar is ennek híve. "Milyen témákról beszél még a korrupción kívül? Mi az a két-három legfontosabb tartalmi különbség, ami megkülönbözteti Orbántól?" - tette fel a kérdést a riporter, aki korábban is feszegette, hogy Magyar nem más, mint egy fiatal Orbán. Magyar az elszegényedésről, az összeomlott egészségügyi rendszerről beszélt, a szokásos propagandaszöveget adta elő, a korrupció miatt visszatartott uniós pénzek megszerzéséről beszélt, így megkerülte a kérdést. Nincs egyetlen fontos tartalmi különbség közöttük.

Miért ne lehetne Magyarországon menekülttábor?

Magyar már úgy megy előre az ellenzék fasizálásának útján, mint kés a vajban. Senkinek eszébe sem jut, hogy miért ne lehetne menekültszállásokat, befogadó állomásokat építeni vagy létesíteni, valódi menekültek számára. Vita legfeljebb azon lehetne, hogy hol lenne a helyszín megfelelőbb, és milyen megoldások lennének a legcélszerűbbek. Magyar ezzel szemben azzal támadja Orbánt, hogy menekülteket akar befogadni, vagy legalábbis menekültszálláson (menekülttáborban) elhelyezni, amíg elbírálják az ügyüket, mert illegálisok befogadásáról szó sem lehet. Ezért Magyar migránsozása menekültekről szól, akiknek a szállását az orbáni retorikával "migráns tábornak" nevezi. Ennek nyomán el is lehet indulni az EU-ban az orbáni úton, hogy a "migránsokat" ránk akarják kényszeríteni. Ezért indulunk el Orbán mintájára a "saját" úton. Az ellenzékiek, akik Magyarnak eladták magukat, hamar eljutnak majd az EU-ellenességhez és emellett a liberális demokratikus rendszerek elutasításához. A bevándorlóellenesség az ajtó ehhez.

Azért tették utcára a kárpátaljai menekülteket, mert cigányok

A kormányinfón nyílt rasszista uszítás hangzott el. Maga az augusztus 21-én életbe lépett kormányrendelet pedig törvénytelen, amennyiben a Gulyás által kormányinfón közölt indok a valódi ok. A kormányrendelet nem azt mondja, hogy nem jár lakhatás azoknak, akik nem dolgoznak, hanem azt, hogy támogatás csak a közvetlen háborús területről érkezőknek jár. Gulyás elárulta a valós indokot: azért nem támogatják tovább a menekültstátuszt kapott kárpátaljai magyar cigányok lakhatását, mert nem dolgoznak. Ilyen kitétel azonban nincs a menekültjogban, ezért szerepel indokként, hogy a menekültjoggal járó támogatást csak a közvetlen háborús övezet menekültjei kaphatják meg. Ez azonban sérti a menekültjogot. Vagy el kell venni a menekültjogot a háborús országból menekültektől, a kárpátaljaiaktól is, de akkor nemcsak a kárpátaljai cigányoktól, hanem a kárpátaljai magyaroktól is, vagy a menekültjoggal járó juttatásokat meg kell adni akkor is, ha valaki nem dolgozik, s rasszista alapon sem lehet különbséget tenni.

Magyarországról még a menekültek is menekülnek

Képzeljünk el egy olyan országot, ahonnan még háború elől menekülők is elmenekülnek, s még a saját lakosság sem akar ott élni. Fiatalok között végzett felmérés szerint a magyaroknak legalább a harmada holnap elköltözne Magyarországról, ha tehetné. A bevándorlók, de a menekültek is, olyan országokba vágynak, ahol jó élni, mert szabadság van és biztosítják az emberi jogokat, könnyű boldogulni. De ahol még az ott született emberek életét is megkeserítik, megnehezítik, oda még a menekültek se mennek. Onnan még a menekültek is menekülnek.

Texas déli határát háborús övezetté tette a bevándorlás körüli politikai csatározás

Az Egyesült Államok déli határa régóta a figyelem középpontjában áll, és az illegális bevándorlás egy olyan kérdés, amely súlyos vitákat vált ki. A helyzet,...

Gettókat csak Orbán építene a „migránsoknak” megszokásból

Azt állítja, hogy Magyarországnak migránsgettókat kellene építeni. Gettó csak neki jut az eszébe, egy normális embernek, egy demokratának nem jut eszébe a gettó, hanem menekültszállásokat hoz létre, ha arra szükség van, amíg a menekültstátuszt elbírálják, de sok helyen még azt sem. Orbán tartotta gettókban, embertelen körülmények között a menekülteket, köztük gyerekeket (lásd: nagy családvédelem és gyerekvédelem), gettókat pedig az ő keresztényfasiszta, náci, horthysta elődei alakítottak ki, mielőtt haláltáborokba deportálták a zsidókat, mint amilyen Soros és Soros 2.0.

Orbán Sorostól jutott el a vagonokig az újabb áthallásos náci beszédében

Ez az újabb áthallásos "dog-whistle" propaganda azt a náci hazugságot üzeni a magyar füleknek, hogy a zsidók csinálták a holokausztot, a zsidók küldték halálba a zsidókat, és a németek hajtották végre. A vagonokhoz a magyaroknak semmi közük nem volt. Orbán a menekültek uniós elosztásáról hozott döntéstől jutott el a holokauszt náci parafrázisáig. Az Európai Unió külügyminiszterei állapodtak meg a menekültek szétosztásáról, de Orbán minden neki nem tetsző demokratikus lépést Soros Györgynek, vagyis a zsidóknak tulajdonít. Mindenkit a 92 éves Soros György irányít.

Ferenc pápa első beszédében keményen beszólt Orbánnak

Mindez azt jelenti, hogy Ferenc pápa nem hazudtolta meg önmagát, a magyar alaptörvényre és az első magyar királyra, Szent Istvánra hivatkozva döngölte a betonba a magyar álkeresztény vezért, oktatta ki arról, mi a kereszténység, és neki semmi köze hozzá. Nincsenek kétségeink, hogy a propaganda mindezt elhallgatja, úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, sőt. Akinek azonban van füle hallásra, az hallja, hogy itt kiosztott a római egyház feje néhány akkora sallert, tockost és fülest, hogy a pávatáncosnak belecsengett a füle.

Ferenc pápa miséje Békemenet lesz, csak nem nevezik annak

Nem tudni, hogy Ferenc pápához eljut-e, mi készül Magyarországon, milyen csapdát állítottak neki, s mire akarják felhasználni. Ha csak egy kicsit is elnézőbb és mértéktartóbb lesz a házigazdákra való tekintettel, és nem az a pápa jelenik meg, mint aki két évvel ezelőtt itt volt, és aki sallerokat osztott Orbán fasiszta rendszerének minden mondatával, szembeállítva azzal a kereszténységet, ez a látogatása életének legrosszabbul sikerült, legkártékonyabb megjelenése lehet. Nem tudja, kiknek a kezébe került, s ebben a legfőbb bűnrészes saját egyháza bíborosa és püspöki kara.

Ha Márki-Zay mindent ugyanúgy csinálna, mint Orbán Viktor, akkor minek őrá szavazni?

Nem először dicséri agyba-főbe Orbánt, az iszonyatos (ezüsthajós) első Orbán-kormányról azt állította, hogy a rendszerváltás utáni legjobb kormány volt, miközben Orbán akkor már sértette a demokratikus normákat, ahol tudta, már "magyar Magyarországról" beszélt, ami klasszikus náci beszéd, lopott, mint a szarka. De Márkinak ez nagyon tetszett. Most pedig a kampányban sorozatban dicsérgeti, és magasztalja, ráadásul ostoba módon, mert az úgy, ahogyan ő mondja, nem is igaz.

Varga Judit akkor nem hazudna, ha nem egy kárpátaljai magyar családot, hanem ukránokat fogadott volna be

Kocsis Máté szerint alávaló dolog a háborús helyzetet olcsó, közönséges politikai haszonszerzésre felhasználni, amivel a legteljesebb mértékben egyetértünk, ezért felszólítjuk Varga Juditot, hogy az...

Márki-Zay: „a fene akar ide migránst beengedni”, szerinte a Fidesz nem elég bevándorlóellenes

Valóban meg kell erősíteni a migránsozást, a bevándorlásellenes attitűdöt, amely nem tesz különbséget illegális bevándorlók, törvényes bevándorlók és menekültek között? Nem felvilágosítani kell az embereket az orbáni gyűlöletpolitika hazugságairól, hanem azt elfogadni, és ellene fordítani, hogy ő nem is elég bevándorlásellenes? Az ellenzék pedig majd az lesz? Valóban bevándorlásellenes politikát akar folytatni egy demokratikus kormány, szélsőjobboldali uszítást, az orbáni menekültellenes gyűlöletkeltést és idegenellenességet folytatva?

Lipótmező: Orbán az oszmán megszállással azonosította az afgán menekülteket

Minden demokratikus jog alapja a diszkriminációmentesség, az emberi alapjogok alfája és omegája a megkülönböztetés nélküli jogok. De ez a felcsúti ősember származék, jogi végzettséggel, a II. világháború, a holokauszt után, odatolja a primitív pofáját egy európai tanácskozásra, és ott előadja, hogy bizonyos menekülteket azért nem szabad befogadni, mert muszlimok. Ennek igazolására pedig azt adja elő, hogy a XVI. században megszállta a magyarokat az oszmán birodalom.

A magyar honvédség parancsnoka hazudott, s már a menekültek ellen uszított

Mindez nem ártalmatlan, mert ahogy az ország katonai és politikai vezetői beszélnek azokról az emberekről, akiket kimentettek az afganisztáni pokolból, úgy állnak hozzájuk a magyarok. Ezért az olyan parancsnokot, mint Ruszin-Szendi Romulusz, minden tisztességes ország, minden valamire való hadseregének az éléről azonnali hatállyal bocsátanak el ilyen hazug, felelőtlen uszítás után. Ez még Magyarországon is botrány lett volna a 2010 előtti polgári demokratikus rendszerben, a fasiszta hatalomátvétel előtt.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMenekültek