2024, október12, szombat

Tag: Messiás

Csepeli György Bartus Lászlónak: „Halott vagy”

Ha még nem fizikailag, szellemileg mindenképp. Ha nem vagy Magyar-hívő, halott vagy. Halott az, aki nem adja fel a kritikai attitűdjét, ugyanazzal a mércével mér mindent, nem mond le a sajtó ellenőrző funkciójáról. Nem huny szemet bizonyos tények felett. Az senkinek eszébe sem jut, hogy Magyar Péter tehet arról, hogy nem mindenki lelkesedik érte, és a hamis reményért, amit hirdet. A kritika nem ok nélküli. Ha ő nem adna rá okot, a szabadságukat és szuverenitásukat megőrző emberek nem lennének elutasítóak. Magyart fenntartások nélkül, kritikátlanul kell elfogadni, mindent tudomásul venni, semmit nem lehet megkérdőjelezni és kifogásolni, mindent le kell tagadni, és teljesen hülyének kell lenni. Ez az elvárás. Egyetemi professzoroktól is. Mert van "más", ami mindent "felülír". Csak azt felejtik el, hogy így nem lehet győzni, és nem is érdemes. Mert ami ebből jön, az semmivel nem jobb, mint amitől szabadulni akarnak. Ellenkezőleg, még rosszabb. Ez lesz belőle, hisztérikus gyűlölet és minden emberi norma feladása. Hasonulás a messiáshoz.

Magyar messiásként tüntette fel magát

Magyar Péter a Tisza Párt voltaképpeni megalapításának szánt rendezvényén azt írta maga fölé a pódiumra, hogy "Én jöttem. Most ti jöttök". Magyar személyi kultuszát...

Kik azok a „Magyar Péterék”?

A zsurnalisztikában elterjedt fordulat, hogy Magyar Péter pártját "Magyar Péterék" néven illetik. A Tisza Párt nevét ritkán és nem szívesen említik, mert egyrészt 19...

Verset írtak Magyarnak, itt az évtized sztálinista cikke

A "Veszprémben verset mondtak Magyar Péternek, és a tömeg összekapaszkodva emelte égnek a kezét" című riport a műfaj legjobbjai közé tartozik, amit a szerző őszinte érzelmi kifakadásai és pátosszal kevert elérzékenyülése tesz még hitelesebbé. Ha valaki idegenként látja meg ezt a giccsparádét, azt gondolja, valami erkölcsi nagyság érkezett a városba. Nem tudjuk, mivel tudnánk segíteni a Telex hiánypótló munkáját, miután a Szabad Nép és a hungarista Összetartás, mint Rákosi és Szálasi személyi kultuszának őrei megszűntek, de talán lehetnének cserkészek vagy úttörők, akik virágot adnak át, vagy népviseletbe öltözött lányok táncolnak neki, s feltétlen ki kell vinni a búza mezőre, ahol ellenőrizheti a termést. Nem szaporítjuk a szót, inkább átadjuk a hamis és hazug pátosz koronázatlan királyának, a Telex szerzőjének a szót, hogy ő maga győzzön meg mindenkit arról, hogy ilyen borzalom már az ötvenes évek óta nem volt Magyarországon, ami biztos jele annak, hogy Magyarból igazán kiváló fasiszta/nemzetiszocialista diktátor lesz, bárki meglássa.

Magyar anyázással válaszolt arra, hogy ellenzéki messiásként orosz propagandát terjeszt

Legutóbb a Klubrádióban élőben lehettek tanúi Magyar baloldali és liberális hívei, hogy a messiásuk nem tűr ellentmondást, mindenkit lesöpör, mindenkibe belefojtja a szót, s amit mond, az hasbeszéd. Ám ennél is fontosabb, hogy Magyar a Fidesz propaganda legdurvább oroszpárti, ukránellenes, Amerikát gyűlölő és nyugatellenes szólamait adta elő. Amikor most ezt szóvá tették, arra rendkívül agresszívan, messiáshoz méltón, alig burkolt anyázással válaszolt. Mi bátorítunk mindenkit, beszéltessék minél többet a messiásukat, a reménykedők pedig hallgassák. Aki azt gondolja, hogy ez szükséges ahhoz, hogy Orbánt leváltsák, mert erre buknak a kiábrándult fideszesek, az kezeltesse magát. Mielőtt a konkrét esetet ismertetjük, minden Magyar-hívő tegye fel magának a kérdést, szerinte hol van a határ? A sorosozás előtt vagy után? A nyílt vagy burkolt zsidózás, a náci és antiszemita fideszes uszítás még belefér, vagy épp arra van szükség? Esetleg tervezi-e a "csalódott" reménykedők tábora, hogy maga is náci lesz és beszáll a zsidózásba is?

Orbán megprófétálta, hogy rendszere miatt Isten eltörli Magyarországot a földről

Számos eset található a Bibliában, amikor a gonosz prófétál magára, vagy Isten megjelenti a gonosz uralkodóknak a büntetést és a véget. Orbán Viktor is...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMessiás