Tag: náci

Orbán már Európa diktátoraként viselkedik

Az Európai Unió számára is döntő - az ukrán csatlakozáson túlmutató - kérdés, hogy most ki nyer. A zsaroló, aki ettől kezdve Európa vezetőjének és főnökének tekintheti magát, mert Európában csak az lehet, amit ő megenged, vagy az EU felébred, megérti, hogy mit jelent ez, és megvédi magát egy terroristától. Ha Európa vesztesen kerül ki, az a szélsőjobboldal győzelme lesz, és veszélybe taszítja egész Európát. Ennek terror vagy háború a vége. Mert arról beszélni sem érdemes, hogy Orbán indokai nem valósak. Az általa favorizált, mert általa mozgatott balkáni csatlósállamok semmivel nincsenek jobb állapotban, sőt. Orbánt nem az érdekli, hogy felkészültek az ukránok vagy sem. Az is hazugság, hogy Magyarország érdekeit sérti az uniós csatlakozás, mert eddig sem az ukránok miatt nem kapott pénzt, hanem a jogállam felszámolása miatt. Orosz és illiberális érdekről, valamint Európa elfoglalásáról, a jogállami Európai Unió szétveréséről van szó. Geopolitikai és hatalmi harc ez a demokratikus Európa ellen. A svéd NATO-csatlakozás akadályozása ugyanerről szól. Gyengíteni a demokratikus Nyugatot, rombolni a liberális demokráciákat, megdönteni a jogállami rendszereket és elfoglalni vagy szétverni az EU-t. Segíteni az orosz katonai és hatalmi, ideológiai terjeszkedést.

Válasz Nagy Ferónak: Adolf Hitler, csak ő már nem él

Nem foglalkoznánk Nagy Feró szellemi kapacitásához méltó, David Pressman nagykövetről szóló megjegyzéseivel, de a polgárinak nevezett propagandalapban megjelent interjújából kiemeljük azt a felhívását, hogy...

Az amerikai kormány nem helyez ki náci plakátokat

A lényeges különbség az, hogy Magyarországon az állam helyezett ki náci plakátokat a zsidó-világösszeesküvés képével elárasztva az országot és az utcákat. A náci ideológia és az antiszemitizmus ezzel állami szintre emelkedett, állami ideológia lett. A közhatalom az, amely a zsidóság ellen uszít és hitlerista, náci eszméket terjeszt. Ez a nem mindegy. Ez nem azonos azzal, amikor egy demokratikus országban vannak antiszemita jelenségek, amelyeket a kormányzat elítél. Ez a különbség Magyarország és Amerika között. Röviden: Magyarország antiszemita, náci és fasiszta állam, Amerika nem az. Világszerte megerősödött az antiszemitizmus a Hamasz és az orosz propaganda által gerjesztett Izrael-ellenesség miatt. A Hamasz és az orosz titkosszolgálat sikeresen csapta be az emberi jogok iránt érzékeny hiperliberálisokat is, akik nem tudnak különbséget tenni elkövető és áldozat között. Ezért a világ megbolondult, ehitte azt a hazugságot, hogy a gyilkos terrortámadás palesztin szabadságharc. Ez megjelenik az egész világon, így Amerikában is. De ez nem azonos azzal, amikor a magyar állam (!) a hitleri Németországot idéző náci plakátokkal teríti be az országot. Magyarország betiltotta a palesztinpárti antiszemita tüntetéseket, ilyet is csak egy fasiszta állam tehet meg. Nem azért, mert nem antiszemita, hanem azért, mert az illiberális izraeli nemzeti kormány barátja. De liberális és asszimilált zsidókat pontosan úgy és pontosan azért gyűlöli, mint Adolf Hitler és a többi náci. Ezt jelzi a Budapest utcáin megjelent náci plakátok sokasága.

Náci plakátok vannak Budapest utcáin

A HVG beszámolója szerint David Pressman budapesti amerikai nagykövet antiszemita támadásnak minősítette az Orbán-kormány által elhelyezett Soros-plakátokat. Pressman emlékeztetett arra, hogy ez nem az...

Ezért kellett letakarni Alex Soros kezét

Hülyék, idióták, barmok, a NER jobban teljesít: át kell ragasztani a náci csodaplakátot, mert egyesek benézik, és úgy olvassák, mintha Alex Soros mondaná: "Ne...

Hogyan néz Orbán Ursula von der Leyen szemébe a gyűlöletplakátjai után?

Nem az Európai Bizottság fütyül, hanem Magyarországra a közös alapelvek, szerződések, a közös uniós jog, a közös döntések vonatkoznak, éppen úgy, mint másokra. Ezt senki nem kényszeríti Magyarországra, mert a korrupció miatt bukott Varga Judit hazug állításaival szemben Brüsszel nem küld tankokat. Aki nem fogadja el a közös döntéseket, szavazhat ellenük, ha annyira ellentétben áll a demokratikus alapelvekkel, mint Orbán, kiléphet. A "nemzeti konzultációnak" hazudott népbutítás és hazug propaganda részeként megjelent plakátok tökéletesen értelmetlenek, mert egyedül a szuverén Orbán szuverén döntése az, hogy milyen mértékben tartja be az önként vállalt uniós kötelezettségeket, ebbe semmi beleszólása nincs a magyar népnek. Magának üzent a plakátokkal vagy kinek? Eljátssza a demokráciát, miközben ő maga a nép állítólagos hangja is, egyszerűen gyomorforgató. Náci gyűlöletpropaganda ez, amely arcátlanul uszító plakátra helyezi, a gyűlölet tárgyává teszi az Európai Bizottság elnökét egy uniós tagországban, méghozzá egy hazug plakáton, mert Ursula von der Leyen nem "fütyül", az Európai Unió sem "fütyül", Orbánnak pedig nem kell táncolnia, mert nemet mondhat, sajnálatosan, még vétójoga is van.

Novák rehabilitálta az összes nyilas terroristát

Nem tudjuk, mikor fogják bevetni, pórázon tartott kutyaként ellenzékiekre, újságírókra és politikusokra uszítani a terroristáikat, de azt mindenki tudhatja: ezek a szabadon engedett nyilasok, náci terroristák Orbán készenlétben tartott rohamcsapata, akik megszervezhetik az egységeiket, és várhatják a parancsot, hogy "megvédjék a hazát". Orbán terroristákat tart készenlétben, szélsőjobboldali elítélt bűnözőkkel fenyegeti a békés polgárokat, a vele egyet nem értő politikusokat, értelmiségieket, közéleti embereket. Minden húron játszik. Ez gesztusnak és üzenetnek is súlyos lenne, de a helyzet ennél rosszabb: ezeket a bűnöző sötét gazembereket megfélemlítésre és praktikus célból engedték szabadon. Megvan Orbán rendszerében a kijelölt szerepük és feladatuk. Ezért hozták ki őket a börtönből, s azért is, hogy ezzel bátorítást adjanak a szélsőjobboldalnak. A magyar társadalomnak pedig üzenik, hogy büntetlenül lehet terrorizálni demokratákat, s mindenki ehhez tartsa magát. Ez az ő hazájuk, nem mindenki hazája. A látszat kedvéért Novák felpörgette a kegyelmi kérvények pozitív elbírásálását, hogy a nyilasok kegyelme ne legyen feltűnő. De így is az, mert általában a kegyelmi kérvényt benyújtók 2 százaléka részesül elnöki kegyelemben, ez hungarista-nyilas-náci terroristák esetében 100 százalék. Novák ezt sem maga döntötte el, hanem nyilvánvalóan az egyetlen "szuverén", Orbán parancsára. Ezek az ő emberei.

Varga Judit náci alapvetést adott elő

Ez náci elmélet, amelyben a szuverenitást egy vezér állama testesíti meg. Ezért volt az egész konferencia náci gyűlés. Fontos, hogy a független sajtó nevén nevezze mindazt, ami történik, és ne a Fidesz kódolt hazug nyelvezetét használja. A gyűlés is, a vezér is, Varga is náci. Amiket beszélnek, azok Adolf Hitler gondolatai és az NSDAP náci pártja ideológiája. Az ő szuverenitás fogalmuk, amely a liberalizmust és pluralizmust tagadja, nácizmus. Mi most jöttünk rá, mire emlékeztet Varga Judit minden megjelenése és megszólalása: egy náci tisztre. Csak a náci egyenruha hiányzik róla. Aztán rájöttünk, hogy voltaképpen ez áll a Fidesz-bandára. Mindegyiküket csak el kell képzelni egy náci egyenruhában, s úgy olvasni vagy hallgatni a beszédeiket. Például a "szuverenitásról". Mindjárt a helyére kerül minden.

Osztie „atya” a fasiszta pap mintapéldája

Az egyház és az állam összefonódása az Opus Dei-ügynök Semjén Zsolt személyében intézményesült, de egy keresztényfasiszta állam nem nélkülözhet szellemiségében náci, fasiszta papokat, mint...

Bartus László: Magyarország a világ szemétdombja

Orbán Viktor személyében egy képmutató, hazug és mocsok ember képviseli ezt az országot, akinek egyetlen szavát nem lehet elhinni. Álnok, cinikus és szemét ember, aki mindezt a magyarokkal azonosítja, és a magyarok nevében követel magának tiszteletet a legocsmányabb mocsokságaiért. Ez az ember a világ szemete, a legaljasabb ideológiák, a fasizmus, a nácizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus képviselője, hódolója, harcosa, aki háborút készít elő, akinek egyetlen szava nem igaz, viszont minden szava hazugság, eközben egy közönséges tolvaj, és gyilkosok barátja.

Egy náci ne mondja meg, hogy kinek szar a műve

Mielőtt szobrot állítana a liberális értelmiség Demeter Szilárd náci kultúrpápának, mert neki nem számít, hogy ki a fideszes, ki nem, mert őt csak a...

Álcázott tulajdonváltás, a Fidesz szállta meg a Librit

Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a NER-t a hülyéknek találták ki, akik mindent elhisznek, amit a szemük elé tesznek, s nem látnak az orruknál tovább....

A Horthy-rendszer lényege az antiszemitizmus, legnagyobb teljesítménye a holokauszt

A Magyar Nemzet cikkénél mocskosabb antiszemita szemetet a II. világháború óta nem írt senki, beleértve Csurka Istvánt is.

Gyurcsánynak igaza van, Orbán igenis elmebeteg

A magát némiképp függetlennek és szabadnak hirdető 444.hu, amely semmiféle kritikával vagy ellenvetéssel nem illette Orbán hitlerezős veszprémi beszédét (de még a "biológiai vírusról"...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNáci