Így esett, hogy Horthy több zsidó meggyilkolásáért felelős, mint Szálasi és a nyilasok. Horthy közvetve tömeggyilkos, mert százezrek meggyilkolásáért felelős. Karsai László és Ungváry Krisztián értékelése szerint "A sorsdöntő 1944-es évben azonban magyar állampolgárok százezreinek életét odadobta a halálba". Randolph Braham magyar
Máris a fasizmus és a nácizmus által szükségszerűen indított háborúknál és népirtásoknál tartunk. Kövér ennek rakta le az ideológiai alapjait. Ez szó szerint a "halál kultúrája", amely a középkortól kezdve napjainkig tömegek halálát okozták, népirtásokhoz vezettek. A Kövér-féle ideológia nyomában máglyák lobogtak,
Az orbáni Magyarországnál nincs undorítóbb és mocskosabb ország a világon. Nem kell megsértődni, amit Orbán csinál, az egész országot minősíti, ha ez ellen nem emeli fel senki a szavát. A Soros Györgyről, mint „nevető zsidóról” készült náci plakátok, amelyek műfaja jól ismert
Még nem derült ki, miről beszélt Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rómában, akit magánbeszélgetésen fogadott a pápa. Az viszont tudható, hogy Giorgia Meloni szélsőjobboldali olasz miniszterelnök nem osztja sem Orbán, sem az Orbán mellett álló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes oroszpárti álláspontját.
Soha ilyen utált nemzet nem volt Magyarország, mint amit Orbán csinált belőle
Oroszországnak nem lehetnek igényei a szomszéd országok szuverenitásának tekintetében, az oroszok nem tilthatják meg senkinek, hogy milyen politikai vagy katonai közösséghez akarnak tartozni. Nem Oroszország biztonságát fenyegeti, ha közelebb kerül hozzá az EU és a NATO. Ez csak az orosz terjeszkedési és
A NER vezetői hazudozásban lassan utolérik az észak-koreai diktátort, és ezzel párhuzamosan haladnak az észak-koreai életszínvonal és elszigeteltség felé is. Szijjártó a nyugati szankciókat és az orosz terrorállammal szembeni uniós álláspontot semmibe véve, Európából egyedüli külügyminiszterként megy Moszkvába egy olyan tanácskozásra, amelyen
Putyin egy tömeggyilkos, akit nemzetközi bíróság előtt kell elítélni a háborús bűncselekményei, az ukrán népirtás miatt. Közönséges bűnöző, egy gyilkos, aki a kritikusait megmérgezi, az ablakon dobatja ki. Érthető, ha Orbán is óvatos azok után, hogy kiszolgáltatta magát neki. Pedig Budapesten mindenki
Vitéz nagybányai altengernagy politikai irányítása alatt nevezték Magyarországot a 3 millió koldus országának. Az 1920 márciusa és 1944 októbere között hivatalban lévő kormányzó talán legfelejthetetlenebb és történelmileg legemlékezetesebb tette volt, hogy tudtával és az állami apparátusa szorgos asszisztálásával félmillió magyar zsidót deportáltak
Azt minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy ez a mocskos náci banda nem Horthy "gazdasági" és "kulturális" érdemeiért állította a magyar parlamentben ezt a szobrot, mert ahhoz nem értenek és nem is érdekli őket, ők a kultúrát éppenhogy nagyívben ledarálják. Horthynak azért állítottak